És azt is elmondom, hogy mi volt a tíz legjobb dolog benne, és hogy mik zavartak a legjobban.

1991–92-ben harmadikos gimnazista voltam, és akkoriban csakazértsem néztem a keddi sorozatokat (régen a kedd volt a sorozatnap a tévében). A Twin Peaksről abszolút nem tudtam semmit, amiért kivételt kellett volna tennem vele, csak azt, hogy híres a zenéje. David Lynch neve sem mondott sokat, akkor még ilyen is előfordulhatott. Úgyhogy szépen lemaradtam az egész őrületről, és csak halványan emlékszem egy-két részletre, amit mégis láttam.

Aztán eltelt majdnem tíz év: Lynch nevét már mindenki ismerte, a Twin Peaks állandó hivatkozási pont lett, úgyhogy amikor 2000 környékén elkezdte ismételni a magyar tévé a sorozatot, ott volt az alkalom bepótolni a lemaradást. Ekkor már tökre tetszett, az ijesztő jelenetek miatt sem kellett eltakarnom a képernyőt, de valamiért nem tudtam az egészet végignézni, a második évad második felében elakadtam, így kimaradt a hírhedt finálé is.

Aztán jött 2014 októbere, és vele a hír, hogy lesz harmadik évad, és hirtelen kedvem lett megnézni újra az egészet. Egyrészt, mert jó lesz tisztába jönni a dolgokkal az új részek előtt, de legalább annyira azért, mert az utóbbi években tényleg sok sorozatot néztem, és kíváncsi voltam, milyennek találom a True Detective, a Forbrydelsen és a többi, iszonyat profi, a Twin Peaksből is merítő sorozat után.

A Twin Peaksszel szemben leginkább azt szokás felhozni, hogy mai szemmel lassú és vontatott. Ez szerintem nem igaz, legalábbis amíg tényleg jó a sorozat, addig a tempója sem zavaró, sőt. Persze ma már nehéz átérezni, hogy annak idején mekkora reveláció lehetett, hogy egy tévésorozatban nem sematikus papírmasé-karakterek vannak béna stúdiódíszletek között, hanem egy valódi filmrendező áll úgy az egészhez, mint egy rendes filmhez.

Advertisement

Nagyon könnyen rá lehet kattanni az unalmas kisvárosra, ahol nemcsak a baglyokról derül ki, hogy nem azok, aminek látszanak, hanem mindenről és mindenkiről. Az első évadról nem is nagyon tudnék rosszat mondani, a másodikról annál inkább, és most már azt is el tudom képzelni, hogy annak idején azért nem fejeztem be, mert egyszerűen meguntam.

Na de a lényeg az, hogy a Twin Peakst tényleg nem a nosztalgia szépíti meg, még a második évad nyilvánvaló minőségromlása ellenére is abszolút partiban van a legtöbb mai sorozattal. De lássuk inkább a legjobb és a legrosszabb dolgokat – a negatívumok ellenére is hangsúlyozottan nagyon szeretem összességében, és talán ezért is dühítettek fel a bénaságok.

A legjobb dolgok a Twin Peaksben

Titokzatos nők

Advertisement

Azóta sem emlékszem olyan sorozatra, amelyben ennyi rejtélyes és gyönyörű nőt szedtek össze. A Sherilyn Fenn, Lara Flynn Boyle vagy a jó kislányos Mädchen Amick alaptrión túl is ott volt Sheryl Lee, Joan Chen és az idősebb korosztályt képviselő Peggy Lipton, a gonosz kígyó Piper Laurie-ról nem is beszélve. Mindüket üdítően ellensúlyozza a cukin bumfordi Lucy.

Jóravaló férfiak

Advertisement

Bár a Twin Peaks tényleg tele volt futóbolondokkal, a keménymag végig megpróbál ember maradni az embertelenségben. Truman seriff, aztán Sólyom, a helyettese, no meg a kicsit mulya Nagy Ed, Hayword doktor és Pete Martell mind-mind nagybetűs Férfiak, akiket pont a hétköznapiságuk miatt lehet szeretni.

A természetfeletti

Advertisement

A természetfeletti gyakran a gagyi szinonimája, a Twin Peaksben azonban szépen és fokozatosan jelenik meg, és különösen az első évadban megfelelő mértékben adagolják az alkotók. Ráadásul a legtöbbször annyira szürreális keretek között jelenik meg (lásd Cooper álmai), hogy egyszerre lehetetlenül vicces és hátborzongató az egész.

Cooper ügynök

Advertisement

Hát ha az utolsó pár epizódban nem zúgna bele egy totál semmilyen csajba, amiért bárgyú idiótaként viselkedik, azt mondanám, Dale Cooper a legtökéletesebb sorozatfőhős EVER. Lehet, hogy így is az. Kezdve az unortodox nyomozási módszereivel a fenyők kiváltotta gyermeki örömön át a világ iránti őszinte érdeklődésig (nem beszélve az eleganciájáról), minden amellett szól, hogy Cooper az igazi Superman, és mi mind olyanok szeretnénk lenni, de sose leszünk.

Diane

Advertisement

Oké, hogy kicsit emlékeztet Columbo feleségére, de akkor is üdítő jelenség. Hálás vitatéma, hogy tényleg létezik-e, vagy Cooper találja ki, de mintha egyszer meg is köszönné Diane-nek, hogy küldött neki füldugót, szóval szerintem létezik. A harmadik évadban meg is jelenhetne. Vagy inkább pont hogy ne?

Az FBI-ügynökök

Advertisement

A nyomozás miatt Twin Peaksbe érkező szövetségi ügynökök közül majdnem mindegyik komoly pluszt hoz a sorozatba, Cooperen kívül is. A arrogáns és rendkívül vicces Albert Rosenfield az egész sorozat egyik legjobb karaktere, pláne, amikor váratlanul kitör belőle a Gandhit idéző pacifista. A Lynch alakította, nagyothalló Gordon Cole is kiváló, bár aztán ő is szerelmes lesz.

A díszletek

Advertisement

Azt hiszem, soha ilyen stílusosan ronda belső teret nem láttam még, mint a Great Northern Hotel, illetve a Martell/Packard ház végig fával (helyenként terméskővel) borított helyiségei, ráadásul ezek tényleg léteznek, egy Poulsbo nevű kisvárosban levő, Kiana Lodge nevű szállóról mintázták. Ennél is ikonikusabb a Vörös Szoba mintás padlója és a Double R étterem színvilága.

Evés-ivás

Advertisement

Ebben a sorozatban központi szerep jutott nekik, különösen Cooper kávé- és cseresznyéspite-mániája és donutőrülete miatt, de Ben és Jerry Horne is megőrülnek a jóféle bagettért. Kár, hogy a második évad zűrzavarában pont az ilyen apróságokra maradt kevesebb idő.

A gonosz

Advertisement

Twin Peaksben rengeteg gonosz erő gyülemlik föl, és bár a brutális Leo Johnson vagy a többi drogkereskedő/bűnöző sem kispályás, azért sehol sincsenek, amikor maga a Gonosz, azaz BOB jelenik meg a színen. Vicces, mert első ránézésre ő csak egy zsíros hajú hobó, aki azonban tényleg nagyon félelmetes tud lenni, és amikor visszabámul mások helyett a tükörből, az maga a Pokol. Kár, hogy Frank Silva már nem él, nélküle ezért nem lehet igazi a folytatás.

Az Invitation to Love sorozat

Advertisement

Visszatérő geg az első évadban, hogy a szereplők folyton A Világ Legostobább Szappanoperáját nézik, vagy éppen az megy a háttérben (sorozat a sorozatban!), ráadásul sokszor rímelve is a tényleges sztorira.

És amik a legjobban zavartak:

A két évad közötti különbség

Advertisement

A második évad első két epizódját még Lynch rendezte, és a romlás csak később kezdődik, az kapásból zavaró, hogy bár a két rész között elvileg csak egy nap telt el, a forgatások között több hónap, és ez látszik a szereplőkön is – mintha az alkotók meg sem nézték volna az előző epizódot, vagy csak azt gondolják, a tévénézőknek úgysem tűnik majd föl, hogy Donnának egy éjszaka alatt tíz centit nőtt a haja. (Leland Palmer megőszülése természetesen más tészta.)

A Laura Palmer-rejtély megoldása megölte a sorozatot

Advertisement

Az új évadban Lynch és Mark Frost elengedték kicsit a Twin Peaks kezét, és míg eleinte jól jött a sorozatnak a sok improvizáció (lásd Bob), később egyre kevésbé. És bár a Laura Palmer-gyilkosságot nem szánták központi szálnak, mégis annyival erősebb volt a többinél, hogy miután a második évad kellős közepén lehullt a lepel a tettesről, akár vége is lehetett volna az egésznek. Ehhez képest még sokáig tudtunk meg újabb és újabb titkokat a város lakóiról, csak ezek már egyáltalán nem voltak érdekesek.

A második évad új szereplői

Advertisement

Tulajdonképpen nem is nagyon tudnék közülük olyat mondani, akitől jobb lett volna a sorozat (David Duchovny talán), olyat viszont, aki jobb esetben érdektelen, rosszabb esetben iszonyúan idegesítő, rengeteget. Ott van például Howard Smith, aki nem megy ki a saját lakásából! Őrület, ugye? Aztán legtenyérbemászóbb fejű szereplő, Dick Tremayne és egy undok kisfiú, akire vigyáznia kell – érdekel ez valakit? Végül az öreg szenilis polgármester, a fivére, meg az őket megszédítő némber kellemetlenkedése vajon kinek hiányzott? Még tudnám folytatni!

James Hurley

Advertisement

Ő azon kevesek egyike, akik már az első évadban idegesítőek, de akkor még elég fontos szerepe van a szegény ember James Deanjének. Később aztán csak a szomorú nézése meg a rockabillysnek szánt kefefrizurája marad, ő pedig egymás után négy nőbe zúg bele cirka két hét alatt, végül felül a motorjára és elhúz a városból, hogy kezdetét vegye minden idők legfeleslegesebb cselekményszála az unatkozó, középkorú háziasszonnyal, Evelynnel. Leírni is idegesítő volt, hát még nézni!

Ben Horne tébolya

Advertisement

Ben Horne addig volt szórakoztató, amíg dörzsölt szemétládaként azt hihette, hogy az ő kezében futnak össze a szálak. Amint azonban Catherine kihúzta alóla a szőnyeget, megborult, és ezt a készítők úgy próbálták érzékeltetni, hogy beleképzelte magát az amerikai polgárháborúba. Ez akár vicces is lehetne, de kb. annyira volt az, mintha Szombathy Gyula és Balázs Péter játszották volna ugyanezt a Szeszélyes évszakokban. Jobban belegondolva, az utóbbit inkább nézném.

Diane Keaton

Advertisement

Amikor már nagyjából minden egyes részt más rendezett, jutott egy Diane Keatonnak is, aki próbál lynchebb lenni Lynchnél is, de csak művészkedő beállításokra futja ebből, és a leglaposabb epizódra az összes közül. Mentségére szóljon, hogy neki jutott a polgárháborús rész és az Evelyn-sztori végkifejlete is.

A természetfeletti

Advertisement

Nem tévedés: ami eleinte előny volt, az később egyre inkább hátrány. Már a második évad elején feltűnő varázsló kisfiú után is rosszat sejtettem, és aztán egyre több a misztikum, sokszor mindennemű funkció nélkül. Az amúgy nagy király Briggs őrnagy eltűnésével végleg átjutunk a szürkületi zónába, csak éppen a szürreál nélkül.

Lara Flynn Boyle

Advertisement

Hiába volt akkoriban az egyik legszebb nő a világon, Sherilyn Fenn rajta is túltett, és ezt nem nézhette tétlenül. Boyle akkor a Coopert alakító Kyle MacLachlannel járt, és megtorpedózta, hogy a sorozatban Cooper és Audrey összejöjjenek, noha a Laura Palmer-szál elvarrása után ez logikus lett volna. Helyette félmegoldásokkal kellett beérniük, Boyle pedig azóta is méltán gyűlölt figura a Twin Peaks-rajongók körében, noha ezt azért nem érdemelte a sorstól.

Billy Zane és Heather Graham

Advertisement

Jött tehát két idegen a városba, hogy Audrey és Coop se maradjanak pár nélkül. No de kik? John Justice Wheeler, a halálosan unalmas, piperkőc üzletember, és Annie Blackburn, akit kétségbeesetten próbáltak izgalmasnak beállítani olyanokkal, hogy szökött apáca, de nála basicebb lány nem volt az egész világon. Mindkét pár teljesen hiteltelennek tűnt, arról nem is beszélve, hogy még Cooper karakterét is sikerült gügyögő bájgúnárrá lefokozni.

Windom Earle

Advertisement

Hiába volt meg Bob személyében a tökéletes ellenfél, a második évadra kreáltak egy hús-vér sátáni főgonoszt is, Earle-t, a hibbant FBI-exügynököt. Sajnos hiba volt, a szerepre kiválasztott Kenneth Welsh pedig totális mellényúlás. Ripacskodó monológjaival leginkább egy Bond-főgonosz paródiájának tűnik, és nem a világ legzseniálisabb gonosztevőjének, és hiába jár egy lépéssel Cooper előtt, egyszerűen képtelenség komolyan venni.

Na és ami a legfontosabb: