This is a platform for User Generated Content. G/O Media assumes no liability for content posted by Kinja users to this platform.

Krakkó végül is szinte pont olyan, mint Budapest, de ez kicsit sem baj

Illustration for article titled Krakkó végül is szinte pont olyan, mint Budapest, de ez kicsit sem baj

Konkrétan igen komoly egyezések vannak. Az, hogy mindkettőt kedvelem, magától értetődik – egy magamfajta monarchista mást nem is tehet –, de nézzünk inkább a többi közül fél tucatot.

Advertisement
  • van szép folyó, igaz, sokkal kisebb, mint a Duna
  • van vár is, méghozzá menő, most nem néztük meg, de többször láttuk már
  • ugyanúgy átvernek a pénzváltók, ha nem figyelsz
  • ugyanúgy virágoznak a házias ízek és a nagy adagok
  • ugyanúgy zajlik a sörforradalom
  • ugyanúgy a zsidónegyedben él-virul a romkocsmás bulivilág
Illustration for article titled Krakkó végül is szinte pont olyan, mint Budapest, de ez kicsit sem baj
Advertisement

Most a jégkorong-vb miatt mentünk vastag hétvégézni ebbe az érdekes lengyel városba, de nyilván nem először jártam ott, hanem, ha jól emlékszem, negyedszer. Arról is írtam már, hogy miért szeretem az ilyet: teljesen bele vagyok őrülve a Monarchia szegleteibe. Ezen belül Krakkó pláne az érdeklődésem homlokterében volt kamaszkorom óta, vonatkozó olvasmány- és zenei élményeim hatására is. Először 1994-ben néztük meg, hogy milyen, szürke volt még akkor, de szép és hangulatos úgy is, másodszor tíz évvel később, és szinte rá sem lehetett ismerni már. A belváros csillogott-villogott, és úgy tele volt turistával, mintha fizetnék őket érte. Kissé azt is megértettem ott, hogy Lengyelország miért annyira más, mint mondjuk Magyarország – az utazók zöme lengyel volt. Azt szeretném mondani ezzel, hogy egy országnak, aminek van belföldi turizmusa, annak méretei is vannak, abban el lehet merülni, az tágasabb, annak másmilyen a karaktere. Az nem csupán akar nagynak látszani, hanem magától értetődően az.

Advertisement

A harmadik túrára tavalyelőtt került sor, ekkorra már Kazimierz is kinőtte magát, azzá, ami ma is. Miszerint egy a budapestihez kísértetiesen hasonló bulinegyeddé, szuper kocsmákkal, kávézókkal, boltokkal. Érdekes, hogy az ilyen milyen hasonlóan működik. 1994-ben az egykori gettó központi terén, a Szerokán – úgy rémlik – még csak egy jobb intézmény létezett, az Ariel, ott kávéztunk. 2004-ben viszont pont ott már minden házban működött valami ilyesmi, akkora volt a pezsgés, hogy csak na. 2015-ben is megvan az összes, az Ariel is, viszont mindegyik előtt vendégfogó csajok-srácok vadásznak bamba külföldiekre. Tiszta Liszt Ferenc tér. Azzal a különbséggel, hogy vasárnap este totál üresek voltak a teraszok, igaz, hűvös is volt.

Illustration for article titled Krakkó végül is szinte pont olyan, mint Budapest, de ez kicsit sem baj
Advertisement

Az élet már nagyon nem ott van. Hanem a Plac Nowy helyenként poétikusan lepusztult vonzáskörzetében. Fél nap nem elég arra, hogy az ember megtalálja és felfedezze a legújabb-legkurrensebb helyeket – a szombat esti érkezés és a hétfő délutáni távozás között meccseket is kellett néznünk értelemszerűen –, úgyhogy maradt az évek óta pörgő és vendégekkel most is teli Alchemia. Ez már csak abból a szempontból is jó választás volt, hogy vidáman fedezhettem fel: van magyar bor a pialapon, mégpedig a szekszárdi Heimannék kékfrankosa. Finom volt, jobban ízlett, mint előtte a grüner veltliner Kamptalból.

Ha már itt tartunk, ez is érhet egy rövid bekezdést: biztos tudjátok, a magyar bor legkomolyabb piacainak egyike a lengyel volt történelmileg. Évszázadokon át. Az utóbbi időben is sokat beszélnek erről az exportra hajtó borászaink, ehhez képest mit látni a krakkói hipermarketek polcain? Valami Rúzsa Sándort, meg értelmezhetetlen egrit, plusz vacak-olcsó tokajit és hasonló retteneteket. Szomorú, roppant szomorú.

Advertisement
Illustration for article titled Krakkó végül is szinte pont olyan, mint Budapest, de ez kicsit sem baj

Na mindegy, visszatérnék a gondolatmenet fősodrához. Az következik, hogy ha Krakkóba mentek, és jól akarjátok érezni magatokat, Kazimierzbe menjetek. Ez nem azt jelenti, hogy a Ryneket ki kéne hagyni, ott is körül kell nézni – de jó tudni, hogy a főtér és környéke kb. annyit ér, mint Budapesten a Vörösmarty tér és a Váci utca. Oké, a Rynek szebb, még ha most pl. tele is volt rakva sátrakkal, bódékkal, kordonokkal. Ami miatt mégis alapvető célpont, az a Mária-templom. Továbbra is tartom, hogy gyönyörűbb belsőt a barokk tobzódásos műfajban még soha sehol nem láttam, mint ez a kék-arany csoda, Veit Stoss zseniális szárnyas oltárával.

Advertisement

A poszt eleji felsorolásban volt egy pont, hogy ugyanúgy vernek át a pénzváltók is. Képzeljétek el, hiába játszottam el múltkor ferihegyi vonalon a nagyokost, Krakkóban úgy beleszaladtam a késbe, mint a világ hülyéje. InterChange-be nem megyek, mondtam magamban, nem vagyok barom, bementem egy másikba az eurómmal. Kiderült, ezek még ravaszabbak, mint a pestiek. De későn derült ki. Kint eleve csak a sell volt kirakva, az korrektnek tűnt, és mire sietségem közepette kibogarásztam bent az apró betűs buy-t, majd elsápadtam az árrés tudatosulása folytán, már buktam pár ezer forintot. Nem szabad sajnálni az időt és a rád váró társakat, továbbá kötelező kerülni a Florianska kántorait, ez a tanulság. És kisebb arcot kell viselni.

Illustration for article titled Krakkó végül is szinte pont olyan, mint Budapest, de ez kicsit sem baj
Advertisement

Két téma maradt még, a gasztro meg a sör. Ezek mindig-mindenütt nagyon fontosak. (Oké, vannak helyek, ahol nem a sör fontos, hanem a bor, de Krakkó nem az a tipikus borvidék.) Arra már jó ideje igyekszem felkészülni előre, hogy hova kell és érdemes beülni, akár az ár, akár a várható kulináris élmény felől közelítve meg a dolgot. Attól ugyanakkor még nem tudtam ellépni soha – nem is akartam –, hogy bármely városban legalább egyszer ne menjek rá a tradicionálisra is. Ukrajnában borscsot és saslikot muszáj enni, Erdélyben micset, a cseheknél knédlit stb. A lengyeleknél ugyanez a zsurek és a pierog. Ezen a vonalon nemritkán csalódások érhetik az embert, ha elkapkodja, pláne, hogy a házias ízekkel mindig hatalmas adagok járnak. A hatalmas adagok meg a szofisztikáltság esküdt ellenségei. Krakkóban innen nézvést az a jó, hogy még a vár alatti – Pod Wawelem nevezetű – etetőben is olyan árakkal dolgoznak, hogy el sem hiszitek. Pálinkával és sörrel ebédeltünk négyen 12 ezer forintból.

Illustration for article titled Krakkó végül is szinte pont olyan, mint Budapest, de ez kicsit sem baj
Advertisement

Rendben volt itt a Tyskie is – de hát manapság már nem világos lágerekre lövünk, mert belebuzultunk a craft beerbe. Készültem erre is. Találtam egy csomó helyet, ám közülük idő híján csak a szemét kántorok utcájában található Beer House-ba juthattunk el. Nem volt maradéktalanul craftos, de sokfélét csapoltak, kiválóakat is, és bónuszként pompás volt az erdei gombás tósnyi placki. A kézművesezés itthonra maradt: úgy értve, hogy előbb a neten, majd a valóságban is fekerestünk egy boltot, lehetetlen helyen, egy külvárosi viadukt alatt, de közel a Tauron Arenához – van regionális alkoholokat tartó üzlet beljebb is, pl. Kazimierzben –, rácsodálkoztunk a hihetetlen választékra, majd válogattunk az eladó tanácsai szerint.

Illustration for article titled Krakkó végül is szinte pont olyan, mint Budapest, de ez kicsit sem baj
Advertisement

A jó kis komlós sor kisebbik felét kedden elpusztítottam, albertestül, és nem csalódtam, sőt utánrendelést foganatosítottam. Mert a csapat nagy része kint maradt. Jól tették. Én nem tehettem, de megyek majd megint. Máskor. Bármikor. Krakkó ér annyit jégkorong nélkül is.

Hopp, még valami. Miszerint: lengyel, magyar – két jó barát. Tudjátok meg: ez kamu. Az történt, hogy a vasárnapi magyar–japánra a C11-be vettünk jegyet. Mikor elkezdődött a meccs, kiderült, szervezett lengyelek – részben iskolások – közé keveredtünk. Mire szervezték őket? Arra, hogy a japánoknak szurkoljanak! Olyan harsányan csinálták a kis zázlócskáikkal – sokan voltak, több százan –, hogy pár perc után kénytelenek voltunk fejvesztetten menekülni. Nos, szinte biztos, hogy a vb utolsó meccse – a szombat esti lengyel–magyar – a feljutásról dönt majd. Ezek után nagyon-nagyon remélem, hogy úgy elverjük őket, mint a kétfenekű dobot!

Advertisement

[a képek innen vannak]

Share This Story

Get our newsletter