A Semmelweis Egyetem Jogorvoslati bizottsága ismét kimondta, hogy Schmitt Pál dolgozata sem formailag, sem tartalmilag nem felelt meg a korabeli követelményeknek.

A bizottság Schmitt felülbírálati kérelmét vizsgálta. A volt köztársasági elnök a határozatra után lemondott doktori címéről.

Az egyetem teljes közleménye:

Lezárult a volt köztársasági elnök Semmelweis Egyetemhez benyújtott felülbírálati kérelme alapján indult jogorvoslati eljárás.

A Semmelweis Egyetem Szenátusának 41/2012 (III.29.) számú határozata ellen Schmitt Pál által benyújtott felülbírálati kérelem, továbbá a Fővárosi Törvényszék korábbi határozata alapján indult jogorvoslati eljárásban felállított Jogorvoslati Bizottság megállapította, hogy Schmitt Pál 1992-ben „Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése” címen benyújtott értekezése már a beadáskor sem formailag, sem tartalmilag nem felelt meg az 1985. évi I. törvény 111.§ (1) bekezdésében leírt követelményeknek és a Magyar Testnevelési Egyetem Doktori Szabályzatának. A Jogorvoslati Bizottság a Semmelweis Egyetemtől 1992-ben még független Magyar Testnevelési Egyetem azon eljárását, ahogy az értekezést hivatalos eljárásra bocsátotta, jogszabályba ütközőnek és etikailag kifogásolhatónak találta.

A határozat megismerését követően Schmitt Pál kijelentette, hogy a Semmelweis Egyetem eleget tett a Fővárosi Törvényszék korábbi határozatának, és a rektor által felkért Jogorvoslati Bizottság személyesen meghallgatta. A Jogorvoslati Bizottság határozatára tekintettel Schmitt Pál lemondott egyetemi doktori (doctor universitatis) címéről. Az ügyben további eljárásnak nincs helye.

Advertisement

A hvg.hu tavaly írta meg hogy Schmitt Pál az egyetemi doktori dolgozatának nagyrészét másoktól vette át. Schmitt még ugyanabban az évben áprilisban lemondott az elnöki posztjáról.

GIF: prolidepp