​Paks: magyar-orosz-német alku vagy új KGST?

Hivatásos vendégprovokátorunk nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy oroszokkal üzletelünk Pakson, ha egyszer úgyis az ő vazallusaink vagyunk igazából. Szerinte az atomenergia eleve nem demokratikus, sosem tudhatjuk, mit építünk fel. De ennél jobb üzletet azért lehetett volna kötni.

Kardos Gábor - nem a 444-es, hanem a Cink vendégszerzője - hosszú elemzésében odáig jut, hogy lényegében egy új KGST megalakítását javasolja. Tényleg ennyire jelentéktelen pondrók lennénk? Tényleg ennyire nem ér semmit az európai integráció? Tényleg nincs más lehetőség, mint tudatosan az oroszok karjaiba veni magunkat? Olvasd el és vitázz, ha nem értesz vele egyet!

Előre szólok, hogy irtó hosszú, dehát a téma is fajsúlyos, a tét pedig a gyerekeink jövője.

Advertisement

Mohács, Világos és Trianon után most Paks folytatja sorsfordító geopolitikai fiaskóink sorát, melyek közös jellemzője, hogy valami felfoghatatlan történelmi igazságtalanságként éljük meg azt, hogy a felsorolt kudarcokból sem sikerül okulnunk és továbbra is képtelenek vagyunk geopolitikai realitásokban gondolkodni. Újra meg újra képtelennek tűnünk a realitáshoz igazítani nemzetstratégiánkat oly módon, hogy akár a legkisebb esélye legyen annak, hogy legalább a jövőben tudjuk valamennyire érvényesíteni érdekeinket. Olyan parasztként és úgy mozgunk a geopolitikai sakktáblán, mintha a sakk legalapvetőbb szabályaival és céljaival sem lennénk tisztában és ezért ér történelmünkben mindig újra meglepetésként, mikor sakkot kapunk, sőt: azt sem fogjuk fel, mikor épp mattot kapunk ebben a játszmában, mint Mohács, Világos és Trianon után most Paks esetében.

Érdekes figyelni a paksi alku körül most folyó közéleti vitát, hogy mennyire nem képesek a vitatkozó felek a mára szemünket kiverő geopolitikai realitásokkal sem szembenézni. Érdemes tehát sorra venni a leggyakrabban hangoztatott illúziókat és a reálpolitika mérlegére tenni ezt az enélkül merőben súlytalan közéleti vitát.

Összefügg persze a paksi alku a választásokkal, hiszen ugyan miből lehetett volna finanszírozni a rezsi-választási kampányt, ezt a sajátos szavazatvásárlási módszert, ha nem voltak biztosak benne az illetékesek már a rezsicsökkentés-kampány elindításakor, hogy lesz rá fedezet, orosz segítséggel. Nem is olyan nehéz mindebből kiszámolni, hogy mai árfolyamon mennyiért lehet választási győzelmet vásárolni egy Magyarország típusú országban, de ne ragadjunk le ezen a pártpolitikai szinten, mert akkor -a pártokhoz hasonlóan- még csak fel sem tudjuk tenni az ország sorsát hosszabb távra meghatározó geopolitikai kérdéseket.

AZ ATOMENERGIA ANTIDEMOKRATIKUS

Ahelyett, hogy elvesznénk a technikai-technológiai vita részleteiben, érdemes leszögezni a geopolitikailag egyedül meghatározó tényt: Magyarország nem atomhatalom, ezért az atomenergia geostratégiailag még akkor is teljes kiszolgáltatottságot jelent számunkra, ha nem oroszok, hanem franciák, amerikaiak, vagy mások építenének új blokkokat, más hitelkonstrukcióval. A magyar társadalom semmilyen demokratikus kontrollt nem gyakorolhatna az atomenergia felett még akkor sem, ha népszavazás hagyná jóvá, a dolog természetéből adódóan. Sőt: az atomenergia olyannyira antidemokratikus természetű, hogy az atomhatalmak esetében sincs semmilyen számottevő civil kontroll felette.

Advertisement

Nem véletlen: az atomhatalom jelenleg a nagyhatalmi érdekek legfőbb technológiai garanciája és az atomenergia úgynevezett „civil használata" nem más mint ennek propagandája, mely lényegében a nagyhatalmi érdekeknek adott „demokratikus felhatalmazáshoz" szükséges színjáték. Egy atomreaktor üzemeltetői kezében akkor is technológiai atombomba marad, ha a szakértők erről egészen mást mondanak a közvéleménynek. Paks túl közel van Budapesthez, hogy geostratégiailag ilyen naivan kezeljük ezt a kérdéskört!

Nemcsak arról van szó tehát, hogy energetikailag teljesen kiszolgáltatottá válik az ország az oroszokkal szemben, amit a tőlük elfogadott hitel pénzügyi függéssel fejel meg. Az atomenergia minden más konstrukcióban is teljes stratégiai kiszolgáltatottságot jelentene számunkra - katonailag és energetikailag egyaránt. Végső soron egyetlen változatban sem lenne magyar kézben az atomerőmű működtetése, maga a technológia kiszolgáltatottá tenne minket akármilyen más verzióban is. Már csak ezért sem lehetett soha nemzeti érdek az atomenergia választása! Nem is azért „választottuk" Paksot az előző átkosban sem … és most sem. Pontosabban: akkor sem szabadon választottuk, mikor szovjet nyomásra megépült az első paksi erőmű és most sem mi rendelkezünk róla.

Advertisement

Nem árt néha szembenézni a realitással, ahelyett, hogy ehhez képes úgyszólván lényegtelen kérdésekről vitatkozunk.

Az atomenergia antidemokratikusságának lényege, hogy olyan technológiai titkokra épül, melyeket sosem osztanak meg a közvéleménnyel, sőt: a politikai döntéshozókkal sem, ezért eleve lehetetlen róla demokratikusan dönteni. Akik szavaznak róla, sosem tudják pontosan, miről szavaznak, legfeljebb a beavatott „szakértők" javaslatát szavazhatják meg, vak bizalommal. Olyasmi ez, amit régen „papi csalásnak" neveztek: a beavatottak visszaélése a hatalommal, mely beavatottságukkal jár.

Advertisement

Csernobil előtt ugyanezek a beavatott „szakértők" azt mondták: sosem következhet be az, ami aztán mégis bekövetkezett. Azóta azt mondták, sosem lesz hasonló. Olyasmi lehetetlen, ami aztán Fukusimában mégiscsak bekövetkezett. Most ugyanazok a beavatott „szakértők" magyarázzák nekünk „laikusoknak", hogy ilyesmi gyakorlatilag sosem következhet be a jövőben és eleve kizárt az újonnan építendő paksi blokkok esetében mivel az más technológiával épülne...

Ne vesszünk el a technikai részletekben! Aki figyelt, eddig is észrevehette a fő problémát: az atomtitokkal való visszaélés és kamuzás technológiája kezdettől ugyanaz, emiatt pedig nincs és gyakorlatilag nem is lehetséges érdemi civil kontroll az atomenergia felett. A társadalom teljesen kiszolgáltatott a beavatott „szakértőknek" és az általuk képviselt nagyhatalmi érdekrendszernek: azt mondanak, illetve hazudnak nekünk, amit akarnak, mert nincs módunk ellenőrizni őket és állításaikat. Ehhez képest minden más mellébeszélés. Lehet vitatkozni arról is, de emiatt már aligha érdemes. Minek higyjünk azoknak, akik rendre becsapnak?

Advertisement

Nem is beszélve az elővigyázatosság elvéről, mely alapján bizonyos kockázatokat akkor sem vállalhatunk, ha az elvben nagyon kicsi és a látszólagos nyereség pedig nagymak tűnik. Ki tenne olyasmit, amivel mondjuk egész családja kiirtását kockáztatná, ha például lenne egy ilyen orosz rulett lottószelvény, hogy sokat nyerhetünk rajta, de azért közben egészen kicsi kockázata fennállna annak, hogy alkalmasint kinyírják a családodat, illetve kockára teszik a gyerekeid jövőjét, mert például nincs megoldás a radioaktív hulladékra. Elássák, ahogy a tettesek próbálják eltüntetni áldozataikat és a nyomokat. Jó mélyre, kőzetlemezek közti résekbe – hátha egyszer visszajön egy vulkánkitöréssel, vagy a kőzetrétegek mozgásával... Persze, más, ennél humánusabb feldolgozási mód is lehetséges: az atomhatalmak úgynevezett piszkos bombákat is készítenek és az épp aktuális ellenségeikre, terroristának kikiáltott országok ellenállóira szórják. Ha nem viselkedünk jól, egy szép napon mi is visszakaphatjuk. Ilyen orosz rulett az atomenergia. Te vennél ilyen lottószelvényt? Pedig már ki is töltötték a nevedben ezt a paksi szelvényt, és ráadásul elég drága lesz neked, túl azon, hogy meg se kérdezték: akarod-e.

MAGYARORSZÁG NEM NYUGATI ORSZÁG ÉS SOSEM VOLT AZ

Régi történelmi illúziónk, hogy Magyarország a Nyugathoz tartozik, pedig a közéletben, a magyar társadalom hétköznapi működésmódjában, a gazdasági életben, sőt: a kultúrában, a közerkölcsökben (adómorál, stb.) és olyan civilizációs megnyilvánulásainkban, mint például az épített környezet, jól láthatjuk, hogy ez az ország sokkal inkább a keleti blokkhoz tartozik mindmáig. A nyugati vendégek is így látják, legfeljebb udvariasságból mondanak olyasmit, amit mi hallani szeretnénk európaiságunkról. Ha valaki Kelet-Európa országaiban nyitott szemmel jár-kel, kénytelen szembesülni a ténnyel: ez itt mindmáig a keleti blokk. Aligha véletlen tehát, ha ezt látjuk egy Audikat szállító teherfuvaron: „Ostblock Export"...

Advertisement

A döntéshozók nem osztoznak össznépi illúzióinkban.

Nagyjából az átkosváltás évében, 89-ben öntötték ki azt a geopolitikai betont, mely lényegében mára szilárdult meg olyan rezsimmé, mely várhatóan 30-40 évre így marad. A politikai szereplők korábban még virgoncabban mozogtak ebben a közegben, ami nagyobb játéktérre utalt, de mostanra annyira megkötött a beton, hogy szinte szoborrá merevednek és várhatóan nagyjából abban a pozícióban maradnak, ahogyan most látjuk őket. Egy-egy kormányváltás persze jöhet még, elképzelhető, hogy átfestik a rendszer-betont más színűre, de az alapok, az oligarchia meghatározó szerepe aligha változhat belülről.

Advertisement

Legfeljebb olyan világtörténelmi átrendeződés rendítheti meg, amilyen 89-ben volt. Szegény ukránok, bár ők is mattot kaptak az oroszoktól, most még azzal a naiv lelkesedéssel küzdenek, amivel mi az átkosváltás idején fogadtuk a szabadság és jólét világának vélt nyugati orientációt. Érdekes, hogy az elemzők csak arról vitáznak, hogy nyugati vagy orosz befolyás alá kell-e kerülnie a nálunk négyszer nagyobb Ukrajnának, az a lehetőség fel sem merül, hogy egy ekkora ország akár független is lehetne. Papíron, alkotmánya szerint persze az lenne, ahogyan (hivatalosan) a paksi szerződés is növeli a függetlenségünket...

A kis népek sajátossága, hogy vágyaikat történelmi valóságnak tekintik és képtelenek szembenézni a geopolitikai realitással, képtelenek reálpolitikában gondolkodni: számunkra a politika nem az érdekek ütközésének lehető leghatékonyabb menedzselése, hanem érthetetlen indulatok fura színjátéka. Ennek klasszikus példája, hogy 56 kapcsán máig a többség vak gyűlölettel gondol az oroszokra, akik szerintük a magyarokkal szembeni gyűlöletük miatt vérbe fojtották a mi szabadságharcunkat. Pedig orosz szemszögből csak annyi történt, hogy próbáltak rendet csinálni a birodalmuk peremvidékén egy lázadás leverésével, és igyekeztek elkerülni egy olyan negatív precedenst, mely szétzilálhatta a birodalmukat, reményt keltve a többi, magyarokhoz hasonló helyzetű népben. Egy biztos: számukra a motiváció nem valami magyarellenes indulat volt, nincs tehát semmilyen viszonosság vagy szimmetria az orosz-magyar kapcsolatokban, ami jól kifejezi, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban. Ők sosem gyűlölték a magyarokat, akkor sem, mikor a Szent Szövetség kötelékében segítettek itt „rendet csinálni" 1848-ban a Habsburg Birodalomnak. Nem érzelmek, hanem érdekek alapján viszonyulnak más népekhez. Mi évszázadok óta vak indulatokat látunk abban, ami számukra csupán birodalmi érdekek rendszere. Hogy is mondta Churchill : „Angliának nincsenek barátai. Angliának nincsenek ellenségei. Angliának érdekei vannak." Na, ez a lényeg.

Advertisement

Pedig hányan reménykednek most is abban, mint 56-ban, hogy akár az angolok, vagy az amerikaiak valamilyen baráti segítségnyújtással megvédenek majd minket az oroszoktól és így viszonozzák azt, hogy igyekeztünk maximálisan kiszolgálni nagyhatalmi érdekeiket. Pedig olyan módon igyekeztünk átvenni civilizációjukat az utóbbi harminc évben, hogy az kimeríti a gerinctelenség és elvtelenség bármilyen fogalmát, de most láthatjuk: hiába. Kár volt. Még mindig nem tanultuk meg, számos történelmi precedens után sem, hogy a nagyhatalmak sosem szokták meghálálni az ilyesmit, sosem szoktak barátként megvédeni senkit, legfeljebb érdekeiket védik meg, ha beavatkoznak valahol.

Trianon vagy Mohács, az egri várvédők mítosza és számos más történelmi illúziónk mind-mind geopolitikai analfabétizmusunk megnyilvánulásai, amit hiába nevezünk „turáni átoknak", attól még vakság marad.

Advertisement

Nekünk ez a Mohács kell, ez a trianoni csonka-tudat, ez a geopolitikai vakság és ez a Paks. Ezt bővítjük most dühödten új blokkokkal, ahelyett, hogy az újabb nagy történelmi pofonból megértenénk végre valódi helyünket a világban. Ahelyett, hogy megtanulnánk együtt élni és együttműködni a geopolitikát meghatározó erőkkel, szájhősködünk, netán véráldozatokat is hozva hősködünk és mindig újra belebukunk. Miért nem tudtuk azt mondani az egyébként nálunk és osztrák „barátainknál" kifinomultabb és fejlettebb kultúrát képviselő oszmán birodalomnak, hogy tessék: arra van Bécs, és szívesen adunk jó pénzért ellátmányt a seregnek, ha biztosítják számunkra a maximális autonómiát – különben is, szegről végről közelebbi rokonok volnánk a törökökkel nyelvileg és történelmileg mint az osztrákokkal vagy németekkel... De nem, és nem: nekünk Mohács kellett és most is az kell, csak most Paksnak hívjuk.

Most sem jó geostratégiai üzletet akarunk kötni a nagyhatalmakkal, hanem egy janicsár elit akciózza ki az országot. Tökmindegy, hogy épp Gyurcsánynak hívják vagy Orbánnak – mint kiderült: ebben nincs különbség köztük, valamiért pont ugyanazt a paksi paktumot akarták, amit ugyanez az Orbán pár éve még puccsnak minősített, mikor Gyurcsányék akarták megkötni ezt az alkut. A nevek néha változnak, de ez kábé ugyanaz a janicsár „elit" a Hódoltság óta, vagy minimum a Bach-korszak óta.

Advertisement

EZ ITT A NÉMET-OROSZ ÜTKÖZŐZÓNA, ÉVSZÁZADOK ÓTA

Geopolitikailag Magyarország ütközőzóna az orosz birodalom és a Nyugat, illetve közelebbről: az oroszok és a németek érdekszférája között – mégpedig évszázadok óta. Mikor három éve döntés született, hogy lengyel vezénylettel létrejön egy lényegében Nato-független hadtest, magyar részvétellel, ezt közvetve miniszterelnökként Orbán Viktor is elismerte. A geopolitikailag teljesen analfabéta közvéleménynek üggyel-bajjal próbálta megmagyarázni a nagyon furcsa, hivatalos ismereteink és deklarált elkötelezettségeink alapján gyakorlatilag megmagyarázhatatlan hírt. Azt mondta ugyanis, hogy „nem akarunk ütközőzóna lenni", ami ugyebár annak a ténynek a beismerése, hogy ütközőzóna vagyunk! Ismétlem: évszázadok óta.

Advertisement

Már jóval a Molotov-Ribbentrop paktum előtt létrejött az a nagyhatalmi együttműködés az orosz és a német birodalmak között, mely a köztük levő ütközőzóna megosztására épült. Ma is ezt látjuk, elsősorban a gazdasági életben és a stratégiailag legfontosabb tényezővé vált energetikában. Schröder még alig hagyta ott német kancellári funkcióját, már a Gazpromnak dolgozott – mindmáig. Aki nem látja, hogy ma Berlin és Moszkva megegyezése alapján jönnek létre a stratégiai beruházások itt az ütközőzónában, az nem figyelt oda. Ugyan korábban megjelentek brit, amerikai, japán, francia nagybefektetők is a térségben, de ma ezek látványosan kiszorulóban vannak, mert a térség sorsa egyértelműen a Berlin-Moszkva tengelyben dől el. Ennek döntő tényezője az energetikai szektor, mely minden más gazdasági tevékenység alapja. Aki ezt kézben tartja, az egész gazdaságot és a politikát meghatározza. Ennyi.

Márpedig az energiaszektor ma ebben a térségben alapvetően a német-orosz együttműködésre épül.

Advertisement

Elfelejtettünk a sorok közt olvasni? Pedig ismét egyre nagyobb szükségünk lesz rá, ahogy épülnek itt az új blokkok... Miért mondta Orbán Viktor a paksi paktumot magyarázandó, hogy „korábban a németek és a szovjetek is megszálltak minket"? Hogy kerültek a németek ebbe a mondatba?! Hogy kerül a német csizma erre az asztalra, az orosz csizma mellé?! Hivatalosan semmi közük a magyar-orosz paksi paktumhoz mint kétoldalú államközi egyezményhez... Geopolitikailag viszont nagyon is sok közük van hozzá. Mert mit is jelent az apró betűs hírecske, hogy az EU állítólag jóváhagyta a paksi orosz bővítést? Vajon nem a németek közbenjárását jelenti ez? Kinek másnak fűződhetne elemi érdeke az EU-ban egy ilyen rábólintáshoz?

MONARCHIA-NOSZTALGIA HELYETT ÚJ KGST ?

Magyarország nagyságának mítosza egyetlen geopolitikai realitásra épül, ez pedig a Monarchia történelmi példája. Ez volt az egyetlen olyan geopolitikailag viszonylag stabil képződmény, mely képesnek bizonyult a német-orosz ütközőzóna kis országainak sorsközösségéből önálló birodalmat kiépíteni. Ha Lengyelország egészét is stabilan integrálta volna, akkor talán nem tűnik el a történelem süllyesztőjében, de nemcsak a németeknek és az oroszoknak fűződtek stratégiai érdekei ahhoz, hogy így alakuljon. A Monarchia volt az első világháború legnagyobb vesztese, széthullásával megszűnt a magyar függetlenség, illetve gazdaságpolitikai önállóság geopolitikai háttere és létfeltétele.

Advertisement

A nyilvánvaló globális nagyhatalmi érdekeket szolgáló nacionalista propaganda azóta is sikeresen uralja térségünket és tartósan megszüntette a Monarchia típusú közép-kelet-európai integráció feltételeit. Ezért (és csakis ezért!) nincs ma sem történelmi sem politikai realitása a visegrádi országok geopolitikai integrációjának és egy Monarchia típusú önálló nagyhatalmi pólus létrehozásának, mely önállóságunkat biztosíthatná, akár az orosz, akár más nagyhatalmi törekvésekkel szemben.

Ezért egyik visegrádi ország sem válhat meghatározó geopolitikai tényezővé, hanem belátható időre az ütközőzóna nagyhatalmaknak kiszolgáltatott országai maradnak. Ebben egyébként kulcsszerepet játszik, hogy egyikük sem atomhatalom.

Advertisement

Jellemző módon a mai magyar politikai kínálatban egyáltalán nem szerepel olyan pártprogram, de még bármilyen érzékelhető társadalmi erőt képviselő civil szerveződés sem ismert, mely egyfajta Dunai Konföderációban, vagy a Monarchia típusú érdekszövetségben látná országunk és a térség jövőjét. Egyszóval: nincs önálló jövőképünk!

Színpadias ellenségeskedésük dacára, e valóban stratégiai kérdésben a baloldali és jobboldali szereplők meglepően hasonló irányokba mutató módon lépnek fel, hogy véletlenül se rajzolódjon ki valódi geopolitikai alternatíva az ország számára, hanem maradjon ugyanaz a rossz választás, hamis alternatíva: a globális internacionalizmus és egy gazdaságilag eleve életképtelen, meg amúgy is csak színjáték szinten érvényesülő csahos nacionalizmus hamis választéka uralja továbbra is a politikai piacot. Nehogy véletlenül bármilyen értelmes patriotizmus kialakulhasson és közép-európai szövetségeseket kereshessen magának! Ne legyünk meglepődve, ha ez mára a többi szomszédos, illetve hasonló helyzetű ország politikai kínálatában is ugyanígy alakult.

Advertisement

Pedig képzeljük el egy pillanatra, hogy mondjuk Lengyelország, Magyarország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Románia és a balti államok konföderációja százmilliós ország lehetne és Németországnál vagy Oroszországnál jóval nagyobb gazdasági integrációt jelentene, azzal a bizonyos három tengerrel... Na, ez nem hiányzik a többi nagyhatalomnak, ezért döntöttek a világháborúban legyőzött Monarchia olyan szétdarabolásáról, hogy lehetőleg sose támadjon fel többé.

*

Visszatérve a mai realitáshoz: a jelen történelmi helyzetben csak annyi történt, hogy szertefoszlottak az utóbbi három évtized illúziói: az ország nem vált nyugativá, sőt: Nyugat-Európa látványos meggyengülése és az oroszok nem kevésbé látványos megerősödése következtében Magyarország visszakerült a keleti blokkba. Nagyjából oda, ahova tartozunk, évszázadok óta. A fő probléma az, hogy ezt gyakorlatilag senki sem képes felfogni és elfogadni ebben az országban. Ehelyett továbbra is nem létező csodaszarvasokat és egyéb nyugati ábrándokat kergetünk, illetve keleti félelmeket táplálunk.

Advertisement

Pedig alaposan átvertek minket az átkosváltáskor, ha elhittük (márpedig elhittük!), hogy végleg el kell felejtenünk a KGST-t mint történelmi realitást és távolabbi országokkal kell kereskednünk, egy „globális" piacgazdaságba kell beilleszkednünk – attól leszünk majd szabadok és függetlenek. Az lesz majd önállóságunk záloga. Valójában még a KGST is sokkal inkább épült a térség történelmi kapcsolatrendszerére mint az EU. A Szovjetúnió vezető szerepét leszámítva ezek az országok gyakorlatilag korábban mindig a térségünkön belüli gazdasági-kulturális integrációra építették gazdaságukat és kulturális identitásukat is, amit nem a Szovjetunió robbantott szét, hanem a „globális integráció" és a nyugati érdekérvényesítés, az uniós csatlakozással.

Tény, hogy a történelmünkben korábban sosem volt ilyen mértékű gazdasági-kulturális csere távolabbi országokkal (közkeletű fordulattal: a nyugati országokkal) és sosem járt ez a hagyományos térségi gazdasági-kulturális identitásunk ilyen mértékű feladásával. Geopolitikai tény az is, hogy ma gyengébb a közép-kelet-európai identitás, az úgynevezett közép-európaiság mint a szovjet megszállás idején, ami nyilván összefügg azzal, hogy a közép-kelet-európai gazdasági-kulturális csere történelmi rendszerét lényegében felszámolta a „globális" nyugati befolyás rendszere, amit a KGST nem tett meg, legfeljebb szovjet keretbe foglalta. Nagyhatalmi szempontból, amit a szovjet uralom sosem tudott elérni évtizedeken át, azt pár év alatt elérte a nyugati befolyás egyeduralma a térségben.

Advertisement

Viszont mára elég keményen kiderült, hogy ez sem gazdaságilag, sem kulturálisan nem szolgálta a mi érdekeinket, illetve nem a mi érdekeinket szolgálta.

Nagyhatalomként az oroszok tulajdonképpen sokkal nyíltabban mutatják meg erejüket mint a Nyugat, sokkal nagyobb nyilvánosságot kapnak az orosz befolyás növekedésével kapcsolatos veszélyek, és, legfőként, a térségünkben még mindig emlékezetes negatív történelmi precedens miatt tulajdonképpen sokkal tisztességesebb alkut és jobb geostratégiai üzletet lehetne kötni velük, mint amilyen az átkosváltás nyugati orientációja volt.

Advertisement

Egy új KGST sokkal hatékonyabb lehetne a réginél és az EU-nál is.

Hányszor volt például akármilyen jelentősebb ellentételezés, amikor egész ágazatokat sikerült privatizálni, nagy nyugati cégek erőfölényének kiszolgáltatni, anélkül, hogy bármelyik kormány olyan ellentételezést kért volna, amilyet még hírhedten korrupt afrikai kormányok is szoktak egy-egy nagyobb államközi megállapodás és piacnyitás kapcsán: mi ezt és ezt veszünk tőletek, de ti akkor mit fogtok venni tőlünk? Államközi szinten a piaci logikát követő gazdasági csere helyett a szovjet időket megszégyenítő kiszolgáltatottság volt jellemző a privatizáció évtizedére és ennek következtében utána is.

Advertisement

A paksi alku nagyon hasonlónak tűnik, meglepően rossz üzleti modell rajzolódik ki belőle, főleg ahhoz képest, hogy Oroszország tisztán piaci alapon is a legnagyobb felvevő piaca lehetne hosszabb távon is a magyar termékeknek. Tehát legkevésbé az a sokkoló benne, hogy az oroszokkal kötünk stratégiai alkut, mert ez geopolitikailag szükségszerű és gazdaságilag a legjobb lépés lehetne – ha nem újabb atomerőmű blokkok építését jelentené hatalmas és nagyon drága orosz hitelből, ráadásul ilyen feltételek mellett!

A KIÚT EGY KÖZÉP-KELET-EURÓPAI INTEGRÁCIÓ LEHET

A történelmi illúziók vége rendkívüli lehetőség az ország számára, hogy szembenézzen végre geopolitikai helyzetével, ami évszázadok óta nem sikerült. Lényegében nincs alternatíva: újra kell tudnunk építeni a közép-európaiságot, a közép-kelet-európai gazdasági-kulturális integrációnak azt a rendszerét, mely ennek a térségnek a hagyományos működésmódja, stabilitásának záloga. Mivel a belátható jövőben az orosz nagyhatalmi befolyás növekedésével és a nyugati befolyás hanyatlásával, illetve a német-orosz geopolitikai együttműködésre épülő Kelet-Közép-Európával kell számolnunk, ami -akárhogy is nézzük- egyfajta új KGST-t jelent.

Advertisement

Eddig sokan azt hitték, hogy az EU keretében lehet valahogyan újraépíteni valamiféle „nagy magyar egységet", a magyarság integrációját. Láthattuk, hogy az EU mennyire nem lépett fel pl. a szlovákiai magyarok kisebbségi jogaiért. Még a magyarság nagyobb integrációjának stratégiai céljait sem feltétlenül az EU keretében lehet tehát elérni. Sokkal fontosabb és időszerűbb lenne egy geopolitikailag reálisabb együttműködési keret felismerése és kialakítása a szomszédos országokkal. Döntő tényező, hogy az integráció a lehető legnagyobb mértékben valódi gazdasági-kulturális sorsközösségünkre épüljön és ne olyan birodalmi-nagyhatalmi konstrukció legyen mint az EU, vagy akár a szovjet dominanciával működtetett régi KGST. Na, ettől vagyunk ma nagyon messze. A paksi új blokkokkal pedig még messzebb kerülünk tőle. Mindent meg kell tenni, hogy más irányba induljon el az ország és a térségünk. Innen szép nyerni! Hajrá közép-európaiak, hajrá Közép-Európa!

Share This Story

Get our newsletter