1985-ben Pauer Gyula megmintázta gipszből az országos szépségverseny első helyezettjeit, többek között a győztes Molnár Csillát. A művészmunkát fotózták, a képeket pedig eladták külföldre egy német szoftpornó-újságba. Most kikerültek ezek a képek.

Molnár Csilla a képek kézítése után nem sokkal öngyilkos lett. Róla nem kerültek meztelen képek a nyugati médiába, de sorstársairól igen. A Lui Deutschland magazinban csak a Molnár teste alapján mintázott gipszszoborról került be két fotó. A gipszmunkáknál jelen volt Fenyő János, a VICO fejese és Bacsó Béla is.

A képeket Oltai Kata kurátor tette ki tegnap este a Facebookjára. Az újságot az Ebayről sikerült megrendelnie.

Molnár Csilla 17 évesen lett Magyarország szépe. 1986 februárjában az európai döntőn harmadik helyezést ért el. Ha meztelen fotó jelent volna meg róla, diszkvalifikálták volna a máltai versenyről. A sikere után még folytatta a gimnáziumot, de még ugyanabban az évben, júliusban öngyilkos lett.

Advertisement

A Magyarország szépe verseny volt az első szépségverseny az országban negyven év kihagyás után. Dér András és Hartai László dokumentumfilmet forgatott az esemény körüli felhajtásról Szépleányok címmel.

A szoborminták készítéséről a Magyar Ifjúság leközölt egy elég érzékletes cikket, ebből le lehet mérni, hogy mennyire kiszolgáltatottak lehettek a modellek és milyen megalázó lehetett az egész folyamat:

Négy fiú keni alaposan, pirul a bőre, fogy a krém, csillogó réteget dolgoznak a testére. A gyúrók fáradhatatlanok, szinte herseg a lány kemény húsa. "Fordulhatsz" - szól az ukáz. A nyolc kéz változatlan szorgalommal kalandozik a lány testén. Buggyannak a mellek, gyűrődnek a combok, horpad a has. Alapos munkát végeznek, gyúrják a hajlatokat, simogatják a bőrredőket. Időnként nem tudom szobrásznál, masszőrnél vagy nőgyógyásznál vagyok. A Mester magyaráz: nagyon fontos az ellazulás, az izmok átdolgozása, a merevség oldása. A lány fáradtságtól pihegve ül fel, odalibeg az asztalhoz, két erős férfi felkapja és befekteti az agyagágyba.

Advertisement

Két Molnár Csilláról készült szobrot indít árverésen a Pintér Aukciósház novemberben. Az egyik a Magyar Nemzeti Galériában látható.

Advertisement

Forrás: molnarcsilla.hu