A Biszku Béla-film egyik rendezője dokumentumfilmet készített az 1945-ben több százezer nőt megerőszakoló szovjet katonákról és az áldozataikról.

A Magyar Média Mecenatúra oldalán megjelent leírás szerint Skrabski Fruzsina pszichológus társaságában szólította meg azokat a nőket, akik eddig is vállalták a beszámolóikat a nyilvánosság előtt. Továbbá a film vizsgálja a 2000. március 20-án Hágában kezdődött pert, amikor először álltak a délszláv háború elítéltjei nemi erőszak miatt bíróság elé.

Az előzetes alapján a filmben lesznek rekonstruált jelenetek és ahogy látom, sikerült megszólaltatni az utcán azokat is, akik szerint a lányok voltak a hibásak.

Egyelőre nem tudni, hogy az Elhallgatott gyalázat mikor és milyen formában kerül moziba, már ha egyáltalán odakerül.