Oké, attól, hogy külföldön voltam – és emiatt nem is szavaztam vasárnap –, még tudom, hogy mi történt. Csak napirendre térni nem bírok fölötte sehogyan sem. Nemcsak az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM átal elért eredmények is felizgattak teljesen.

Szerintetek melyik párt teljesítményén muszáj csodálkoznom jobban?

Hazudhatnám azt is, hogy a DK-én a legkevésbé, de ez csak részben lenne igaz. Hiszen bár Gyurcsány Ferencet többször is agyba-főbe dicsértem az elmúlt hónapokban, ráadásul alighanem az ő rajongótábora a leglelkesebb a balmezőnyben, azért a 9,76% mégis rettentő sok.

Az Együtt-PM kicsit más tészta, de őket is inkább csak a küszöb környékére vártam, aminél a 7,22% jóval több.

Marad tehát az MSZP. A maga 10,92%-ával.

Most, másfél nap elteltével már szinte sajnálom szerencsétlen Mesterházy Attilát. Ennek a fiúnak anélkül ér véget a politikai karrierje, hogy érdemben elkezdődött volna. Hiába becézgettem őt is, hogy milyen ügyesen maga alá gyűrte a pártot, ha végül a napnál is világosabban kiderült, hogy a párt szavazóit képtelen volt maga alá gyűrni.

Advertisement

A történtek tükrében a korábbiaknál merészebben lehet kijelenteni, hogy a 2002–10 közötti két ámokfutó ciklus nemcsak a korábban stabilnak vélt pártrendszert szaggatta szilánkokra – a Fidesz kivételével eltüntetve a rendszerváltók írmagját is –, hanem a két pólus egyik oldalát is fenekestül felforgatta, majdhogynem megszüntette.

Az MSZP közelgő halála ugyanis biztosan nem Orbán Viktor műve. Hanem pont a párt korábbi sikereinek, majd semmittevésének az ára. Horn Gyula szocialistáit az örökölt szervezettségen túl az MDF töketlensége és a sima rendszerváltás lehetetlensége hozta vissza 1994-ben. Ez azonban a viszonylag értelmes Horn-kormányzás ellenére sem volt elég ahhoz, hogy értelmes fiatalok tömegei keressék a karrier lehetőségét arrafelé, a 2002 utáni Medgyessy- és Gyurcsány-időszak meg pláne elriasztotta a színvonalas utánpótlást a közelből is.

Most látszik igazán, milyen végzetes következtetéseket vontak le a szocialisták a 2010-es megaszopásból. Mesterházy Attila ügyes taktikusnak bizonyult, csak éppen azt nem vette számításba, hogy a kiszorított sztárokat nem lesz képes úgy pótolni, hogy az ne csak az ő személyes vezetői biztonságára legyen kedvező hatással.

Advertisement

Mondjuk az is igaz: a kutya sem számított rá, hogy abból a mélységből, ahol volt, Gyurcsány Ferenc visszajöhet. Ahogy arra sem, hogy a félénk és bizonytalan Bajnai Gordonra is van igény. Azok után pláne nem, hogy a parlamenti választások előtt mind megrettentek, és ijedségükben bevállalták az MSZP miniszterelnök-jelöltjét és azt a listát, amelyen sokkal kevesebb jövedelmező helyet kaptak, mint a szocialisták.

Most látszik csak, mekkorát hibáztak azzal, hogy elhitték – vagy el akarták hinni, vagy el akarták hitetni –, hogy Orbán Viktor 2014-ben leváltható. Ha nem hiszik el, frakciójuk lenne a parlamentben, és nem lenne kétharmada a Fidesznek. Néhány egyéni mandátummal többet szerzett volna a kormánypárt, de a listás eredmény ezt simán kompenzálta volna – ezt annak ellenére merem állítani, hogy a matematika bonyolultabb, és nem lehet összeadni a mostani százalékokat úgy, hogy azok április 6-ára is érvényesek legyenek visszamenőleg.

Néhány héttel ezelőtt feltettem a kérdést: lehet-e kispárt az MSZP-ből. Közel 90 százaléknyian igennel válaszoltatok.

Advertisement

Hát úgy néz ki, hogy nem tévedtetek. Ha innen visszajönnének a szockók – hiába van számításba vehető képviselőcsoportjuk az Országgyűlésben –, az nem lenne kisebb kunszt, mintha Dávid Ibolya feltámasztaná az MDF-et. Ezzel együtt keresztet még nem vetnék rájuk, minek sietni, ezért az alábbi szavazásba őket is beleveszem becsületből.

A kérdés tehát most az, hogy ki lesz ezután a nem jobboldal vezető ereje?

Advertisement

Fotó: Kovács Attila/MTI