Amint tudjátok, a Critical Mass ugyan megszűnt néhány éve, de aztán újjáéledt, csak most már máshogy hívják. Úgy, hogy I Bike Budapest. Ezt pedig április 25-én rendezik a fővárosban.

A szervezőktől kaptunk magyarázós videót, ez látható fent, közleményt, ez tekinthető meg lent, illetve térképet is, őrá pedig a poszt még lentebbi részén vethettek pillantást.

A demonstráció ideje alatt több út egyáltalán nem, vagy csak nagyon lassan lesz járható és keresztezhető. A felvonulás során rekordszámú, mintegy 450 önkéntes rendező biztosítja a tömegközlekedési eszközök gyors áthaladását, elsősorban a villamosokét és metrópótlókét, melyek várhatóan zavartalanul járhatnak. Rendezőink gondoskodnak a gyalogosok áthaladásáról, illetve nagyobb csomópontokban az autókéról is.

A felvonulás gyülekezője 15:30-kor lesz a Bakáts téren, a felvonulást 16:00-kor Hollandia nagykövete nyitja meg a Közraktár utca és a Kinizsi utca sarkánál. Az útvonal érinti a pesti alsó rakpartokat, a Dráva utcát, a Dózsa György utat, a Damjanich utcát, a Rottenbiller utcát, a Rákóczi utat, a Kossuth Lajos utcát, az Erzsébet-hidat, az Attila utat. Áthaladunk az Alagúton, a Lánchídon, a Széchényi téren, a Kossuth tér környékén és a Margit hídon. Az útvonalon fél- és egészpályás útlezárásokon halad a menet, amit rendőrök is biztosítanak.

A felvonulás útvonalán több helyen parkolási tilalom lesz bevezetve. A 7-es buszcsalád és a Rákóczi útról a Hegyalja út felé haladó buszok budai irányban a Blaha Lujza térnél a Szabadság híd felé lesznek elterelve. A 105-ös és a 26-os buszok a felvonulást érintő útvonalon nem közlekednek. Torlódás várható a Kis- és Nagykörúton, a Dózsa György úton, a Hősök tere, a Keleti Pályaudvar és a Boráros tér környékén, a Hegyalja úton, az Attila úton, a Mészáros utcán, illetve a Margit híd felé vezető útvonalakon. Azt tanácsoljuk, hogy a belvárost csak biciklivel, metróval, vagy villamossal próbálják megközelíteni. A rendezvény 18:30-kor a Margitszigeten található Nagyréten óriási közös bicikliemeléssel ér véget.

Advertisement

Vezessetek óvatosan! Akarom mondani, ne vezessetek egyáltalán, inkább kerékpározzatok. Mondjuk azt én még pont nem tudom, hogyan közelítem meg ezt a másik – szintén nagyon fontos – rendezvényt, de addig szerintem kitalálom. HÉV-re és metróra tippelek.