Szlovák szeretnék lenni. Persze nem mindenáron. Akarhatnék amerikai, kanadai vagy svéd is lenni (oroszt mostanában mégsem mondhatok, az olyan izé), de az mind messze van, a tótok meg itt élvezkednek a közelben. Voltam meccsen hétfőn este.

Ott van Pozsonyban az Ondrej Nepela Jégcsarnok, a 2011-es világbajnokságra újították fel, pontosabban csináltak teljesen újat a régi helyén, nagyjából tízezres, és olyan szuper, hogy elcseppen a nyálam, ahányszor belelépek. Ebben a szezonban másodszor fordult elő ilyen. A pozsonyiak meg megcsinálhatják évente harminc-valahányszor, és meg is csinálják minden játéknapon a telt házat, mióta KHL-es csapatuk van. Két idényt nyomott le eddig a Slovan az orosz bázisú ligában, elsőre bejutott a playoffba, másodjára nem, de a drukkereknek mindegy, hogy áll a csapatuk, megveszik a jegyeket, az összeset,és szurkolnak, mint a veszedelem, akkora hangulat szokott lenni, hogy ihaj.

Most kaptak egy külön ajándékot az élettől és az ukrán forradalmároktól, a konferencia-elődöntős Donbassz Donyeck (Rinat Ahmetov megaoligarcha érdekeltsége) a sajnálatos események miatt nem játszhat otthon, ezért a Nepelába vitte a hazai pályát. Azt hittem, kevés nézős hangulattalanságba fog torkollni ez a húzás, de már a Dinamo Riga elleni utolsó negyeddöntőre bementek háromezer-hétszázan, a Lev Praha elleni két meccsre meg egyformán ötezer-egyszázan voltak kíváncsiak uszkve. A tegnapira 5084-en, ebből hárman mi voltunk. Volt köztünk ezenfelül kétszáz cseh és száz ukrán, a többiek szlovákok, akik csak úgy szeretik ezt a sportot. Nagyon szeretik. Az övék.

Ha már ott voltak, végig is szurkolták keményen, részint, mert a csehek ellen szurkolni adja magát, részint, mert az ukránoknál amúgy is van két szlovák, Podhradsky még hagyján, de Jan Laco kapus akkora isten a 2012-es vb-döntőzés óta, mint egy ház. Imádták őt most is serényen, miközben az elején ment az ukrán himnusz, és ráállt a kamera, kitört a vastaps. A végén pláne, hiszen kivédte a Leó-csatárok szemét, egy gólt kapott majdnem negyven kapura lövésből, nyert a Donbassz 3-1-re, összesítésben 2-2-nél tartanak, négyet kell nyerni. A himnuszhoz visszatérve, lehet, hogy tudjátok, hogy úgy kezdődik, hogy Scse ne vmerlá Ukrájiná (miszerint még nem halt meg/pusztult el Ukrajna), beleborzongtam rendesen, különös dolgok ezek.

Advertisement

Hogy milyen volt a meccs, szinte mindegy is, nekem elég, hogy egy szuper csarnokban színes öltözékű emberek a fehér jégen kurva gyorsan tesznek-vesznek két órán keresztül, annyira vagány az esztétikája az egésznek, hogy egyszerűen nem tudok betelni vele. Azon gondolkodtam, gondolkodtunk, az milyen lenne, ha a Donyeck bejutna a főcsoport- vagy pláne a nagydöntőbe, és elhozná a pétervári SZKA-t Pozsonyba (már ha nem vágja ki a kirakatcsapatot a Lokomotiv Jaroszlavl), fix, hogy kimennék az összes meccsre mérlegelés nélkül. Igaz, ebből nemigen lesz semmi. Nem is azért, mert a Leó erősebbnek tűnik, hanem mert már kérték a donyeckiek, hogy a hatodikat otthon játszhassák, az ukrán belügyminiszter állítólag személyesen garantálná a csapatok és a nézők biztonságát.

Most mondjam azt, hogy kár?

Na mindegy, az a fő, hogy valaki építsen nekem gyorsan egy ilyen jégcsarnokot Budapesten vagy a közelében, és csináljon egy olyan KHL-es csapatot. Nem leszek hálátlan, megígérem. Előre is köszönöm.