Egy reklámfilmrendező a South Park Eric Cartmanjének magyar hangjával a főszerepben monodrámát rendez a Pesti Színházban. Ugye olyan, mint valami vicc kezdete? Pedig ez nem vicc, hanem egy baromi jó színdarab, amire elkényszerített a csajom, aztán úgy élveztem, mint Semjén Zsolt a tömeges fedeztetést.

Hirtelen szembesültem azzal, hogy színházba fogunk menni az este. Mindig így szervezi a csajom, különben elmenekülnék. Most még a gyerekeket is vittük. Annyit tudtam csak, hogy valami friss Toldi-feldolgozásról van szó, amit Paczolay Béla nagymenő reklámfilmrendező rendez, ezért a Váci utca felé menet azon gondolkodtam, milyen feldolgozás lesz ez, és arra jutottam, hogy milyen vicces lenne, ha a darab homoszexuális értelmezését adná. Talán azért gondoltam erre, mert azt képzeltem, hogy ha egy reklámos lehetőséget kap egy színházban, biztos valami durván látványosat akar villantani. A metrón végig azon mulattam, hogy mit fognak szólni a gyerekek, amikor Toldi Miklós a nyitójelenetben marokra fogja a kozmetikushoz igyekvő Laczfi Endre nádor legendás vendégoldalát, hogy nemsokára már két szőrös "farkassal" hetyegjen a nádasban.

A Pestihez érve ehhez képest azt láttam, hogy a színlapon a rendezőén kívül csak Csőre Gábor színész neve szerepel, és szörnyű balsejtelem fogott el.

Csak nem?

De.

Itt valaki el fogja szavalni a Toldit. Ijedtemben a klasszikus színházi droghoz kellett folyamodnom, és még a becsöngetés előtt sikerült ledöntenem egy pohár pezsgőt.

Advertisement

Rögtön utána kezdődött is a darab, és én 2 percen belül újra 5 éves lettem, és egy kisszekrény méretű, barna, politúrozott rádió előtt fantáziáltam.

A József körúti ház, ahol 9 éves koromig laktunk, olyan volt, mint valami ötemeletes falu, én például állandóan szomszédolni jártam. Az egyik kedvenc szomszédom Miklós bácsi volt, akiből annyira emlékszem, hogy bozontos ősz haja volt, állandóan köntöst viselt, sosem ment ki a lakásból, és irtó érdekes dolgokat tudott mesélni. És volt neki egy hatalmas régi rádiója is. Sokáig azt képzeltem, hogy a rádió viccesen sistergő hangok keltésére szolgáló játék, aztán egyszer, amikor Miklós bácsival beszélgettünk, hirtelen felemelte a mutatóujját, azt mondta, hogy most jön a Toldi, de nem egy barátja érkezett neg, ahogy képzeltem, hanem eltekert egy nagy fekete bakelit gombot és egy hang belekezdett egy őrült izgalma sztoriba. Én előtte nem hallottam Toldi Miklósról, de az addig fölszedett történelmi ismereteim alapján szinte azonnal rájöttem, hogy Toldi egy kommunista partizán lehet, akit a szemét fasiszták üldöznek. Innentől kezdve a címszereplő a fejemben végig usankát viselt.

A vers annyira lebilincselt mindkettőnket, hogy némán, egy szuszra hallgattuk végig az egészet, és én egy életre megszerettem a rádiót, mert rájöttem, hogy hallgatás közben sokkal klasszabb film pereg az ember fejében, mint amiket a moziban lát.

Advertisement

Ez a Pesti Színház-beli Toldi olyan volt, mint annak a régi rádiós előadásnak a színházi reinkarnációja.

A látvány nem sokkal több, mint amikor én annak idején a félhomályos szobában a rádió világító szemét, minyonszerű kerek gombjait és az üveglapra festett városneveket bámultam. A színpadon egy lepukkant buszmegállót látunk, balra két zenész ül és néha zenélnek - baromi ügyesen! - , a megálló egy részére pedig minimalista fekete-fehér animációt vetítenek, ami néha viccesen ellenpontozza a sztorit, de alapjában véve lényegtelen. Ami számít, hogy ott van a darab összes szerepét egyszerre alakító Csőre Gábor, és egész fantasztikus előadást rittyent.

Az egésznek - hála Paczolay rendezőnek - tökéletes a ritmusa, soha, egy pillanatig nem unalmas, hanem végig lebilincselő, gyakran vicces, néha megható vagy izgalmas. Mint az eddigiekból is kiderülhetett, én egy színházi bunkó vagyok, így azt sem tudtam, hogy Csőre Gábor ennyire fantasztikus színész. Annyit kapisgáltam, hogy irtó sokszor hallottam szinkronhangként, például ő Eric Cartman magyar hangja. Azért nemcsak én lehettem így ezzel, hiszen az előadást bevezető rövid klipben maga Csőre viccelődött ezen.

Advertisement

Csőre úgy tudja elmondani a Toldit, olyan dikcióval, mint egy beszédkényszeres faszi egy buszmegállóban 2014-ben: a hang kortárs, miközben a sorok az eredetiek. De bármikor egy pillanat alatt alakul át Lajos királlyá, a gonosz Györggyé, a fiait sirató özveggyé vagy a saját anyjává, anélkül, hogy ehhez külsődleges eszközöket kéne használnia.

Renek húzás Paczolaytól, hogy a kortárs buszmegállódíszleten felül igazából nem akar erőszakkal aktualizálni, Csőre friss, életteli alakítása teszi a darabot időn és koron kívülivé. Emiatt nincs semmiféle törés a darabbeli alaphelyzet - miszerint egy lepukkant fickó utcazenélés helyett sztorizással akarja megkeresni a tablettásborra valót egy buszmegállóban - és a kardos-lovagos Toldi-kaland között.

A néhány aktuális utalást olyan finoman szőtte bele a rendező, hogy szinte észre sem veszi őket az ember, mégis ülnek. Lehet, hogy belemagyarázás, de Paczolay reklámos háttere talán ott jön ki a legjobban, hogy egyetlen pillanatra sem engedi unatkozni a nézőit. Az előadás szünet nélkül megy le, egy kövér óra lehet, de a végén olyan érzés, mintha tíz perc sem telt volna el.

Advertisement

Gimis korunkban, nem sokkal érettségi előtt egy barátommal csináltunk egy Őrült naplója-előadást a régi Egyetemi Színpadon, és amiatt többször is megnéztem Darvas Iván legendás alakítását a Gogol-monodrámában. Hát most Csőre Gábor az új Darvas Iván. Na és az új Sylvester Stallone, mert ilyen izmos színészt én még sosem láttam magyar színpadon. De, mint mondtam, igen keveset járok sznházba, ezért most az a nyomasztó érzésem támadt, hogy talán Csőre Gáboron kívül is egy rakás zseniális színész rohangál a városban, csak én nem tudok róluk.

Na jó, ennyire királyak sokan nem lehetnek, mint Csőre meg Paczolay, különben Magyarország lenne a világ legnagyobb színész- meg rendezőexportőre, és úgy élnénk, mint Kuvaitban.

(Fotó: Dömölky Dániel, vigszinhaz.hu)