Új zeneblogot indít az Index

Korábban a Lángoló Gitárok működött zenerovatként, ezentúl a héten induló Stenkben jelennek meg a zenei témájú cikkek.

Az Indexnél sokáig nem volt külön zenei rovat, aztán 2008-tól jött a Lángoló Gitárok, egészen idén márciusig, amióta az Index újságírói készítik a zenés tartalmakat és a fesztiválblogot is.

Advertisement

Az újságnál ebből azt szűrték le, hogy a szerkesztőség mostani tagjai képesek egy önálló zeneblogot is üzemeltetni. A nagy lépés A Szám című dalverseny volt, amely összehozta a zenés arcokat a szerkesztőségben, ezután már mertek saját zenerovatban is gondolkodni.

A Stenk nevet először az Index zenés videósorozata használta, de most már ez lesz a blog neve is. A blogba a szerkesztőség zene iránt érdeklődő tagjai írnak majd, de értelemszerűen felül lesznek reprezentálva a Kultúra rovat munkatársai, így Klág Dávid, Sajó Dávid, Kovács M. Dávid és természetesen Pándi Balázs, a vezetője pedig a rovatot is igazgató Libor Anita lesz.

Ő elmondta a Cinknek azt is, hogy a zenei irányvonal elég vegyes lesz, de állítólag az első posztból minden ki fog derülni ezzel kapcsolatban.

Ami pedig a Lángoló Gitárokat illeti, továbbra is a blog.hu-n lesznek olvashatók a posztjaik, és az Index prémiumblogként számít rájuk a jövőben is, de már nem kizárólagos partnerként.

Advertisement

Fotó: Jordan Strauss/Invision/AP

Share This Story