Az egész úgy kezdődött, hogy az a másik hülye visszaütött. Két oka van annak, hogy ezt a posztot most megírom. Az egyik, hogy így utólag behúzhatom a Cinkre ezt a csodálatos fényképet. A másik, hogy lássátok, én is milyen ügyesen tudom habosítani a nagyon semmit.

1. A Válasz.hu közétette gyereksimogató Lázár János fotóját, mérsékelten átütő iróniával ellátott szöveget írt mellé, amelynek kulcsfelvetése ez lett: "A fotón egyébként a fideszes politikus tényleg egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki főszerkesztőket távolíttat el."

2. Szűcs Gyula kulturális szakíró vércseként csapott le a mondatra, és azzal ütött egy különöset, hogy összefoglalta Dévényi István felelős szerkesztő pályafutását a Heti Választól a Híradó.hu-ig és vissza.

3. Stumpf András, az ellenoldali fél ikonikus szerzője erre azzal a címmel reagált glosszájában, hogy "Súlyos kór támadta meg Szűcs Gyulát!" Neve: Galamus-szindróma.

4. Szűcs Gyula a Facebookon kikacagta Stumpf Andrást, abból kifolyólag, hogy a fent említett címben eredetileg a "Sólyos" kifejezés szerepelt. Gondolom, ezt azóta javították.

Advertisement

Itt tartunk most, kíváncsian várom a történet újabb fejezeteit, annak ellenére, hogy az egyes állítások és válaszok eszmei mondanivalójával nem feltétlenül vagyok tisztában.