Adott egy 55 éves, őszülő, egyre több hülyeséget beszélő férfi, aki harminc éve egy nagyon nagy hatású együttesben énekelt. Miért érdekel még bárkit is, hogy most mit csinál?

Morrissey utoljára öt éve jelentetett meg új lemezt, de azóta is rendszeresen szerepel a hírekben: betegségek miatt lemondja valamelyik koncertjét; éles szavakkal ítéli el az állatok üldözését vagy a húsevést, az önéletrajzában leírja, hogy évekig élt együtt egy férfival.

A lemezei egy ideje nem jelentenek akkora eseményt, de azért mindig akad egy-két kritika, amelyek szerint a kilencvenes évek sikerlemezei óta nem csinált olyan jó albumot, mint az új. Ezeknek nem szabad hinni, olyanokat már nem is érdemes várni tőle, de ettől még lehetnek jók.

Az új lemez, a World Peace Is None of Your Business sem rossz: annyira nem jó, mint a legutóbbi Years of Refusal volt, de az azt megelőző Ringleader of the Tormentorsnál például jobb. Leginkább az alábbiak miatt érdemes foglalkozni vele:

1. Morrissey rájött, hogy már nem áll jól egy elnehezedett, színes ingekben járó, idősödő pasinak, ha úgy szól, mint egy amerikai modern rockzenekar. A lemez rockos dalai sem zúznak, mint a korábbi lemezeken, helyette minden eddiginél zeneibbek és ügyesebben hangszereltek a dalok, és nem feltétlenül az ő szövegei vannak a középpontban.

Advertisement

2. Minden visszatérő hangszálpara ellenére jól állnak a hangjának az évek, ő pedig köztudomásúlag sokkal jobban énekel mára, mint a Smiths-korszakban.

3. Van a lemezen egy olyan dal, ami simán felférne mondjuk a korai szólókorszak legjobb számait összegyűjtő Bona Drag lemezre is: a Staircase at the University nemcsak, hogy három számra való hookkal van tele, de a klasszikus Morrissey-számokat idézően fér meg benne egymás mellett a tragédia és a humor (lásd Girlfriend in a Coma). Csak azt sajnálom, hogy az a fafúvóshang bizony mégsem oboa, pedig először úgy örültem neki :(

Advertisement

4. Oboa a lemez másik legjobb számában, a záró Oboa Concertóban sincs, de attól az még egy hatásos dal nagyon, és nem utolsósorban emlékeztet a Death of a Disco Dancerre. Ez a két dal szövegileg is jó, nincs bennük az a hittérítő komolykodás, mint pár másikban.

5. Ha csak a szövegeket nézzük, talán ez a legelborultabb lemeze, majdnem minden számban vagy meghal valaki, vagy utal rá, hogy valami reménytelenül rossz. De pont ezért tartjuk Morrisseyt, nem igaz?

Fotó: Getty Images/Chris Jackson