További magyar állampolgárokat tilthatnak ki Amerikából

Ezt egy amerikai diplomata mondta a Magyar Nemzetnek.

Marc Ellenbogen biztonságpolitikai szakértő korábban több tisztséget is betöltött a Demokrata Pártban, jelenleg a Global Panel Foundation nevű nem kormányzati szervezet elnöke. Szerinte rövidesen bővül a magyar kitiltottak köre, de ugyanígy cseh vagy szlovák köztisztviselők is lesznek a kitiltottak között.

Advertisement

Ő is elmondta, hogy az egész kitiltási ügy nyilvánosságra hozatala a magyar kormánynak állt érdekében, hiszen a kitiltottak listája már hónapokkal a botrány kirobbanása előtt ismert volt a magyar fél számára. Ellenbogen szerint nem Magyarország kipécézése a cél, hiszen több, más országok állampolgárai is felkerülnek a listára.

Sőt, az USA már a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányokat is ugyanígy értesítette korrupciós ügyekről és tisztviselőkről, ám ők sem tettek semmit az ügyek kivizsgálása érdekében, akárcsak a mostani kormány.

Ellenbogen azt is elmondta, az amerikai-magyar kapcsolatok valóban mélypontra jutottak, és ebben a magyar kormány viselkedése mellett Obama is hibás, amiért elfordult Európától, és gyakorlatilag szabad kezet adott a térségben Putyinnak. Szintén hibásak az amerikai kormányok abban, hogy elnézőbbek voltak Ellenbogen szerint a szocialista kormányokkal szemben, igaz, egyikük sem mutatott olyan totalitárius tendenciákat, mint Orbán.

Ellenbogen továbbá úgy tudja, maga Orbán Viktor személyisége is oka lehet a kapcsolatok megromlásának, őt a konfrontatív stílusa miatt "sokan nem kedvelik". Végül az amerikai diplomata azt is elmondta, hogy nem geopolitikai okok vagy az ukrán-orosz válságban játszott magyar szerep állnak a kitiltások mögött: "Obama egyszerűen úgy döntött, hogy végre fellép a korrupció ellen."

Share This Story