Az eddig felmerült és kiszivárgott jelöltek közül - Koltay András és Böröcz "Nem Voltam Ügynök" István MTVA-vezérigazgató neve forgott eddig - messze Deutsch Kiafasz a legjobb ötlet.

Az alaphelyzet az, hogy lényegében teljesen mindegy, ki a médiahatóság elnöke, hiszen a közmédia egész rendszere káros és értelmetlen, vagyis jobbá egy média-Guardiola sem tudná tenni. De az átlagosnál több kárt azért lehet okozni ebből a székből, például ha valami ideológiai kereszteslovag vagy túlteljesítő bürokrata kerül bele.

Ha már rohadt sokat kell fizetnünk érte, sokkal jobb egy szórakoztató fickó a hatóság élén, mint valami komolykodó, unalmas alak. Deutsch Tamás ráadásul médiatörténeti tettet hajtott végre azzal, hogy életet tudott lehelni abba a Twitterbe, ami Magyarországon, ellentétben mondjuk Amerikával, unalmas, lassú és halott hely. Kovács Kovi István pornóveterán mellett a magyar Twitter ikercsillagának lenni nem kis teljesítmény. Én nyugodtabb lennék, hogy ha már úgyis valami száz százalékig lojális fideszes harcosnak kell betöltenie ezt a posztot, akkor az legalább olyan lenne, aki aktívan használja azt, ami ma már sokkal fontosabb média egy köztévénél.

Amennyire emlékszem, Deutsch sajtóügyekben sosem volt különösebben elvetemült, mármint a borzasztó magyar politikusátlaghoz képest. Sőt a kormányra került Fidesz 1998-ban pont akkor nem szavazta meg a véleményhelyreigazítást bevezető, félelmetes lex Pokolt, amikor Deutsch befolyásos politikusnak számított, médiaügyekben is. Aztán 2o11-ben, a Lomnici Zoltán fejének kiretusálási botránya idején még azt is megmutatta, hogy semmiképpen sem egyszerű foteltroll, hiszen tényleg fölrajzolta a Twitteren beígért ugróiskolát az MTI-székház elé, miután leidiótázta a retusálókat.

És Deutschról a leghisztisebb rettegők sem gondolják, hogy kemény cenzúrát próbálna bevezetni, amit Szalai Annamáriáról simán feltételeztek.

Advertisement

Aztán az is szempont, hogy Deutsch elnökként már bizonyított. Az MTK-stadionban, ahol az ő uralkodása alatt, ha csak egy fél idényre is, de megjelentek az ELTE-s pompomlányok, lett sör, zsíroskenyér, kabalaliba, és horgászcsalihoz hasonló, cukormázzal bevont puffasztott kukorica gyűrűk zacskónként háromszázért. De intő jel, hogy aktuálisan már nincsenek cheerleaderek, és eltűnt az amerikai hotdog is. És persze továbbra is egy porló betonlelátóra köpködjük a tökmaghéjat egy posztapokaliptikus stadionban.

Magasabb szempontból persze lehet irtó szomorúnak tartani, hogy Deutsch simán bír a legjobb jelölt lenni. De a magasabb szempontok tökéletesen irrelevánsak akkor, ha pár napon belül így is úgy is kiválasztanak valakit médiacárnak.

Advertisement

Deutsch Tamás mint trágár médiacár, aki lépten-nyomon vazzézik és lepuhapöcsűzi az Indexet: ez messze nem a Fidesz-korszak legszarabb ötlete.