Voltak olyan választások korábban, úgy 1990 óta, amelyek után sokáig sokkal több szó esett a vesztesekről, mint a győztesekről? Nekem nem rémlik.

Ez most arról jutott eszembe, hogy az Index írt egy nagy cikket quo vadis MSZP? témakörben. Gondolkodtam rajta korábban is, csak nem volt még időm kifejteni rendesen. Orbán Viktor kétharmadot csinált másodszor, és a sajtó, bennünket is beleértve szerénytelenül, mégsem azzal foglalkozik elsősorban, hogy mihez kezd vele, hanem azzal, hogy mire vergődnek azok, akik szívtak. Mondjuk Schiffer András nem szívott, sőt, úgyhogy arról ábrándozik, bírhat-e nagypártot csinálni a rétegpárt LMP-ből, de mégiscsak ellenzéki politikus, úgymond alkotmányosan, ő is.

Ehhez képest nem tudom úgy kinyitni az internetet vagy bekapcsolni a tévét, hogy ne afölött merengenének búbánatos pofát vágó emberek, hogy mi lesz most az európai értelemben vett baloldallal, beleértve kiváltképpen a szocialistákat, de a demokratákat, az együtt-pm-eseket és Fodor Gábort is (utóbbit szőrmentén).

Az elmúlt napokban, a választási pofon utáni első sokk csitulása után kiemelt topikká vált, hogy mi lesz Mesterházy Attilával. A szocialista pártelnöknek esze ágában sincs lemondani, nem azért gürcölt végig két vesztes kampányt, nem is azért formálta a maga képére a pártvezetést, hogy megfutamodjon, hogy megadja magát. Nem olyan fából faragták, a hülye is látja. Csakhogy piszkálják szegényt minden irányból, belülről (Szekeres Imre), eléggé belülről (Braun Róbert) és majdnem kívülről (újságírók, politológusok, hasonszőrűek) egyaránt.

Advertisement

Erről szól a fentebb említett indexes elemzés is. Amiből nagyjából az derül ki, hogy a május végi európai parlamenti választásokig valószínűleg nem fog történni az MSZP-ben semmi érdemleges, illetve bizonyára megválasztják Attilát frakcióvezetőnek. Utána azonban tovább szorulhat a hurok a képzeletbeli nyaka körül – azaz a képzeletbeli hurok a valóságos nyaka körül –, pláne, ha elkalapálja őket a Jobbik. Amit az április 6-ai sajnálatos események tükrében koránt sem lehet kizárni. Akkor jöhet Botka László, az egyetlen szocialista, aki mindenfelől nézvést sikeresnek mondható az elmúlt években.

De ennél szerintem nagyobb a baj, nem véletlenül tökölnek a srácok azzal, hogy merre kéne továbbmenni. Konkrétan az a baj, hogy az MSZP a világon semmit sem bír mondani a választópolgárok sokaságának. A jobb-bal felosztás (vö: dichotómia!) mára többé-kevésbé értelmét vesztette, Kádár népe elöregedett, a nosztalgiázók részben az örök vadászmezőkre költöztek, részben magához édesgette őket Orbán Viktor és a Jobbik. Így iszonyú nehéz. Nem véletlen, hogy a rendpártiság eszméje is felmerült a szombati választmányi ülésen. Ahogy kinéz, az sem kicsukható, hogy az MSZP megpróbál nemzetivé válni hangsúlyosan, hátha bejön, mint más balosoknak is a régióban. Csak hát gyorsan semmi nem megy, úgy, hogy évtizedes késéssel próbálnak hozzálátni, meg főként úgy, hogy mind le vannak nyúlva a hívószavak.

Tehát a kérdés, gondolom én, nem az, hogy Mesterházy Attila vagy Botka László. Inkább az, hogy eljelentéktelenedik-e a párt a nyavalyába, vagy sem.

Advertisement

Fotó: Máthé Zoltán/MTI