Hát azért, mert nagyon szeretem az orosz jégkorongot és az orosz rockzenét. Ennyi elég, nem? Oké, megpróbálom kifejteni szofisztikáltabban is. Már amennyire telik tőlem.

Azt látom, hogy a Putyin- és Orbán-ellenes gondolkodók körében – ez a két halmaz kb. egybeesik Magyarországon, mióta a Miniszterelnök Úr az Elnök Úrral barátkozik paksilag és különben is – tetőfokára hág az örömködés az e heti sajnálatos események szárba szökkenése óta. Ezt természetesnek tartom: mindig jó a buli, ha az ellenség szopik. Nekem mégsincs kedvem csatlakozni a demokratikus tömegekhez ebben az ügyben. Miért is?

Legalább két okból. Az egyik: nincs olyan, hogy Oroszország nincs. A másik: Oroszország nélkül nincs erős Európa.

Nincs olyan, hogy Oroszország nincs

Hogy a történelem elkövetkezendő évszázadai mit hoznak, halvány fogalmam sincs. Tőlem az is előfordulhat, hogy Szibériát egyszer csak felzabálják a kínaiak, a birodalom európai részét meg felosztja egymás közt Lengyelország, Ukrajna, a Svéd Királyság, a Litván Nagyfejedelemség és az Iszlám Állam – de hogy ez nem a mi életünkben és nem is gyermekeinkében fog bekövetkezni, arra azért mérget vennék. A történelem elmúlt évszázadai is ezt sugallják: az oroszok annyiszor omlottak össze és annyiszor keltek fel a padlóról, hogy azzal tán még a balfék magyarok sem versenyezhetnek. Nem kell visszamenni Batu kánig, elég a kommunizmus bukása óta eltelt időszakot átpörgetni. A 90-es évek elejétől 1998-on és 2008-on át mostanáig.

Advertisement

A rendszerváltás előtt – akkor még ott éltem – azt hittük, ha minden tagköztársaság leszakad a mocsok Szovjetunióról, máris beköszönt a nyugat. Ukrajna pl. mégiscsak a birodalom éléskamrája, ráadásul csodás tengere és szuper hegyei vannak, minden adott, hogy a béklyókat elhajítva őrületes perspektívák nyíljanak előtte. Nem nyíltak. Amíg az ukrán elit újabb és újabb garnitúrái bizonyították be az eltelt negyed század alatt, hogy a tolvajláson kívül nem alkalmasak semmire, addig az oroszok dettó a mocsárból indulva eljutottak odáig, hogy immár a Szovjetunió újjáépítéséről kezdjenek fantáziálni.

Mi kellett ehhez?

Elsősorban olaj és gáz, másodsorban a vad- után a hibrid kapitalizmus. Akárhogy is: felálltak egyszer (a birodalom széthullása után) és még egyszer (az 1998-as krach után, amikor az átlagos jövedelmek önmaguk harmadára estek vissza, úgy rémlik), majd 2008-at viszonylag simán vették. Hogy ami ezekben a napokban zajlik, 1998 vagy 2008 lesz-e – a tegnapi ottani kommentárok előbbitől rémüldöznek –, gőzöm sincs, de hogy a végén talpra állás jön, az tuti. Mondom, hogy mindig az jön. Ha a jelcini rablókapitalizmust túl lehetett élni, hogy a bánatba ne lehetne túlélni a putyini elbaszásokat?

Advertisement

Egy-két hete olvastam egy kiváló elemzést a slon.ru-n, oroszul van ugyan, de itt a linkje, biztos van olvasó, aki örül neki. Azt írja benne a szerző, hogy amíg Putyin közgazdászként viselkedett – azaz a közgazdászokra és a jogászokra hallgatott –, addig istenesen alakultak a dolgok, ám amikor átment történészbe, megborult minden. Ez viszonylag egyszerű így – mint minden igazság –, de megfontolandó következtetésekre sarkall. Magyar szemmel is. Olyan ideológia nincs, ami önmagában, mindenfajta ráció nélkül – pláne ellenére – képes lenne felemelni egy országot. Érteni vélem, hogy az ideológia mire kell, tisztában vagyok vele, hogy miért fogják még sokáig ünnepelni Oroszországban május 9-ét. Egy birodalom, amely hatalmas és erős volt – legalábbis így emlékszik önmagára –, nem engedheti meg, hogy kicsivé és szerencsétlenné töpörödjön. És ha erősnek érzed magad, erősebb is leszel, jobban fogsz teljesíteni. Akkor maguk az emberek is erősebbek lesznek. Ez elég jól lejött az elnöki népszerűségi indexek alakulásából éppúgy, mint a Nyugat-Európát elárasztó orosz turisták költési szokásaiból.

Ugyanakkor: ha egyet már léptél, utána muszáj lépned még egyet. Aztán még egyet. A gazdasági növekedés, a középosztály kialakulása és megerősödése, a világpolitikai sikerek egyenesen vezettek ahhoz, hogy Putyin mindinkább tényező akarjon lenni. Európában, Ázsiában, globálisan. Egyszerre iparkodott haverozni a németekkel és a kínaiakkal, és találta ki hozzá, hogy ha a Szovjetuniót nem is, a hajdani szövetséget újjászervezi. Hogy mi lett volna a vége? A Krím annektálása óta el vagyok bizonytalanodva, de még mindig azt hiszem: nem volt szándék totális agresszióra, főként nem olyanra, ami az Európai Unió tagállamainak bármelyikét is érinthette volna. Ám az ukrán válság fejleményei felülírtak mindent, ez kétségtelen.

Oroszország nélkül nincs Európa

Elég durva lenne, ha bejönne nekem a Putyin-rendszer. Csak annyit állítok, hogy regnálása első bő évtizedének politikájával – ami vitán felül bővelkedett elfogadhatatlanul antidemokratikus elemekben is – és az olajdollárok segítségével felszámolta a jelcini kuplerájt, kirángatta az országot a szarból és több tízmillió polgár számára teremtett kellemesebb életkörülményeket. Az orosz gazdaság közben megduplázta önmagát, utolérte Portugáliát és Magyarországot. Sikerülhetett volna úgy is, ha a demokratikus vívmányokat nem nyírbálják meg, ellenzékiek sorát nem teszik tönkre és a túl autonóm oligarchákat nem iktatják ki? Jó kérdés.

Advertisement

De a modell működött, eredményesebben, mint az, amivel előtte próbálkoztak – és ami a nemzeti vagyon magyar aggyal felfoghatatlan mértékű szétrablásába torkollott –, és kitartott mostanáig. Még egyik-másik közép-európai politikusnak is megtetszett az utóbbi időben. Ennyi mindenképp volt benne, és ez időben kétszer több, mint amennyi a jelcini agyrémnek jutott.

Hogy mi jön ezután, az már a fontos. Nemcsak a 140 millió orosznak fontos, nem is csak Közép-Európának. Oroszország túl nagy, minden tekintetben. Lakosságban, területben, piacként, atomhatalomként. És mondom, olyan nincs, hogy Oroszország nincs.

A fontos az, hogy Oroszország milyen lesz. Gyenge vagy erős? Agresszív vagy barátságos? Stabil vagy töketlen? Demokratikus vagy diktatorikus? Rend lesz, vagy megint kupleráj?

Advertisement

Sokan már egy vinnyogó, megtépett, nyüszítő szerencsétlent látnának szívesen a sarokban, én viszont most, szerda délután arra sem mernék fogadni, hogy a válság – ha krachba torkollik is – egyáltalán megrendíti Putyint. A szisztéma annyira erős és annyira egyember-centrikus, hogy nem a tőzsdének és a rubelnek, de a fél világnak kellene összedőlnie, hogy maga Vlagyimir Vlagyimirovics egykettőre elbukjon.

A fél világnak mi is része vagyunk. A fél világnak az egész Európai Unió része.

Nem véletlen, hogy a nyugati politika sem üt most teljes erőből, hanem egyensúlyoz és gondolkodik. Ami túl nagy, hatalmasat puffan. Beleremeg a föld.

Advertisement

Gyakran vannak olyan igazán naiv pillanataim. Még az ukrán balhé előtt – amikor Putyin ilyen Európa-orientált és németbarát politikát tesztelgetett – merengtem egyszer-másszor azon: miért nem merül fel sose, hogy Oroszországot közelebb hozzák az Európai Unióhoz. Nem lenne muszáj bele, elég lenne mellé. Ha az ukránokat lehet – akik minden szempontból kevésbé alkalmasak erre, beleértve a demokrácia siralmas állapotát is –, az oroszokat miért nem? Gyermeteg, ugye? Hátborzongató! De nem is arra gondoltam, hogy máris vagy hogy jövőre – tisztában vagyok az elvi és gyakorlati akadályok hosszú sorával –, hanem hogy majd egyszer. Aztán rájöttem, miért nem – gyermetegen szintén –: a világnak egyensúlyokra van szüksége. Ezeket egy ilyen masszív izé ilyen őrületes mozdulása úgy megbillentené, hogy tán még az óceánok is kiszöknének a medrükből. Lenne sivalkodás tengeren innen és túl.

Azóta felhagytam az ilyenekkel, most is csak félve mertem mesélni róla, ne éljetek vissza vele.

Mindazonáltal továbbra is arra biztatnék mindenkit, hogy örvendezés helyett drukkoljon Vlagyimir Vlagyimirovicsnak. Nem, dehogy azért, hogy ő legyen mégis a világ ura. Hanem azért, hogy minden körülmények közt őrizze meg a fejében benne a józan esze maradékát. Mert ereje még van épp elég. Aztán előbb-utóbb még az az idő is eljön – nem ma, nem holnap –, amikor az oroszok is képesek lesznek európai értelemben vett államot működtetni. Épet, stabilat, hatékonyat, hasznosat, demokratikusat. Ha nem a mi életünkben, hát a gyerekeinkében.

Advertisement

Miért ne tudnának? Ha világra szóló jégkorongot és rockzenét tudnak csinálni, bármi mást is tudhatnak, nem?