Az utóbbi időkben egyre uncsibb Alltime10 most hirtelen nagyon erős anyaggal rukkolt elő, amiben van a hányástól kezdve a fingon át a baktériumokig mindenféle tudományos nyalánkság. Mert ahogy Karinthy Frigyes mondta, a tudomány végcélja a boldogság, "ahhoz a boldogsághoz pedig, hogy nejem őnagyságát megcsókolhatom, mennyire hozzájárul, ugyebár, ama tudat, hogy a belei közben úgy néznek ki, mint egy véres hernyó, amire ráhágott az ember véletlenül".

Azok kedvéért, akik nem tudnak angolul, vagy lusták végignézni a videót, itt a lényeg pár szóban kimazsolázva (persze a filmecske eredetileg azok kedvéért készült, akik lusták olvasni, de ebbe most ne menjünk bele). Szóval:

10. Bőrödről óránként 600 ezer darabkát hagysz szerteszéjjel. Évente 0,7, egy hetven év alatt nagyjából 50 kilót.

9. Bőröd minden négyzetcentijén nagyjából ötmillió baci van, a szádban meg hétszáz-féle. Faji összetételük meg attól függ, honnan jöttél.

8. A nők bélgázában több a kénhidrogén, ezért büdösebb, a férfiak viszont többször eresztik el a békegalambocskát.

7. Naponta több mint egy liter taknyot nyelsz le. (A tüsszentést viszont ne tartsd vissza, mert megölhet: szétrobbanthatja az ereket a nyakadban vagy a fejedben.)

6. A fitymát 21 nap alatt 3 kosárlabda-pálya nagyságúvá lehet kinyújtani.

5. Van, aki plusz mellel születik, amely bárhol kialakulhat. (Nekem ez kicsit kilóg a tízes sorból, hiszen ez egy betegség, azokból meg elég sok furcsaságot össze lehetne szedni. Ha valóban érdekel és nem vagy szívbajos, keress rá, milyen a polymastia.)

4. Előfordulhat, hogy az ember bélsárt hány (copremesis).

3. A fülzsírunk kétféle lehet: van akinek száraz, van, akinek "zsíros" (nedves). Akinek zsíros a fülzsírja, annak büdösebb a hónalja (amire logikus magyarázat is van).

2. Lábaidon mintegy félmillió verejtékmirigy van, amelyek naponta több mint fél liter izzadtságot termelnek (ami egyébként nem lenne büdös, csak a benne tenyésző baktériumok teszik azzá).

1. Ha egy férfi függőleges testhelyzetben vagy arccal előre fekve hal meg, a halála után erekciója lesz. (Ugye emlékeztek a Shop-Stop híres jelenetére)

Hát röviden ennyi. Mindenkinek szép napot kívánok.