Nagyon komoly várakozás előzte meg ezt a filmet, melyet már három éve kezdtek forgatni, de végül csak elkészült. Megérte vajon a sok galiba, vagy nagyobb a füstje?

Szoktál arról ábrándozni, milyen lenne Magyarország, ha nem tették volna be a lábukat a szovjetek? Milyen lett volna Budapest a hatvanas-hetvenes években, ha nem szórják tele panelházakkal és ócska Wartburgokkal a szemét kommunisták? Velem bevallom, néha előfordul, legutóbb például ebben a cikkben, de ennél tovább nem szoktam menni.

Ujj Mészáros Károly viszont igen, és ha nem is könnyen, de hosszú vajúdás után végre elkészült a Liza, a rókatündér, az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb magyar filmje, mely egy sosem létezett, mesebeli Budapesten játszódik, valamikor a hatvanas-hetvenes években.

Itt az emberek még sosem hallottak Biszku Béláról vagy Marosán Györgyről, ellenben élénken foglalkoztatja őket a répcelaki ügy, a Suhajda-botrány, vagy a Fiastyúk utcai ingatlanpanama. Az Erzsébet teret sem hívják Engels térnek, hanem hatalmas, korhű stílusú Cosmopolitan-plakátok között egy McDonald'sra hajazó gyorsétterem nyílt ott, ahol két forint a hamburger.

Itt él a Liza nevű, kicsit egyszerű, jóindulatú, és a szó szoros értelmében elvarázsolt lány, aki harmincéves koráig csak a japán nagykövet lebénult özvegyét ápolja, ebben egyetlen társa egy Tomy Tani nevű japán popénekes szelleme. Utóbbiról hamar kiderül, hogy egyáltalán nem olyan ártalmatlan ám, amilyennek tűnik, Liza pedig nem is sejti, hogy el van átkozva.

A japán mitológiában ugyanis a rókatündérek örök magányra vannak ítélve, és aki szemet vet rájuk, meghal. Liza körül is hullani kezdenek a férfiak, pedig van köztük, aki alig vet csak egy pillantást a szürke kisegérből vonzó nővé változó ápolónőre, már halhat is meg.

Advertisement

Az abszurd romantikus vígjáték meghatározás nem hülyeség: a film hol morbid, hol végletekig naiv, de leginkább nagyon ötletes és jópofa. A rendezőre bevallottan hatást gyakorolt Aki Kaurismäki munkássága – például vélhetően ennek is köszönhető, hogy a japán mellett van egy finn szál is a filmben, hiszen Zoltán zászlós, a rendőrség által Lizára állított helyszínelő a finn western zenék egyetlen rajongója az országban.

Már a fentiekből is érezhető lehet, hogy magyar filmben ritkán látható ötletkavalkád a Liza, a rókatündér, melyben sokszor a részletek a legfontosabbak. Ilyen értelemben inkább rokona a filmnek az Amélie csodálatos élete, vagy akár egy Wes Anderson-film, és néha engem jobban le is kötöttek ezek az apróságok, mint maga a cselekmény. De azért a végén tudtam drukkolni a happy endnek is.

Eszembe jutott azonban még egy hasonlat, amelynek annyira már nem örültem: ez pedig a Csinibaba volt, egyrészt a néha előtörő "haha, retró, de vicces!" vonal miatt, másrészt felbukkant néhány szereplő Reviczky Gábortól kezdve Hajdu Steve-en át Szabó Győzőig, akiket már némiképp elhasználtak a magyar közönségfilmek, de a pozitívumok őket is lenyomták, Reviczkyn pedig néha még nevetni is tudtam.

Advertisement

Mások viszont nagyon is telitalálatnak bizonyultak, így a főszereplő Balsai Móni átalakulása vonzó nővé, vagy a rontópál Zoltán zászlóst alakító Bede-Fazekas Szabolcs, nem is beszélve az amorózó Schmied Zoltán nyugatnémet szoft-erotikus filmekből elővarázsolt, szexbomba szeretőiről.

Nem beszéltem még Tövisházi Ambrus szuper betétdalairól, de jó választás a finn western sláger is, amit fogalmam sincs, honnét ástak elő az alkotók, de a jó ötletek sorát gyarapítják.

Biztosan lesznek, akik nem szeretik majd ezt a filmet, mert mittudomén, súlytalan retrós jópofaságnak tartják, és egyébként is, miért ez az eszképizmus, miért nem az ÉN életemről csinálnak már filmet a magyar rendezők stb., de remélhetőleg jóval többen lesznek azok, akik jókedvűen jönnek majd ki a moziból.

Advertisement

Mert még akkor is, amikor kicsit a közepén leül a film, vagy jön pár poén, amelyik nem ül annyira, egyszerűen jó nézni ezt a filmet, és elmerülni ebben a sosem létezett világban, aminél a valódi egyértelműen rosszabb helynek tűnik, pedig nálunk nincsenek is szellemek, viszont vannak okos emberek, akik megírták, hogy örök szerelem nem is létezik. Hát akkor már inkább a szellemek, nem igaz?