Fábri Zoltán 1983-ban készítette el utolsó filmjét. Megdöbbentő, hogy a Gyertek el a névnapomra elkészülhetett: politikai krimi, amelyben konkrétan a komcsik a rosszfiúk. Ráadásul most nézve olyan, mintha el sem telt volna harminc év. És egészben fent van a YouTube-on!

Tegnap este láttam először ezt a filmet, és azóta nem jutok szóhoz. A Gyertek el a névnapomra nem akkora remekmű, mint Fábri leghíresebb filmjei – mondjuk Az ötödik pecsét –, de talán mindegyiknél merészebb. Kőkemény társadalomkritika, a rongyrázó káderekről és a nekik falazó hatalomról, és van néhány párbeszéd, amelyek megdöbbentően aktuálisnak hatnak ma is (a film alapjául Karinthy Ferenc Házszentelő című műve szolgált).

Nagynéném standfotósként dolgozott a filmben, tőle tudom, hogy bár nem tiltották be, de a korszak másik kedvelt technikájához nyúlva inkább agyonhallgatták: reklámozni nem lehetett, alig játszották, és rövid idő alatt eltűnt a mozikból, anélkül, hogy komolyabb visszhangja lehetett volna. Nyilván Karinthy és Fábri tekintélyének köszönhetően juthatott el egyáltalán odáig, hogy elkészüljön. Fábri viszont már nem is rendezett több filmet, pedig csak 66 éves volt.

Advertisement

A rendező előtt talán olyan amerikai példák is lebeghettek, mint Alan J. Pakula politikai paranoiás filmjei (fogalmam sincs, vetítették-e ezeket itthon), csak az ilyesmit itt nem nézték jó szemmel Aczélék. A helyükben én sem tettem volna: a filmben a gazdasági potentátokból, vállalatigazgatókból, külkeresekből és egyéb korabeli kiskirályokból álló baráti társaság tagjai egy gyilkossági kísérletet próbálnak elhallgatni, és ennek érdekében mindent bevetnek. Komolyan, egy 1983-as film, amelyben az ember büntetlenül gyűlölheti a kommunistákat, és még az a kompromisszum sincs meg benne, mint A tanúban, hogy most már minden jobb, mint az ötvenes években volt.

Advertisement

Az igaz, hogy a film alapkoncepciója nem túl reális: egy újságírónő (Piros Ildikó) egymaga próbálja felgöngyölíteni a nyomokat, és az egzisztenciáját sem féltve száll harcba a fél megye ellen – de hát ez legyen a legnagyobb baj. A legerősebb jelenetek ugyanis nem róla szólnak, hanem a mulatozó káderekről: konkrétan a film első félórája, birkapörkölttel, konyakkal, kvaterkázással egy jobb Menzel-filmbe is beférne, olyan mondatokkal, mint "Nézd csak, hétcsillagos Metaxa! Ajjaj, te büdös külkeres, megfogtad az isten lábát!" "Mi lesz veled, vezér, ha visszajönnek a kommunisták?" "Jó rendszámod van, druszám! Protekciós, mi?"

De még ennél is jobb, ahogy az akkori uralkodó osztály tagjai megindokolják, miért nincs azzal semmi gond, hogy sokkal jobban élnek, mint a dolgozó nép, amit pedig ők szolgálnak. "És a maszekok, Laci bácsi? Ők vagyonokat kereshetnek, és kacsalábon forgó palotákban lakhatnak? Akkor miért sajnálod egy állami vagy egy gazdasági vezetőtől? Akiknek ezrek sorsa, milliós értékek vannak a kezükre bízva!" Vagy ami még jobb: "Én nem szégyellem bevallani, hogy vastagon szeretem ezt az életet, és többet markolok ki abból a bizonyos közös fazékból, amelyből mindannyian élünk. Na és? Tízszer, százszor többet is rakok bele!"

Advertisement

Lázár János se mondhatná szebben!

Aztán jön a puskalövés, majd maga a nyomozás, amely nem mindig teljesen logikus, de mindegy is, mert a lényeg az, hogy Piros Ildikót minden létező eszközzel megpróbálják leállítani: kikapcsolják a telefonját, elvontatják az autóját, kirúgják a munkahelyéről, és még egy teljes háztömbben is lekapcsolják az áramot. És még ennél is mocskosabb dolgokat művelnek a kommunisták!

Advertisement

A legnagyobb mai áthallásokat viszont a Piros Ildikó főnökét alakító Inke Lászlótól hallhatjuk, a közvagyont saját tulajdonuknak tekintő vezetőkről: "Valóságos oligarchák!" Ugyanő nem képes elhinni, hogy a beosztottja csak úgy, a saját szakállára nyomoz, és biztos benne, hogy pártbeli hatalmi harcok vannak a háttérben. És mit javasol neki, mivel foglalkozzon inkább?

Advertisement

Hát írjon egy cikksorozatot a cigánykérdésről!

Vannak persze kicsit szájbarágós dialógusok, meg klisés karakterek is a filmben, nem is beszélve szegény Piros Ildikó frizurájáról, de mindezekkel együtt is érdemes rászánni két órát, én nagyon jól szórakoztam. És azt most nem is tudom hirtelen, készült-e a Vajna-korszakban olyan film, amely kifejezetten erről a mostani uralkodó osztályról szólna, de valószínűleg meg sem próbál ilyesmivel pályázni senki. De még ez sem magyarázza meg, hogy a Kádár-rendszerről miért a rezsim életében készültek a legjobb filmek. Mint például ez is.