Tényleg a pénz – vagy csak a gyűlölet teszi milliárdossá a politikusokat? Most, hogy van ez a Quaestor-balhé, megint előkerült, hogy de vajon magának a miniszterelnöknek mennyije és mije lehet suttyomban. Meg hogy ki kezeli. Érdekes kérdések ezek ilyen különös időkben.

És persze nagyon sokan tudni vélik a hátborzongató válaszokat. Tíz- és százmilliárdokról.

Én sötétben tapogatózom. Azért, mert szinte soha nem hiszek el senkinek semmit csak úgy – és az ellenkezőjét sem. Úgy értem, nemcsak a politikusokkal és a politikusok állításaival szemben vagyok szkeptikus és cinikus ma már – nem mindig, vannak, akik kedvéért néha beszopok ezt-azt –, hanem az őket és állításaikat érő bírálatokkal szemben is.

Mondok egy példát: tudom – jó, inkább tudni vélem –, hogy a hegyaljai Orbán-szőlőkkel kapcsolatos egykori őrületes tényfeltárások jelentős része marhaság, nem úgy volt, nem annyi, és amennyi mégis, annak sem a família látta hasznát. Annyira azonban természetesen nem tudom ezt sem, hogy elég magabiztos állításokat tehessek.

Mondok még egy példát, kicsit másfajtát. Sokáig nem hittem, hogy a magyar pártok pénztárnokai, gazdasági háttéremberei nemhogy egyeztetnek egymással fontos kérdésekben, hanem rendszeres találkozókat is szerveznek, mint valami kártyapartnerek. Pedig de.

Advertisement

Mondok egy harmadik példát, ez is legendisztikus. Orbán Viktor nem volt jól eleresztve a rendszerváltás előtt, szakadt autóval közlekedett, alig volt pénze, hogy fizetni tudjon a kocsmában. A rendszerváltás után azonban hamarosan elő-elővett már kisebb-nagyobb bankjegykötegecskéket a zsebéből, ügyesen forgatta-pödörgette őket az asztal felett. Persze simán megtehette képviselői-frakcióvezetői fizetése terhére is, nem volt az kevés akkor.

Hova is akarok kilyukadni mindezzel? Oda, hogy a pénz a legizgalmasabb dolgok egyike az életben – ha van, mert ha nincs, akkor a szomorúbbak közé tartozik –, és a kőgazdag emberek világánál csak a kőgazdag politikusok világa érdekesebb. Egy olyan országban-társadalomban pedig, ahol egyrészt semmit sem tudni pontosan – a lakások nőnek, a Rolexek, Guccik fel-feltűnnek –, másrészt szarul mennek a dolgok, felnagyítódik az ilyesmi.

Advertisement

Ott nem elég, ha egy politikus mondjuk rossz politikus – nyomorult és dühítő intézkedések sorával keseríti a polgárok életét –, a gyűlölet, az ellenszenv minden szóba jöhető területen mumust csinál belőle. Magától értetődően. E folyamat végén lesz belőle milliárdos.

Már akkor, ha nem lesz milliárdos valóban. Mert az is megtörténik nemritkán.

Három országot ismerek viszonylag jól. Magyarországot, Oroszországot, Ukrajnát. Mindet milliárdosok irányítják. Legalábbis kritikusaik-ellenségeik szerint.

Advertisement

Petro Porosenko tényleg az, de V. Putyinról és Orbán V.-ről is köztudomású, hogy a világ leggazdagabbjai közé tartoznak. Irtóztató vagyonukat mások, baráti oligarchák kezelik, de ők maguk hiába tesznek úgy, mintha közülünk valók lennének – olyanok, mint te meg én –, igazándiból tejben-vajban fürdenek, dinasztiát építenek, alapozzák a jövőt hetedíziglen.

Nem kell hozzá semmilyen bizonyíték, hogy ezeket gondolják róluk. Az ilyesmi nem tények, hanem meggyőződés kérdése. Instabil és ideges kultúrákban sose tudható, van-e valóságalap. Egészen addig, amíg meg nem csillan a villában az arany vécékefe.

Na és ezt az egészet azért is írtam, mert kíváncsi vagyok, hogy ti hogy sejtitek:

Advertisement

[kép: NAK/Cink]