Mintha egyszerre lennék Angela Merkel és Joachim Gauck. Részletesebb elemzést majd holnap írok, de nekem a legjobban az tetszett, hogy Németország nem akkor nyert, amikor szinte tökéletesen játszott, hanem amikor emberi lett, néha egyenesen szenvedős.

Argentina meg talán a döntőben játszott először nem visszataszító antifutballt, hanem előre irányuló játékot, és az a vicc, hogy akár meg is nyerhették volna, bár viccnek ez azért rossz lett volna.

És mi mással ünnepelnék, mint Blümchen Heut Ist Mein Tag című überslágerével: