Régóta szerettük volna, hogy néha minőségi szerzők írjanak vendégpublicisztikát a Cinkre. Pelle János most az új rendszerű pártfinanszrozásról mesél, meg arról, hogy melyik pártvezető lenne képes zsebből visszafizetni az állami támogatást.

Nemrég megfordultam a Gizella úton és futó pillantást vetettem a 36. számú házra. Utoljára itt székelt, nem is olyan régen, a csúfos véget ért liberális párt, Szabad Demokraták Szövetsége. Az épületet, melyet a zuglói önkormányzat bocsátott a rendelkezésükre, idejében eladták, így nem szolgálhat a párt milliárdos adósságának fedezetéül. Most különböző, a munkaügyi központ által szervezett kurzusokat tartanak, idegen nyelveket tanulnak benne, de szakácsokat is képeznek itt. Politikusokat még véletlenül sem. És ez még a jobbik eset. Üresen tátong a másik rendszerváltó párt, a Független Kisgazdapárt egykori székháza a Belgrád rakparton. Az épület, ahol annak idején tomboltak az indulatok, ma elhagyatottan pusztul, galambok és sirályok tanyája. Az MSZP egykori, Köztársaság téri, viharos múltú székházába pedig hajléktalanok költöztek.

Úgy tűnik, ahol a pártok egykor tanyát vertek, nem terem fű. Az sem szívderítő, ha egy cég csődbe megy, és az ingatlanjaira hitelezők teszik rá a kezüket. De azért az irodaépületek legtöbbször újra benépesülnek, új vállalkozások költöznek a régiek helyére, az élet megy tovább. A pártok viszont nem támadnak föl, eltűnésük előtt gyakran többfelé szakadnak, és vég nélkül pereskednek egymással. Vagyonuknak, mely főként közszolgálati célra adományozott ingatlanokból áll, az állam, mely a fő hitelezőjük, általában bottal ütheti a nyomát. Ennek akarja elejét venni a választási eljárásról szóló törvény módosítása, mely az országgyűlés előtt van. A Fidesz kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a pártvezetőket tegye felelőssé a pártpénzek elszámolásában, ami szakítás lenne az eddigi gyakorlattal. Ha a parlament elfogadja a törvénymódosítást, az új, már 2014-ben is alkalmazott jogszabály figyelemre méltó hatással lesz közéletünkre. Könnyű lesz a választásokon indulni, ha egy új párt 106 jelöltet állít, azaz megszerzi a szükséges számú ajánló aláírásokat. Mindezért 597 millió forint állami támogatást kap készpénzben, elég laza ellenőrzés mellett, ami csábítja majd az önjelölt népboldogítókat. (Ezekből eddig sem volt hiány, hiszen jelenleg 132 bejegyzett párt van Magyarországon.)

De az ördög, mint számos más esetben, itt is a részletekben lakozik. A kormányzó Fidesz-KDNP ugyanis a választásokról szóló 2011. évi CCIII. törvénnyel, a választási eljárási törvénnyel (2013 évi XXXVI. tv) és annak a módosításával a saját érdekeinek megfelelően alakítja a kampányfinanszírozási rendszert. Ez cseppet sem meglepő, tekintettel arra, hogy hasonló eszközökkel éltek a baloldali pártok is, amikor erre a kétharmados többség birtokában lehetőségük nyílt, 1994 és 1998 között. A törvénymódosítás szerint, ha egy párt a másik javára lemond a jelöltállításról, vissza kell fizetnie a támogatást. Míg ha egyedül indul a választáson, lényegében megtarthatja azt, csak számlákat kell szereznie az elköltéséről, ami nem olyan nehéz.

Ismeretes tény, hogy a pártok állami támogatása, bár az 1989. évi XXXIV. törvényben szabályozotthoz képest nőtt, még mindig nem elégséges a hatékony, az állampolgárok többségéhez eljutó kampányhoz. A hiányzó összegeket a nagyobb pártok a rendszerváltás óta más forrásokból is fedezték, nem utolsósorban abból, hogy a rendelkezésükre bocsátott székházakat eladták, illetve az ingatlanjaik megterhelve kölcsönöket vettek fel. Ebből származott a Fidesz székházügye is, Josip Tóttal és Kaja Ibrahimmal együtt, ami miatt legalább másfél évtizeden át, könyörtelenül támadta a baloldali média. Mert a politika verseny, ahol nincs nagyvonalúság, és aki nem használja ki a saját ziccereit, az elbúcsúzhat a kupától.

Advertisement

Kérdés persze, hogy a mai pártvezetők közül ki az, akin be lehet hajtani az adósságot. Két ilyen, milliárdos pártvezető van: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció, és Bajnai Gordon, az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért elnöke. Székház egyik pártnak sincs a birtokában, amit elzálogosíthatna, viszont várhatólag egyik párt sem ússza meg a kampányt 597 millió forintból. Hiszen a Fidesz-KDNP belead apait-anyait, él a burkolt kampány összes rendelkezésére álló eszközével, ugyanúgy, ahogy a maguk idejében a szocialisták tették, amikor kormányon voltak.

Vagyis a választási eljárási törvény módosításával az Országgyűlés most olyan helyzetet teremt, ami rendkívüli anyagi kockázat vállalására kényszeríti annak a két baloldali pártnak a vezetőit, melyek esetleg nem érik a parlamenti küszöböt. Nincs ugyanis kizárva, hogy a kampány kedvezőtlenül alakul a számukra. Erre mind Bajnainak, mind Gyurcsánynak megvan az esélye. Az előbbi népszerűsége a felmérések szerint az utóbbi hónapokban visszaesett, felülről közeledik a „bűvös küszöbhöz". Az eredetileg pártszövetségként bejegyzett Együtt 2014 – PM is rákényszerült rá, hogy egyesüljön, mert nem lehetett biztos abban, hogy „hozza" a tíz százalékot. Bár ez komoly belső feszültség forrása lehet, Bajnainak ezt is vállalnia kell nehogy a családi vagyon bánja a kudarcot. És Gyurcsánynak sincs garanciája, hogy a pártja meghaladja 2104 áprilisában meghaladja az öt százalékot, bár a népszerűsége az utóbbi időben kétségtelenül emelkedik.

Ismert, hogy politika a hatalomról és a pénzről szól, méghozzá keményen. Az elvek sokkal rugalmasabbak. A választások előtt, utána meg még inkább, a hatalom bármikor átváltható pénzre, a pénz pedig hatalomra. Jövő tavasszal ezt a tételt, melynek igazságáról már az 1989-90-es rendszerváltás óta meggyőződhettünk, nyilvánvalóan és kézzel foghatóan megtapasztalhatjuk.

Pelle János író, újságíró, irodalomtörténész, történész, jó pár regény, esszékötet, illetve a Holokauszttal, valamint a zsidótörvényekkel foglalkozó könyv szerzője, korábban a 168 óra, a Heti Válasz és a hvg.hu munkatársa.