This is a platform for User Generated Content. G/O Media assumes no liability for content posted by Kinja users to this platform.

Orbán Viktor utcára vonul, százezres megmozdulások kezdődnek

Illustration for article titled Orbán Viktor utcára vonul, százezres megmozdulások kezdődnek

Mi lett volna, ha nem az MDF nyeri az első szabad választásokat Magyarországon? Hanem az SZDSZ? Oké, tudom, a politika olyan, mint a futball, és nincsen benne ha, de ez itt nem a Sírni Fogsz Politikakutató Intézet, hanem egy szórakoztató hírblog, miért ne játszhatnánk?

Advertisement

Mindez arról jutott eszembe, hogy a tegnapi, Magyarországról szóló önéletrajzi kisregényem 1990 környékéről szóló fejezetében szőrmentén megjegyeztem: "Hagyjuk, hogy ki követte el az ősbűnt – hogy kikből hiányzott a türelem –, igazából nincs jelentősége. Semmi sem történik másként akkor sem, ha nem az MDF, hanem – papírforma szerint – az SZDSZ nyeri az első szabad választásokat. Nemcsak azért, mert a politika verseny, és a kommunisták leváltásával a vértelen forradalom célt ért, de a törésvonalak eredendő szélessége és mélysége miatt sem. Határozottan állítom, hogy ezek a mélységek és szélességek nem változtak érdemben. Sem egyik, sem másik irányba. Amikor a jobboldal van kormányon, diktatúra készül – már Boross Péter is fontolgatta, hogy hatalomban maradása érdekében elszabotálja az 1994-es választásokat, tudtátok? –, amikor a baloldal van helyzetben, feszt ráront saját nemzetére."

Advertisement

A borossos részre utalva aztán jött egy ilyen komment jobbról: "Ha erre és a hasonló nyilvánvalóan tudatosan hintett suttogó propagandára ilyen jól emlékszel, akkor azért csak bevillan, hogy nem azonos a két oldal felelőssége ebben a történetben. És nem, nem mindegy, hogy ki kezdte, ki tüzelte ezt."

Az ilyen felvetésekkel persze csínján kell bánni – ha nem úgy alakult volna valami, ahogy, akkor minden máshogy alakult volna, a propaganda pedig olyan, mint az ördög, soha nem alszik, valaki mindig hinti –, ezért jutott eszembe inkább az, hogy játszom.

Advertisement

1990–94

A tavaszi választásokat a Szabad Demokraták Szövetsége nyeri, a Fidesz több mint tíz százalékot ér el, az MSZP kis híján kiesik a parlamentből. Az SZDSZ–Fidesz-koalíció miniszterelnöke Kis János lesz, a köztársasági elnöki székbe a Tölgyessy–Antall-paktum alapján – bár az MDF jó része a négyigenes népszavazás néhány hónappal előtti bukása miatt bosszút forral, és Pozsgay Imrét forszírozza, de hiába – Szabad György kerül. A kormány helyzete biztató, bár érik támadások, ezek nem kapnak komoly nyilvánosságot – a negyvenszázalékos jobboldalnak csak egy vegetáló Új Magyarországja van a lappiacon, más fóruma nincs, a tévéhíradót Aczél Endre főszerkeszti –, igaz, az emberek a bőrükön érzik, hogy ez még nem Nyugat-Európa.

Advertisement

Az MSZP ezenközben lassan erőre kap, az Antall József-féle kompromisszumos-okoskodó politikával elégedetlen radikális MDF-szárny Csurka István vezetésével épülni kezd, és a szuperdemagóg Torgyán József is jó formában van. 1992-ben már nem lehet tovább halogatni a radikális áremeléseket – benzin, élelmiszer, rezsi! –, az egy lépésben átlagosan 250-300 százalékos korrekciók utcai megmozdulásokba és zavargásokba torkollnak.

Kis János lemond, a helyére Tölgyessy Péter pályázik, az SZDSZ-tagság nagy része és a Fidesz is őt támogatja, de Pető Iván az utolsó pillanatban megpuccsolja. 1994 tavaszára az SZDSZ támogatása a parlamenti küszöb környékére süllyed, a koalíció két pártja közötti törésvonalak mélyebbek, mint valaha, a Tölgyessy–Pető-affér óta Orbán Viktor különutas politikát folytat, harcosan ellenzéki szerepre készül.

Advertisement

A Kádár-nosztalgiára építő MSZP és a radikális MDF ezzel szemben ropppant barátságosak egymással, a tüntetések és a miniszterelnök-buktatás még inkább összehozták őket. Az Antall József korai halála után Boross Péter ölébe hullott MDF győzelemre számít – bár elterjed a hír, hogy az ijedt Pető Iván karhatalmilag készül megakadályozni a választásokat, és még azt is fontolgatja, hogy a tömegbe lövet –, ám a közvélemény-kutatások immár a Horn–Pozsgay páros vezette MSZP elsöprő sikerét ígérik.

1994–98

Az MSZP kis híján megszerzi a mandátumok abszolút többségét a parlamentben, hogy mégsem, az az MDF gyengébb és a Fidesz vártnál erősebb eredményén múlik, Orbán Viktorék negyven képviselőt juttatnak a parlamentbe. A szocialisták egy pillanatra elgondolkodnak azon, hogy nem lenne-e érdemes megkörnyékezni a küszöb fölött alig-alig átvánszorgó SZDSZ-t, de a Pozsgay-szárny még erős, a hagyományok és a régi kapcsolatok köteleznek, így az MDF-et kérik fel koalíciós partnernek.

Advertisement

A miniszterelnök Horn Gyula lesz, a belügyminiszter Boross Péter, egy évvel később a saját kezdeményezésére nyugdíjba vonuló Szabad Györgyöt pedig – régi álmát beteljesítve – Pozsgay Imre váltja a köztársasági elnöki székben. A gazdaság romos állapotban van, ezért Horn Gyula egy év semmittevés után előránt a bűvészcilinderéből egy fiatal pénzügyminisztert, Bokros Lajost, aki a róla elnevezett csomaggal iparkodik úrrá lenni a helyzeten.

Nincs könnyű dolga, mert bár az SZDSZ továbbra sem tért magához a sokkból – Demszky Gábor is bukik a főpolgármester-választáson, de a helyére meglepetésre nem az esélyes szocialista Lendvai Ildikó, hanem a fideszes Pokorni Zoltán kerül, egy hajszálon múlik –, Orbán Viktor egyre radikálisabb, harsányabb, izmosabb. Még úgy is, hogy egyelőre szemmel láthatóan nem döntötte el, merre induljon – sorra kerülnek nyilvánosságra vitái a parlamenti frakciót vezető Fodor Gáborral –: a jobboldalt teljes egészében annektálta az MSZP–MDF, a duális rendszer megbukni látszik, a Fidesz liberalizmusának nem jut hely, és szövetségesei sincsenek. Az FKGP és a KDNP a senkiföldjén vegetálnak.

Advertisement

1998–02

A választásokat ismét az MSZP és az MDF nyeri, a mandátumok több mint nyolcvan százaléka az övék, a kormány összetétele érdemben nem változik. Bokros Lajos politikája sikeres, a gazdasági növekedés eléri, sőt meghaladja a 7 százalékot. Az SZDSZ, az FKGP és a KDNP búcsúzik a parlamenttől, a Fidesz egyedül marad a liberális-ellenzéki oldalon – igaz, több szabad demokrata politikus átigazolt már, köztük Tölgyessy Péter is.

Advertisement

Magyarország csatlakozik a NATO-hoz, zajlanak a tárgyalások az Európai Unióval, az euró bevezetésének is van céldátuma: 2007. Közben a Népszabadságban nagyobb tanulmányok publikálásába kezd Gyurcsány Ferenc vállalkozó, aki a rendszerváltás környékén a KISZ-ben próbálkozott, de később eltűnt a politikából. Gyurcsány a kormányzás gazdasági sikereit méltatja, de a túlzottan nemzetieskedő karakterét kifogásolja, különösen visszatetszőnek találja, hogy Horthy Miklós 1997-es újratemetésén annak idején együtt volt jelen – magánemberként – Horn Gyula, Pozsgay Imre, Boross Péter és Csurka István, és a gazdaságpolitikából is hiányolja az igazi baloldaliságot és a szociális érzékenységet.

Ekkor – pontosabban 2001 nyarán – robbantja ki az óriásbotrányt az alig kétéves internetes lap, az Index: kiderül, hogy az előző ciklusban, a totális csőd elkerülése végett újrapörgetett privatizáció során miniszterek garmadája fogadott el súlyos kenőpénzeket Nokia 2110-es és ericssonos dobozokban.

Advertisement

Orbán Viktor utcára vonul, százezres megmozdulások kezdődnek – szeptemberben a Kossuth téren kétmillióan gyűlnek össze, a szervezők ezt állítják –, a koalíció összeomlik. Horn Gyula lemond, az MDF-ben a radikálisok kerekednek felül, de a többség maradéka még megvan, így miniszeterelnök-casting kezdődik. Ez elhúzódik, senki sem hajlandó vállalni, végül kívülről hoznak jelöltet a zavaros vizekben látható élvezettel lubickoló Gyurcsány Ferenc személyében.

2002–2018

A választásokat Orbán Viktor nyeri, kétharmados többséggel. Az MDF megszűnik. Az MSZP romjait Gyurcsány Ferenc próbálja egyben tartani az új baloldal eszméivel és a környezetében – sokakat meghökkentő módon – felbukkanó egykori szabad demokraták, az MDF-ből kivált nemzeti liberálisok és tévés személyiségek segítségével. Új pártok tűnnek elő a semmiből, erősödik a nemzeti radikalizmus, amelynek hívei már régebb óta árulónak bélyegezték a szocialistákkal összeálló MDF-centrumot.

Advertisement

A korosodó Orbán Viktor felméri a terepet és úgy dönt: itt a lehetőség, rohammal kell bevenni mind a két térfelet. A Fideszből Magyar Polgári Párt lesz, de átkeresztelik az MSZP-t is, az új név: Magyar Demokrata Párt. Közben új formációk bukkannak fel a jobboldalon: Csurka István MIÉP-jét átveszik a fiatalok, az élére Vona Gábor kerül, és szintén változik a név: Jobbik lesz belőle.

2006-ban ismét simán nyer a MPP, míg a DMP és a Jobbik a mandátumok 15-15 százalékát kapja. Bár a 2008-as gazdasági válság kissé felkészületlenül éri a mind konzervatívabb és nemzetibb, a belső fórumokon a centrális erőtér mibenlétéről filozofáló Orbán Viktort, talpon marad. A status quo nem változik, csak annyi történik 2010-ben, hogy a beállt rendszerekkel, a gazdasági stagnálással, az egykori harcos liberalizmusból lett furcsa konzervativizmussal elégedetlen értelmiség a felszínre emel egy új pártot, amely azt hirdeti, Lehet Más a Politika. Ám a következő választásokon kiderül, hogy nem lehet.

Advertisement

A többit tudjátok.

fotó: magyarinfo.blog.hu

Share This Story

Get our newsletter