Mire való a nőnap? Virágot kell adni a lányoknak! Ezt bármelyik jól nevelt óvodás tudja. És akkor jön valaki, aki dühösen közli, „Kösz, nem kell az a rohadt virág!" Most akkor mi van?

Még mielőtt a nőnap mai jelentéséről elmélkedni kezdenénk, érdemes leásni a történeti gyökerekig. A kezdeményezés nem meglepő módon összefonódik a 20. század elejének feminista mozgalmaival, a választójog és a női egyenjogúság követeléseivel. A nőnap ötletét hivatalosan először 1910-ben, a második nemzetközi női világkonferencián vetette fel Clara Zetkin, azzal a céllal, hogy legyen egy nap az évben, amit minden országban az egyenjogúsági küzdelmekről való megemlékezésnek szentelnek. Ezek után 1911-ben Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban tartottak felvonulásokat a nőnap alkalmából, még március 19-én, majd a következő években átkerült a buli február utolsó vasárnapjára, 1914-ben pedig hivatalosan is március 8-ára rakták a nemzetközi nőnapot.

Eredetileg tehát ennek semmi köze a virághoz, és ahhoz, hogy a férfiaknak ajándékozniuk kéne bármit is. Inkább a jogokról és a küzdelmekről szólt, az első évtizedekben pedig kőkemény demonstrációkról és valódi harcokról is. Mára lassan második Valentin-nappá silányult, kétségbeesett férjek és pasik rohangálnak virágcsokrokért az utolsó pillanatban, nehogy sértődés legyen, hogy elfelejtik. Tele az internet fantasztikusabbnál fantasztikusabb programajánlókkal, a félárú múzeumjegy kedves ötletnek tűnik, de a kedvencem az, amely a Szürke ötven árnyalatának ágymozis megtekintését ajánlja. Nesze neked női egyenjogúság!

Jogos lehet a kérdés, hogy miért bánt annyira, hogy épp ennek az ünnepnek felejtettük el az eredeti jelentését, hiszen karácsonykor sem érdekel mindenkit Krisztus születése, húsvét pedig annál is kevésbé szól a feltámadásról, mégis, ez csak keveseknek fáj tényleg.

Az a helyzet, hogy a feminizmus a népszerű vélekedésekkel ellentétben egyáltalán nem lejárt lemez. Igen, manapság ciki feministának lenni, számtalanszor hallottam már embereket szabadkozni, hogy „én nem vagyok feminista, de..." Valamiért elterjedt lett azt hinni, hogy a feminizmus férfigyűlölet, a nők férfiak fölé helyezése, csalódott nők gyülekezete, akik közül a félmeztelen Femen-aktivisták legalább szórakoztatóak. Pedig nem. Nem.

Advertisement

A feminizmus nem más, mint harc a nők és a férfiak egyenjogúságáért, hogy ne kelljen lépten-nyomon bizonygatni, hogy mi is érünk annyit, mint férfi kollégáink. Hogy ne másodrendű munkaerő legyünk, másodrendű polgárok, akikről felettünk döntenek. És ez a „fejlett Nyugat", ahol nem tiltja meg senki, hogy a lányok iskolába járjanak, és nem kényszerítenek senkit férjhez tizenhárom évesen.

Persze ezt előttem már nagyon sokan elmondták, köztük Emma Watson is az ENSZ jószolgálati nagyköveteként, aki most a nőnap alkalmából Londonban válaszol a nemek közötti egyenjogúságról szóló kérdésekre a HeForShe mozgalom keretében: az esemény élőben lesz követhető magyar idő szerint 18:00-tól Watson facebook-oldalán is.

A HeForShe arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy a nemi egyenjogúság – vagy kevésbé népszerű kifejezéssel: a feminizmus – nemcsak a nők ügye, szükség van a férfiak részvételére, szolidaritására is. Mert a férfiak számára sem csak a barátnőjük, feleségük miatt lehet fontos ez az ügy, a nemi sztereotípiák őket is sújtják, gondoljunk csak arra a közhelyre, hogy a fiúk nem sírnak, nem mutathatják ki az érzelmeiket. Az ilyen szolidaritásra jó példa az a körülbelül húsz férfi, aki néhány napja tetőtől talpig burkába öltözve vonult fel Kabul utcáin, hogy a közelgő nőnap alkalmából felhívják a figyelmet a nők elnyomására.

Advertisement

Úgy gondolom, a nőnapot nem tudhatjuk le egy kedvezményes múzeumjeggyel és egy doboz bonbonnal, ez nem lehet elég sem nőként, sem férfiként. A virággal valóban megpróbálhatjuk megvásárolni a nők türelmét, de ha úgy akarjuk, jelenthet többet is: mindazt, amiért a nőnap létrejött. Ezért én igenis szeretnék virágot kapni, de csak akkor, ha az, aki adja, tudja, mit jelent és miért fontos ez.

(Nyitókép forrása: The Huffington Post)