Vezércikkben fikázna engem az utóbbi évtized leggyurcsányistább magyar sajtóterméke. Dehát fingjuk sincs az egyházi fiúgimnáziumokról.

Advertisement

Nagy cikkben áll ki a névtelen szerző, gondolom szokás szerint Bojtár főszerkesztő a Bajnai-Mesterházy-Gyurcsány szövetség mellett, hiszen fél éve még a külön lista mellett voltak, de most megjelent a színen a Narancs végzetes szerelme, Gyurcsány Ferenc, így rögtön más a demokrata fekvése. Az Örök Aláíró Értelmiségiek szócsövének számító lap most is az Örök Aláírók programját szajkózza, miszerint nincs más lehetőség, mint a közös lista, de Mesterházy nem kafa - meg nem értem, hogy ha már, akkor mi a bajuk vele - így kívülálló, új miniszterelnökjelölt kell. Nagy kár, hogy nem a Magyar Narancs diktálja egy az egyben az ellenzék lépéseit, mert akkor összejöhetne egy pár hetes jelöltkaszting, és azzal a fideszes 95 százalék is.

De nem is ez az aranyos, hanem az, amikor a cikk kétharmadánál (sic!) arról kezdenek most, Gyurcsány Visszatérésnek idején beszélni, hogy a Gyurcsány-utálat - aminek az okait máig nem érti a Narancs - milyen ciki, majd név nélkül elkezdenek rám célozgatni. Nem arról van szó, hogy megőrültem, és azt képzelném, hogy rólam szólnak a hírek, de a magyar sajtóban Gyurcsány-cinkelő politikai véleménycikkeket írók közül tényleg csak én szoktam az egyházi fiúiskolai élményeimről írni. Ezt mondja ugyanis a Narancs vezércikke:

Illustration for article titled ​Innen üzenem a Magyar Narancsnak: a piarista fiúvécében nem verte ki senki
Advertisement

Hát az a helyzet, hogy a budapesti piarista gimnáziumban nem volt kollégium, mindenki otthonról járt be. És bár a keresztény középosztály fiúgyermekei tényleg sok tekintetben furcsa társaságot alkotnak, jellemzően nem szexuális perverzek, és ha már kiverték, akkor azt nem össze-vissza mászkáló reverendás szerzetesek közvetlen közelében szerették csinálni a vécében. Hanem - bár nem akarok egy egész rejszoló generáció szószólója lenni - bárhol máshol a világon, de pont nem a gimiben. Ahol volt sok tucat paptanár, még több öreg szerzetes, egy nagyobb kápolna meg egy rakás mellékoltár, ahol hajnali beosztásban néha ministrálnunk kellett. Nem ez a papokkal, szobrokkal és gyertyákkal teli sötét, nagy ház volt az a környezet, ahol az embernek egyből fölállt. Meg hát keveseket gerjeszettek be a lengén öltözött osztálytársak, mert mindeki fiú volt. Persze egyéni kalandok előfordulhattak, de a piarista vécékben sima, fojtogató pisaszag volt némi maradék cigifüsttel keverve. A többit meg mindeki elintézte otthon. Eleve olyan kevés idő lett volna szünetben, hogy maximum valami gyorsasági verseny jöhetett volna szóba, ahhoz meg bőven túl gátlásos volt mindenki.

Share This Story

Get our newsletter