Mi lesz itt? Tarajfüst? Petrezselyemszínű fényfolt combízű levegővel töltött csirkebőr ballonban? Mindig jó buli a magaskonyha extrém megoldásain röhögni, így a szokásosnál is lelkesebben mentem el a Gourmet Fesztivált beharangozó eseményre, ahol négy menő vidéki étterem séfjei vívtak játékos párbajt.

A feladatuk az volt, hogy főzzenek bármit, ami szerintük paprikás csirkének nevezhető.

Az esemény első tíz percében a következő – a magyar csúcsgasztronómia közeljövője szempontjából fontos – felfedezéseket tettem a séfekkel, riporterekkel és gasztrobloggerekkel dúsan megtöltött látványkonyhában:

  • Magyarországon Gerendai “Pozitív Nullszaldó” Károlynak van a legselymesebb, a bőrdzsekire legpuhábban ráhulló lófarka
  • Dudás Szabolcs, az Anyukám mondta séfje minden eddiginél olaszabbnak néz ki
  • aki “most találtam meg a rákgyógyszert” arcot vág, az gasztroblogger
  • aki mindezek mellé úgy lép be, mint Honthy Hanna, az Vajda Pierre tévés zsűritag-gasztroíró
  • Gerendai lófarkát minél közelebbről nézed, annál puhábbnak hat, főleg, amikor megküldik rózsaszínes háttérvilágítással
  • a modern séf olyan fotómodell, akinek a főztje a csöcse

Ezek után megvizsgáltam, mit tud nyújtani néhány menő magyar étterem paprikáscsirke-fronton. A versenyzők a balatonszemesi Kistücsökből Jahni László, a debreceni Ikonból Pataky Péter, az encsi Anyukám mondta testvérpárja, Dudás Szabolcs és Szilárd, illetve a róla elnevezett soproni étterem főszakácsa, Erhardt Zoltán voltak.

Advertisement

A legbátrabb egyértelműen Erhardt volt, ő annyira visszaásott a paprikás csirke lényegéhez, hogy kihagyta belőle a csirkét, hiszen az a tojás után jött csak, így az ő fogása tojásból és paprikafélékből állt. Az volt a koncepciója, hogy kizárólag a paprikás csirke klasszikus hozzávalóiból alkot valami mást. Ennek megfelelően az első díszítő elem, amire rákérdeztem, kaviár alakban tálalt tápióka volt. A többi azért nagyjából tényleg fedte a kategóriát. Ez a fogás lényegében egy paprikamártásra állított és különféle állagú paprikafélékkel, szárított és sült paradicsommal, hagymával és trükkös kis izékkel körberakott – paprika-levegő, petrezseleyemikvonattal ízesített tápiókakakviár, tejfölhab – posírozott tojás volt. Maga az alap paprikás mártás megsütött és pürésített kápia paprikán alapult.

Az egész könnyed volt, kellemes, jó ízű, ideális villáreggeli, bár paprikás csirkére a hozzávalóit kivéve semennyire sem hasonlított. Aki nem olyan szavakat használ, mint a zsü, azt mondta volna rá, hogy mesterien megcsinált lecsós tojás.

Advertisement

A másik bátor versenyző az ikonos Pataky Péter volt, aki nagy meglepetésemre szmókerkonyhai készítménnyel jelentkezett a gourmet-eseményen, olyannal, ami óriási siker lenne a bulinegyed sakálrészeg közönsége körében is hajnali kettő felé. Fogta magát, főzött egy egészen klasszikus libazúzapörköltet kacsaaprólék-alapból, és ezt felhő könnyedségű, igen puha, valami megjegyezhetelen japán névre hallgató pitaszerűségbe helyezte, amibe tejföl helyett házi krémsajtot kent, majd a tetejére egy uborkasalátának kinéző és uborkasaláta ízű, de cselesen szusigyömbérből készült saláta került. Pataky úgy dolgozott, mint bármelyikünk, amikor este elkapja a zabálóroham, ezért kinyitja a hűtőt, hogy összeüssön valamit a maradékokból. Csak éppen 6-12-szer jobb lett az eredmény, mint egy átlagos beszívott fiatalember konyhájában.

Advertisement

A legkonfliktuskerülőbb és a mezőnyből szerintem a leggyengébb ezúttal Jahni “Kistücsök” László volt. Ő fogta a paprikás csirkébe hagyományosan bekerülő húsrészeket, úgymint melle, combja és a többi, a filéket egymásra rétegezte, így vákuumfőzte hosszan, az eredményt flódniszerűen rétegelt téglatestekre vágta, átpírította, a tetejét megszórta a ropogósra sütött bőrrel, majd körbeöntötte paprikás mártással.

Nem volt rossz, de lehengerlő sem, és túlzottan is hasonlított egy kicsit eltérő formában szervírozott pécsére.

Advertisement

Az encsi testvérpár az isonzói csatáról, illetve a digózókról, vagyis a hetvenes években az e célból ezerszámra az országba érkező olasz férfiakkal kúrogató csajokról álmodhatott, ők ugyanis ravioliba töltötték a pécsét, amit felturbóztak egy kis szárított paradicsommal, kapribogyóval és zöldfűszerekkel. Itt is volt paprikás alapmártás, az egészet pedig remekül kinéző szenesített paprikabőrrel szórták meg. Jól sikerült fogás volt, amiből kiemelkedett a ravioli igen finom tésztája. Ennek, mint megtudtam, az volt a titka, hogy x mennyiségű liszthez szinte ugyanannyi tojássárgát vesznek, majd még utána dobnak pár egész tojást nyomtatónak.

A négy ételsorból egyetlen általánosabb következtetést tudtam levonni. A legjobb magyar újító elitéttermek séfjei – talán valami múltbéli szexuális erőszak miatt? – rettegnek és zavarba jönnek az őrölt pirosparikától. Gondolom, igazából valami olyan lehet a háttérben, hogy őket még a “MINDENT BEPAPRIKÁZNI ÉS OLAJOS-PAPRIKÁS RÁNTÁSSAL MEGKÜLDENI” szellemében nevelték az üvöltés közben nyál helyett ipari margarint fröccsentő kommunista kiképző őrmesterek. Emiatt aki manapság mutatni akarja, hogy progresszív és modern, az egyszerűen nem mer hozzányúlni a paprikához. Mert a négyből az a két étterem, amelyik hagyományos paprikás szaftot szeretett volna prezentálni, valami hóka, seszínű és seízű, vészesen alulparikázott izét kent a tányérrra, a harmadik meg egyáltalán nem mert fűszerpaprikás mártásra gondolni, inkább kápiát sütött-pürésített. Ez persze ellenreakció a mindent halálra – és egyformára – paprikázásra, de egy paprikás étel esetében azért vicces.

Advertisement

Az összbenyomás kellemes volt, hiszen a négy versenyző fogásai a parikaügyi görcsök ellenére majdnem annyira kívánatosnak bizonyultak, mint Gerendai Károly rózsaszínnel megvilágított pelyhes pónifarka.

Élőben jövő csütörtöktől vasárnapig – május 21–24. – lehet tesztelni ezeket a Millenárison.