Röviden ennyi a Kinján is aktív Tiboru sztorija, akinek egy sztárrendezvény szövegírói loptak el egy jó nagy adaggal egy posztjából - de biztos Ti is ismertek hasonlót.

Nekem az az elméletem, hogy a bloggert az különbözteti meg az újságírótól, hogy a többségük bármit felhasznál fittyet hányva a jogokra, viszont cserébe fel szokta tüntetni a forrást, még egy ötletecske esetében is (kivéve persze a céges, reklám- meg ügynökségi blogokat). A hagyományos újságírók ugyan jellemzően ügyelnek a jogra, de eszükbe nem jutna megjelölni a forrást, ahonnan az ötlet, tipp, link származik.

Na most ezt azzal egészíteném ki, hogy egyes kiállításszervezők viszont se a joggal, se a forrásmegjelöléssel nem bíbelődnek. (Ezt ugye politikai pártok is megteszik, de azon ugye nem csodálkozunk.) Persze nem vagyok kiállításszervező-náci és nem szeretnék kiállításszervező-bűnözésről beszélni. Mondhatnám: "nekem is vannak kiállításszervező-barátaim, de..."

... de a Murder – A gyilkos tárlat szervezői pont ilyen pernahajderek, amint az Tiboru sztorijából kiderül, melyet teljes terjedelmében az (egyik) blogjában olvashattok. Arra lett ugyanis figyelmes, hogy a kiállításon elhangzó szöveg háromperces Ku Klux Klán-része komoly átfedést mutat egy évekkel ezelőtt írt posztjával.

Advertisement

Például ez a blog:

eleinte kizárólag feketék és északi republikánus jogvédők […] megfélemlítését tűzte ki célul, amit fizikai és lelki erőszakkal, továbbá fenyegetéssel remélt megvalósítani. A Klán egyre több hívet szerez magának, főként azokból a társadalmi rétegekből, amelyek tagjai (az új rendszernek tulajdoníthatóan) elveszítik befolyásuk.

Ez meg az előadás szövege:

Eleinte kizárólag feketék és északi republikánus jogvédők megfélemlítését tűzték ki célul, amit fizikai és lelki erőszakkal, továbbá fenyegetéssel reméltek megvalósítani. A Klán több százezer hívet szerzett magának, főként azokból a társadalmi rétegekből, amelyek – az új rendszernek köszönhetően – elvesztették befolyásukat.

Advertisement

És így tovább. Tiboru a teljes három perces anyagot összeveti a blogbejegyzéssel. Elég nehéz letagadni a forrást. Vajon a hetven perc többi részét honnan emelhették át a kiállítás szövegének szerzői?

/Fotó: Murder - sajtófotó/


Cink a Facebookon: fb.com/cinkhungary, Zubreczki Dávid a Twitteren: @boogiepapa