Most látom az MTI-ben, nem is tudtam, hogy lesz ilyen. El kell menni megnézni rendesen.

Az van, hogy tavaly novemberben, az események 70. évfordulója apropóján meg akartam írni nagyapáim történetét, de aztán sehogy sem sikerült jól megbirkóznom a témával, elraktam későbbre. A málenkij robot kifejezést talán mindenki hallotta, de a részleteket nem biztos, hogy mindenki tudja. Az úgy volt nálunk, hogy három-négy hullámban vittek el akkor szinte minden magyar férfit – 18 évestől 50 évesig –, köztük Gazda Lajost és Mészáros Albertet. Előbbi már valamikor az odaúton meghalt, talán Szolyván, talán Szamborban, utóbbi viszont kilenc hónapot töltött Novoszibirszk környékén, aztán hazajött. Negyvenkilósan és elég betegen. 1954-ben halt meg, 51 évesen, addigra elvették a földjei maradékát is. Megjárta pár évvel korábban az orosz frontot ugyancsak, szanitéc volt, elég sok mindent láthatott.

Amikről sajnos nem mesélhetett már nekem.

Az anyám viszont azt mesélte, hogy amikor bejöttek – bementek – az oroszok, akkor két tisztet szállásoltak el náluk. Ők az első transzportok elindításakor még ott laktak, és azt mondták nagyapámnak, amikor hozták a papírt, hogy menni kell, hogy bátyuska, nyikudá. De mire harmadszor hozták a papírt, addigra épp elhúztak már a tisztek. Mészáros Albert pedig félt nem menni, mert attól tartott, hogy az egész családjának lehet akkor komoly baja.

A rendszerváltás után minden magyar lakta faluban és városban kaptak emlékműveket az áldozatok, Técsőn kettő van, egy a főtéren, egy másik a temetőben. Szolyván, ahol gyűjtőtábor volt, emlékparkot csináltak – erős hely –, és készültek inkább és kevésbé jó könyvek is.

Advertisement

A debreceni kiállítás címe: Málenkij robot – A kárpátaljai magyarok 1944-es deportálása. Az egyetemen található. Úgyis megyek hamarosan a szüleimhez Kabára, akkor megnézem.

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI