Superman helyett 19 kérdéses népszavazás nyírhatja ki Orbán Viktort

Jó sok ezren tüntettek vasárnap délután a kormány ellen, a tömeg a Keleti pályaudvartól vonult az Astoriáig. Kelet–Nyugat, értitek. De minden viccet és mókát félretéve: ez volt az utóbbi hónapok legösszeszedettebb ellenzéki tüntetése. Más kérdés, hogy ez is mire elég.

Advertisement

Úgy tűnik, világossá vált a tüntetések szervezői számára, hogy a tömeget úgy lehet feltüzelni, ha minél keményebben odamondanak, úgyhogy rögtön a rendezvény elején Fullajtár Andrea – az egyik műsorvezető; a másik Kulka János volt – elég kemény beszédet mondott, de mint aztán kiderült, nem a saját szövegét, hanem Edgar Swan Hirtelen felindulásból c. blogbejegyzését olvasta fel. Ebben pl. ilyenek vannak:

Nem akarok olyan országban élni, ahol bűn cigánynak, zsidónak, külföldinek, melegnek, liberálisnak, demokratának, gondolkodó embernek lenni. Nem akarok olyan országban élni, ahol a legkisebb falu szélén álló putriban élő közmunkás nagyságrendekkel különb európai, különb ember, mint a kormány bármely, szabadon választott tagja.

De inkább olvassátok el az egészet, ott a link.

A Keletinél szólalt fel Káposznyák István, a Szolidaritás egyik tagja is, aki Debrecenből jött, keletről, de a nyugathoz akar tartozni, és Kósa Lajos kupakos, forintbedöntős akcióit idézte fel. Kész Zoltán is beszélt, a Veszprémi Kétharmadölő, aki Orbán tisztázatlan ügynökmúltjára és az arany vécékefékre hegyezte ki a beszédét.

Advertisement

A következő emlékezetes pont a vonulás alatt volt, amikor elég hatásvadász módon megszólalt a hangszórókból Michael Jackson They Don't Care About Us c. száma. Egyébként az ellenzéki tüntetéseknél elég jó szokott lenni a soundtrack, persze csak miután a kötelező Sárga rózsát már lenyomták.

A tömegben voltak fiatalok és középkorúak is, de az idős korosztály dominálta ezt a rendezvényt is. Illetve a pártzászlók: a DK-sok rengeteg lobogóval érkeztek, a kis papírból készült verziókat osztogatták is sok embernek. Az Együttet és a PM-et sem kellett félteni, viszont MSZP-s zászlót alig láttam, LMP-sre meg nem is emlékszem.

Advertisement
Advertisement

Az Astoriánál elég nagynak tűnt a tömeg – olyan számokat lehetett hallani, hogy 10-20 ezer ember is van –, én inkább 5 és 10 ezer közé tippelnék, igaz, béna vagyok matekból.

Advertisement

A színpadon folytatódott a műsor, Parti Nagy Lajos szerint Orbán önmaga dermesztő paródiájává vált, az író el tudja képzelni, hogy hova tart ez az ország, ha nem változtatnak rajta, de elfogadni nem. Utána Nagy Emília beszélt, magyartanár, aki ezért vissza akarja adni a nemzeti szó jelentését. Utalt az EMMI-tiltólistára is, szerinte nem a stadion és a szegénység szavakkal van a baj, hanem azzal a tartalommal és hozzáállással, ami ezek mögé került.

Advertisement

A rendezvényen láttam még Karácsony Gergelyt és Kukorelly Endrét is, és azt írják, ott volt Gyurcsány Ferenc és a táncoslábú Bokros Lajos is

Advertisement

Závada Péter lehetett volna a nap egyik legizgalmasabb felszólalója, ő Petri György egyik versét olvasta fel, de az nem durrant akkorát. Utána Kulka János énekelte el a Valahol Európában c. musical címadó dalát.

A tüntetés elején azt ígérték a szervezők, hogy valami olyannal állnak elő, amilyennel eddig még nem. Megindultak a sustorgások az Ellenzéki Supermanről, akinek a zászlaja mögött lehet egyesülni, de aki ebben reménykedett, csalódnia kellett. Lattmann Tamás nemzetközi jogász és a két főszervező, a magánnyugdíj-csoportos Vajda Zoltán, illetve Gulyás Balázs azt jelentették be, hogy népszavazást kezdeményeznek, 19 kérdést akarnak feltenni.

Advertisement
  1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a nyilvános vagyonnyilatkozat tételére kötelezett személyek személyi jövedelemadó-bevallása nyilvános legyen?
  2. Egyetért-e Ön azzal, hogy a nyilvános vagyonnyilatkozat tételére kötelezett személyekkel közös háztartásban élő hozzátartozók vagyonnyilatkozata is nyilvános legyen?
  3. Egyetért-e Ön azzal, hogy a nyilvános vagyonnyilatkozat tételére kötelezett személyek ingatlanszerzése csak akkor kerüljön bejegyzésre a földhivatali nyilvántartásban, ha az érintett igazolja az ingatlanszerzésre vonatkozó adatok közzétételét?
  4. Egyetért-e Ön azzal, hogy a nyilvános vagyonnyilatkozat tételére kötelezett személyekkel közös háztartásban élő hozzátartozók ingatlanszerzése csak akkor kerüljön bejegyzésre a földhivatali nyilvántartásban, ha a nyilvános vagyonnyilatkozat tételére kötelezett igazolja az ingatlanszerzésre vonatkozó adatok közzétételét?
  5. Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés határozat elfogadásával kötelezze a Kormányt arra, hogy az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 86. cikke alapján felállítható Európai Ügyészség létrehozását az Európai Bizottság erre vonatkozó előterjesztése esetében az Európai Unió Tanácsa, illetve az Európai Tanács eljárása során támogassa?
  6. Egyetért-e Ön azzal, hogy közpénzből és az Európai Unió által biztosított forrásokból megvalósítandó kiemelt beruházásokat ne lehessen kivonni a közbeszerzésekre vonatkozó szabályok hatálya alól?
  7. Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés foglalja törvénybe az Európai Unió zöldenergiáról szóló 2009/28/EK irányelvében foglalt célkitűzések teljesítésének kötelezettségét?
  8. Egyetért-e Ön azzal, hogy ne kelljen a gazdasági kamarai közfeladatok ellátásához kötelezően kamarai hozzájárulást fizetni?
  9. Egyetért-e Ön azzal, hogy a társadalombiztosítási egyéni számlákon kerüljenek feltüntetésre a 2012. december 31-ét megelőző időszakra bevallott nyugdíjjárulék összegére vonatkozó adatok?
  10. Egyetért-e Ön azzal, hogy a társadalombiztosítási egyéni számlákon kerüljenek feltüntetésre az 1998. január 1-jétől 2010. november 1-ig tartó időszakra a magánnyugdíjpénztárakból az állami társadalombiztosítási rendszerbe visszalépettek magánnyugdíjpénztárban nyilvántartott tagdíjának összegére vonatkozó adatok?
  11. Egyetért-e Ön azzal, hogy a 2015. január 1. előtt ingyenes közforgalmi út-szakaszok újra ingyenesen használhatóvá váljanak?
  12. Egyetért-e Ön azzal, hogy a dohánytermékek kiskereskedelme Magyarországon ne az állam kizárólagos hatáskörébe utalt tevékenység legyen?
  13. Egyetért-e Ön azzal, hogy a végrehajtó közhatalmi funkciót gyakorló intézmény ne települhessen a Budai Várnegyed ENSZ világörökségi listáján szereplő területére?
  14. Egyetért-e Ön azzal, hogy a közfoglalkoztatottak jogaira a munka törvénykönyvében foglalt szabályok legyen alkalmazandóak?
  15. Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség annak a tanévnek a végéig tartson, amelyben a tanuló a tizennyolcadik életévét betölti?
  16. Egyetért-e Ön azzal, hogy az orvosi szakmai kollégiumok által a betegségek kezelésére összeállított irányelveket az Országgyűlés foglalja törvénybe?
  17. Egyetért-e Ön azzal, hogy a látvány-csapatsportokra adható társasági adó-támogatások feltételei megegyezzenek a kulturális intézményeknek juttatható támogatásokéval?
  18. Egyetért-e azzal, hogy nyilvánosságra kell hozni a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos beruházás valamennyi pénzügyi információját?
  19. Egyetért-e Ön azzal, hogy bárki hozzáférhessen és nyilvánosságra hozhassa az 1944. december 21. és 1990. február 14. közötti időszakban a Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnökségének „titkos", illetve „szigorúan titkos" állományú munkatársainak illetve együttműködő személyek adatait, beleértve az általuk készített jelentéseket, feljegyzéseket, iratokat?
Advertisement

A tüntetés a fenti csoportképpel és az Örömódával zárult, a legjobb transzparens versenyt pedig nálam a lenti lenyelős nyerte, de csak azért, mert rábiggyesztették azt a cuki kokárdát.

Advertisement

Volt keményen dolgozó kisemberes, és ivarsejtes szabad verses is.

Advertisement

Share This Story