Meggyanúsítottak még egy szegedi börtönőrt, és őt is kirúgták

Viszont S. Vilmossal ellentétben szabadlábon védekezhet. Vagyis ez ugyanaz az ügy, amikor nagydarab és roppant erős férfiak megvertek egy bevándorlónak hitt fiút és a barátnőjét.

A Szegedi Nyomozó Ügyészség pénteken hallgatta ki gyanúsítottként ezt a másik embert a július 18-ai bántalmazással kapcsolatban. Szanka Ferenc illetékes azt mondta, a férfi – aki barátjához, S. Vilmoshoz hasonlóan Szegedi Fegyház és Börtön munkatársa volt – a megalapozott gyanú szerint bekapcsolódott a társa és a sértettek közötti dulakodásba. Volt egy harmadik pasas is, őt még keresik. A kettes számú exbörtönőr a gyanú szerint nemcsak a kubai származású fiút ütötte, hanem egy másik sértettet is, aztán a helyszínről a társaival együtt úgymond távozott.

Advertisement

Szolgálati viszonyát a történtek után a Szegedi Fegyház és Börtönben neki is megszüntették. A Szegedi Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsítja, mivel esetében ráadásul – előzetes letartóztatásban levő társától eltérően – “nem merült fel adat arra, hogy a bántalmazását bármilyen módon motiválta volna a kubai születésű, több mint húsz éve Magyarországon élő, magyar állampolgárságú sértett származása”.

Share This Story