Miért néznek le bennünket ennyire?

Szabó László Zsolttal, az MTVA vezérigazgatójával készített interjút a Népszabadság, amiből egy csomó érdekes dolog kiderült. Például: az M1 megjelenése világszínvonalú, a magyar ember pedig homo politicus, mert érdeklik az információk.

Advertisement

Az interjúban elég keményen egymásnak feszül a Népszabadság és Szabó, aki próbál visszatámadni, de inkább védekezésre kényszerül. Szerinte naponta több millióan nézik őket, és a hibák, amelyeket a magyar sajtó olyan nagy kedvvel nagyít fel, csak a műsoridő töredékét teszik ki. Úgyhogy a kollégái munkájáért nem letolás, hanem dicséret jár.

Az elég vicces interjúban kitérnek néhány konkrét személyre is, például a hírhamisítónak nevezhető – de nem hírhamisító!! – Papp Dánielre és Németh Sok Mindent Kellett Most Elhallgatniuk Balázsra. Szóba került a 80 milliárdos költségvetés és a Simicska-műsorok is.

A cikk ezzel a kérdéssel indult.

– Mikor mond le?

– Udvarias ember vagyok, tehát csak önök után! Viccet félretéve, nem gondolom, hogy le kellene mondanom. Miért gondolják ezt?

Advertisement

És ezzel zárult.

– Amíg egy hírhamisító az MTVA tartalomszolgáltatási igazgatója, addig ez nem közszolgálati média.

– Csak a jólneveltségem miatt nem vágok vissza önöknek, hogy esetleg milyen kollégák dolgoznak más sajtótermékeknél, de ha önök így gondolják, lelkük rajta.

Advertisement

Érdemes az egészet elolvasni.

Share This Story

Get our newsletter