Egy másik ember állítólagos anális megerőszakolása a vezértéma az MSZP-s Tóth Csabát lejárató Fidelitas-kampánylapban.

Svungos kiadvánnyal rontott Tóth Csabának a zuglói Fidesz. Itt a választás tényleg a gigászok csatája lesz, hiszen a valóban elég sötét figurának tűnő Tóth ellenfele a hasonlóan súlyos Papcsák Ferenc. Az óriások párharcához méltó már most a körítés, már az elő-előkampányban ilyen durva nyomtatott termékekkel esnek egymásnak a felek.

Advertisement

Tóth neve az Index leleplező cikkei miatt lett országosan ismert 2004-ben. A cikkek arról szóltak, hogy a helyi MSZP belharcait Tóth pár társával együtt ismeretlen figurák tömeges beléptetésével oldotta meg. Ennek az ügynek volt a szereplője a politikai karrierjét még Fidesz-támogatással kezdő, majd az MSZP-re váltó Szabó Bálint, Tóth barátja. Amikor már nagyon csapkodtak körülötte a hullámok a kamu alapszervezetek ügyében, Tóth ellentámadásba lendült, és az egész botrányt helyben kirobbantó cigány önkormányzati vezetőt azzal vádolta meg, hogy az ráküldött négy romát, akik análisan megerőszakolták. Ezzel érdemelte ki az Indexben a "megerőszakolt fibiszes" eposzi jelzőt. A bizarr vádat végül, hogy, hogy nem, sosem sikerült bebizonytani.

Advertisement

Bár az ügyek szereplőit a sok nyomozás és fegyelmi eljárás ellenére végül semmiben nem ítélték el, sőt másodfokon még Tóth pártból való kizárását is visszavonták, a Fidelitas most nem hagyta ki a ziccert. Ha valaki képes lenne hinni egy ilyen kampánylapnak, a címoldal alapján ezt hihetné, hogy Tóth valami eltélt anális bűnöző, pedig ez azért egyáltalán nem igaz.

Ha kiváncsi vagy Tóth-ra, itt egy vele készült remek TSZA-interjú.

(Az elküldött lapért örök hálánk Andrásnak!)