Fábri Zoltán 1983-ban készítette el utolsó filmjét. Megdöbbentő, hogy a Gyertek el a névnapomra elkészülhetett: politikai krimi, amelyben konkrétan a komcsik a rosszfiúk. Ráadásul most nézve olyan, mintha el sem telt volna harminc év. És egészben fent van a YouTube-on!

Tegnap este láttam először ezt a filmet, és azóta nem jutok szóhoz. A Gyertek el a névnapomra nem akkora remekmű, mint Fábri leghíresebb filmjei – mondjuk Az ötödik pecsét –, de talán mindegyiknél merészebb. Kőkemény társadalomkritika, a rongyrázó káderekről és a nekik falazó hatalomról, és van néhány párbeszéd, amelyek megdöbbentően aktuálisnak hatnak ma is (a film alapjául Karinthy Ferenc Házszentelő című műve szolgált).

Advertisement

Nagynéném standfotósként dolgozott a filmben, tőle tudom, hogy bár nem tiltották be, de a korszak másik kedvelt technikájához nyúlva inkább agyonhallgatták: reklámozni nem lehetett, alig játszották, és rövid idő alatt eltűnt a mozikból, anélkül, hogy komolyabb visszhangja lehetett volna. Nyilván Karinthy és Fábri tekintélyének köszönhetően juthatott el egyáltalán odáig, hogy elkészüljön. Fábri viszont már nem is rendezett több filmet, pedig csak 66 éves volt.

A rendező előtt talán olyan amerikai példák is lebeghettek, mint Alan J. Pakula politikai paranoiás filmjei (fogalmam sincs, vetítették-e ezeket itthon), csak az ilyesmit itt nem nézték jó szemmel Aczélék. A helyükben én sem tettem volna: a filmben a gazdasági potentátokból, vállalatigazgatókból, külkeresekből és egyéb korabeli kiskirályokból álló baráti társaság tagjai egy gyilkossági kísérletet próbálnak elhallgatni, és ennek érdekében mindent bevetnek. Komolyan, egy 1983-as film, amelyben az ember büntetlenül gyűlölheti a kommunistákat, és még az a kompromisszum sincs meg benne, mint A tanúban, hogy most már minden jobb, mint az ötvenes években volt.

Advertisement

Az igaz, hogy a film alapkoncepciója nem túl reális: egy újságírónő (Piros Ildikó) egymaga próbálja felgöngyölíteni a nyomokat, és az egzisztenciáját sem féltve száll harcba a fél megye ellen – de hát ez legyen a legnagyobb baj. A legerősebb jelenetek ugyanis nem róla szólnak, hanem a mulatozó káderekről: konkrétan a film első félórája, birkapörkölttel, konyakkal, kvaterkázással egy jobb Menzel-filmbe is beférne, olyan mondatokkal, mint "Nézd csak, hétcsillagos Metaxa! Ajjaj, te büdös külkeres, megfogtad az isten lábát!" "Mi lesz veled, vezér, ha visszajönnek a kommunisták?" "Jó rendszámod van, druszám! Protekciós, mi?"

De még ennél is jobb, ahogy az akkori uralkodó osztály tagjai megindokolják, miért nincs azzal semmi gond, hogy sokkal jobban élnek, mint a dolgozó nép, amit pedig ők szolgálnak. "És a maszekok, Laci bácsi? Ők vagyonokat kereshetnek, és kacsalábon forgó palotákban lakhatnak? Akkor miért sajnálod egy állami vagy egy gazdasági vezetőtől? Akiknek ezrek sorsa, milliós értékek vannak a kezükre bízva!" Vagy ami még jobb: "Én nem szégyellem bevallani, hogy vastagon szeretem ezt az életet, és többet markolok ki abból a bizonyos közös fazékból, amelyből mindannyian élünk. Na és? Tízszer, százszor többet is rakok bele!"

Advertisement

Lázár János se mondhatná szebben!

Aztán jön a puskalövés, majd maga a nyomozás, amely nem mindig teljesen logikus, de mindegy is, mert a lényeg az, hogy Piros Ildikót minden létező eszközzel megpróbálják leállítani: kikapcsolják a telefonját, elvontatják az autóját, kirúgják a munkahelyéről, és még egy teljes háztömbben is lekapcsolják az áramot. És még ennél is mocskosabb dolgokat művelnek a kommunisták!

Advertisement

A legnagyobb mai áthallásokat viszont a Piros Ildikó főnökét alakító Inke Lászlótól hallhatjuk, a közvagyont saját tulajdonuknak tekintő vezetőkről: "Valóságos oligarchák!" Ugyanő nem képes elhinni, hogy a beosztottja csak úgy, a saját szakállára nyomoz, és biztos benne, hogy pártbeli hatalmi harcok vannak a háttérben. És mit javasol neki, mivel foglalkozzon inkább?

Advertisement

Hát írjon egy cikksorozatot a cigánykérdésről!

Vannak persze kicsit szájbarágós dialógusok, meg klisés karakterek is a filmben, nem is beszélve szegény Piros Ildikó frizurájáról, de mindezekkel együtt is érdemes rászánni két órát, én nagyon jól szórakoztam. És azt most nem is tudom hirtelen, készült-e a Vajna-korszakban olyan film, amely kifejezetten erről a mostani uralkodó osztályról szólna, de valószínűleg meg sem próbál ilyesmivel pályázni senki. De még ez sem magyarázza meg, hogy a Kádár-rendszerről miért a rezsim életében készültek a legjobb filmek. Mint például ez is.