Fogalmam sincs, mi az MSZP baja a világ összes népcsoportja közül pont az erdélyi magyarokkal, de a megveszekedett erdélyiellenesség néha egészen bizarr húzásokra készíteti a szocialista pártot. Pont akkor, amikor a párt elnöksége Kolozsvárott tart kihelyezett ülést, nemzetpolitikai programot fogad el, Mesterházy elnök pedig nyilvánosan bocsánatot kér Erdélytől, és azzal vannak tele a lapok, hogy mennyire ki akarnak békülni az ottani magyarokkal, Miskolcon ugyanaz a párt éppen kijátssza a "23 millió román"-kártyát. Ráadásul magyarokkal!

A miskolci MSZP-nek az a baja, hogy a fideszes polgármester partiumi, és a város cégeinél emiatt egyre több a partiumi és erdélyi. Nem viccelek, a progresszívek problémája nem az, hogy valaki szarul dolgozik, hanem az, hogy honnan származik.

Idézem:

A szocialisták sohasem beszéltek arról, hogy a város cégeinél dolgozó több ezer ember honnan jött, hogyan végzi a munkáját, csupán arra hívták fel a figyelmet, hogy a partiumi származású Kriza Ákos polgármestersége óta egyre több partiumi, erdélyi származású ember kap vezető állást a polgármesteri hivatalban, a város cégeiben, intézményeiben. Többségüknek korábban semmi köze sem volt Miskolchoz – fogalmazott az MSZP frakcióvezetője.

Advertisement

Földesi Norbert egész konkrétan ilyen kérdéseket tett föl Kriza polgármesternek egy nyílt levélben:

Igaz-e, hogy Pálffy Kinga, a Miskolc Holding vezérigazgatója az ő rokona és beszéli a román nyelvet? Igaz-e, hogy Perecsenyi Attila, a Miskolci Városgazda igazgatója az ő barátja, s korábban ugyanabban a nagyváradi Ady Endre Líceumban tanult, ahol ő is? Igaz-e, hogy Szélyes Domokos, a MIK Zrt. vezérigazgatója Székelyudvarhelyen született? Igaz-e, hogy a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója,(archív fotó) a Miskolci Csodamalom Bábszínház igazgatója, a Szemere Bertalan Szakközépiskola igazgatója, a Miskolci Sportiskola felügyelő bizottságának elnöke, akiket egytől egyig a fideszes városvezetés hivatalba lépése óta neveztek ki posztjukra, mind-mind erdélyi, vagy partiumi származású emberek, s többségüknek korábban semmi köze sem volt Miskolchoz?

Az első kérdés szerintem be fog vonulni a magyar politikai hülyeségtörténetbe, hiszen még a fradista és újpesti fociultrák sem hurcolnának meg valakit önmagában azért, hogy tud románul. Az se rossz játék, ha Földesi fenti két nyilatkozatában a "partiumi" szót "zsidó"-ra, aztán a "román nyelvet" "héber nyelvet"-re, a "Székelyudvarhelyen"-t pedig "Újlipótvárosban"-ra cseréljük. Ennél azért minőségibb rasszizmust vártam volna egy európai értelemben vett progresszív párttól. Kriza polgármester ma ezzel a közleménnyel válaszolt. Az MSZP erdélyi békülési kísérlete hatalmas sikernek ígérkezik!

Share This Story

Get our newsletter