Beszállok az ilyenkor szokásos "jó-e/rossz-e az idei Sziget-felhozatal?" vitába, ajánlok pár koncertet is, utóbbi nem ment könnyen. Pedig az aktualitásra most kevesebb panasz lehet.

Egy héttel korábban

Biztos sokan emlékeznek rá, hogy nem volt sikertörténet a tavalyi Sziget: a szervezők is elismerték, hogy a program nem az igazi, és ezúttal a külföldi látogatók sem mentették meg a fesztivált. Fogadkoztak is Gerendai Károlyék, hogy tanultak a pofonokból, és az idén minden másként lesz: egy héttel későbbre tolták a fesztivált, hogy ne ütközzön tengerentúli rendezvényekkel, és megújulást ígértek.

Vagyis most örülni kellene – de ehhez képest számomra ez hosszú évek óta az első Sziget, amin a húzónevek közt nincs olyan, amelynek a koncertjét istenigazából várnám. Persze ez legyen az én bajom, hiszen Skrillex, Calvin Harris és Deadmau5 nélkülem is kényelmesen megtölti a Nagyszínpad előtti teret, az Outkast, Queens Of The Stone Age duót a finnyásabb fesztiválok is szívesen látnák, és van pár tényleg aktuális név is. Másfelől megvannak a megszokott visszatérők: a Prodidzsájok, a Ska-P-k, az Anti-Flagek és társaik, headliner lehet még mindig a Korn, ráadásul továbbra is külön programként szerepel a buborékfújás meg a strandlabdaparti, amitől az egész megint csak olyan rossz értelemben vett "szigetes".

De mielőtt nagyon belelovallnánk magunkat a nemzeti sportnak számító Sziget-basztatásba, nézzünk meg két, ezzel egy időben rendezett, patinás fesztivált: a belga Pukkelpopot és a holland Lowlandset. Ha csak a húzóneveket futjuk át, elsőre nem is nagyon van mit irigyelni rajtuk, hiszen ott is nagyjából ugyanezek a headlinerek, mint nálunk, és akik nem, azok is szintén jártak már Budapesten korábban. Augusztus közepén valószínűleg tényleg nehéz lett volna egyéb nagy nevet leakasztani itt is. A különbség szokás szerint a közép- vagy alsó kategóriás előadók esetében ütközik ki: náluk tényleg olyan fellépők is vannak, akik most, 2014-ben fel kell lépjenek egy fesztiválon, és a Szigeten az ilyenből még mindig kevés van.

A külföldi Sziget-fellépők derékhada a korábbi évekhez hasonlóan Nagy-Britanniából jön, amivel önmagában semmi gond, sőt, nálam nagyobb rajongója nincs a brit popkultúrának, de az egyrészt látott szebb napokat is, másrészt az érkezők többsége ugyanabból az NME-alomból kelt ki, és ugyanazt a középutas rádiórockot képviseli évek óta. Most például: Jake Bugg, Bombay Bicycle Club, Palma Violets, Miles Kane, The 1975 stb-stb. Vannak aztán ilyenek a visszatérő vendégek között is, a Klaxonst például nem is értem, kinek jutna eszébe most magától. Mindeközben a belga és a holland fesztivál hasonló kategóriás fellépői között ott van Janelle Monáe, Mac DeMarco, a Real Estate, Kurt Vile, a War On Drugs, a Deafheaven, Kaytranada és a britek közül is izgalmasabb előadók, a Sleaford Modstól FKA Twigsig. Nem tudok másra gondolni, mint hogy ugyanannak a menedzserirodának ugyanarra a csomagjára van előfizetése a Szigetnek, vagy valami ilyesmi.

Advertisement

Nagy-szín-pad!

De egyébként jöjjön nyugodtan mindenki, senkit sem zavarna a Prodigy, sem a szegény Kooks (van a két benelux fesztiválon is bénaság), ha közben lenne egyéb választási lehetőség, csakhogy nem igazán van. Számomra talán az a legfurcsább, hogy az Európa egyik legnagyobb fesztiváljaként hirdetett Szigeten az idén mindössze két színpadon láthatók nemzetközi pop-rock fellépők, a többi már vagy rétegműfajokra korlátozódik, vagy csak magyar, illetve ismeretlen külföldi zenekarok játszanak rajta. (Ja, és az idén lesz négy magyar fellépő is a Nagyszínpadon, ha valakinek nem tűnt volna föl!) Így fordulhat elő, hogy mind a Lowlandsen, mind a Pukkelpopon majdhogynem több a nemzetközi fellépő, noha azok a fesztiválok csak három napig tartanak, nem egy hétig.

Ebben talán a Nagyszínpad intézménye is benne van, pedig lehet, hogy ezzel a legendával érdemes lenne leszámolni, vagy legalábbis elgondolkodni rajta. A világ jó ideje nem a tízezrek előtt fellépő szuperprodukciók irányába megy: pár dj-n és egy-két kiemelkedő zenekaron kívül kevés olyan előadó tűnt fel az elmúlt években, amely be tud tölteni egy ekkora színpadot (most a kiemelkedő popsztárokat értelemszerűen hagyjuk, nekik úgysem ez a terepük). Értem, hogy kellenek a nagy nevek, és a nagy neveknek nagy színpad dukál, de ettől még fel lehetne valahogy rázni a struktúrát, például több egyenrangú színpaddal, meg egy-két kisebbel. Csomó menő előadó van, aki meghalna a mostani Nagyszínpadon, viszont emlékezetesebb műsort adna, mint mit tudom én, az Imagine Dragons.

Advertisement

Fontos viszont megemlíteni, hogy a most épp Világfalunak nevezett világzenei színpad kínálata az utóbbi évek legjobbja azok szerint, akiket izgat a műfaj. Volt kollégámat, Rónai Andrást hívtam ehhez segítségül, aki korábban rengeteget szidta a felhozatalt, most meg azt mondja, "javult, változatosabb műfajilag és földrajzilag is, van még nu cumbia is (latinos elektronikus tánczene), ami eddig szerintem nem volt egyáltalán (La Yegros, szerda, 18.30), a századszori visszatérők száma pedig radikálisan visszaesett."

No de nézzük, mi lesz akkor mégis, amire én kíváncsi leszek?

Madness, szombat, 19.30, Nagyszínpad

Ez elég nehéz döntés. A Madness sokáig a kedvenc zenekarom volt, tényleg órákig tudnék ömlengeni róla, de most odajutottunk, hogy jaj már. Hét éve nagy élmény volt őket látni először, és négy éve is tetszett még az újabb koncert, de azóta megjelent egy lemez, amit alig bírtam végighallgatni, és most már tényleg hatvan felé közelítenek a tagok, akiknek egyre rosszabbul áll a Night Boat to Cairo. Bele fogok nézni azért, de csak keveset, mert:

Jagwar Ma, szombat, 19.50, A38 színpad

Ez az ausztrál zenekar majdnem pont egy időben lesz a Madness-szel (jellemző), és a tavalyi bemutatkozó albuma kifejezetten erős volt: "Jó hangulatú és ideális bulilemez ez, amelyben tényleg remekül fér meg a slágeres pszichedelikus rock az acid house-os alapokkal, de azért a mérleg inkább az előbbi felé billen" – valahogy így próbáltam megfogni a lényeget. Általában a Happy Mondayshez és a Stone Roseshoz szokás hasonlítani őket, a lemezt hallva ez nekem annyira nem jött át, hátha élőben megállja a helyét.

Advertisement

Darkside, vasárnap, 23.30, A38 színpad

Az egyik legkedvesebb meglepetés volt az idei Primaverán, legalábbis olyan értelemben, hogy nem hallottam a lemezt előtte, élőben viszont eléggé tetszett, amit a house-sztár Nicolas Jaar és a gitáros Dave Harrington csinált: semmi tülekedő harsányság, de valahogy szépen építkezett, magára vonta a figyelmet. Érdekes, hogy a kicsit downtempós lemez már korántsem tudott lekötni ennyire (azóta meghallgattam), viszont a Primaverán tök későn játszottak, ezért nem néztem végig az egész koncertet, most jöhet a pótlás.

Advertisement

Stromae, csütörtök, 23.30, A38 színpad

Na tessék, őt alig ismerem, viszont amit hallottam, az bátorító volt. Egy ruandai apától és flamand anyától származó belga popsztárról van szó, akinek viccen kívül az a valódi neve, hogy Paul Van Haver, és előszeretettel öltözik nőnek, de legalábbis játszik a genderhatárokkal. Ennél sokkal fontosabb, hogy jó popzenét csinál, ehhez passzolóan lebilincselő színpadi show-val.

Advertisement

Outkast, vasárnap, 19.30, Nagyszínpad

Az Outkast nagy fogás: Andre 3000 és Big Boi duója az elmúlt tizenöt év valószínűleg legjobb dolga a hiphopban, amint túl is tudtak lépni adott esetben, lásd Hey Ya, a remek példa a műfajok felett álló popslágerre. Mindezek ellenére nekem sosem voltak a kedvenceim, az elmúlt évtized egyik legjobb számának választot B.O.B.-t sem tudtam igazán megkedvelni, de ha már egyszer fellépnek itt, és épp nem tombol valami trópusi vihar, akkor hiba lenne nem megnézni őket.

Advertisement

Ezeken kívül még lesz pár koncert, amelyekbe mondjuk úgy, hogy talán belenézek, ha épp arra járok: Lily Allen (mert az előző lemeze egész jó volt, és minden taszító hülyesége ellenére valamiért bírom), Kavinsky (hűvös és franciásan nagyvárosi elektropop, kicsit hangulatfüggő), La Roux (mert az első lemezén volt pár tényleg jó szám, kár, hogy így eltűnt azóta), illetve az R&B/soul érdekesebb oldaláról jövő Cee Lo Green és Kelis. Aztán vannak tényleg kúl és divatos dolgok, amik sajnos nem izgatnak, mint a Mount Kimbie vagy Angel Haze, akkor már inkább mégis belenézek a Klaxonsba, hátha pont elcsípem az Atlantis to Interzone-t. A QOTSA-t pedig majd Albert úgyis ajánlja.

Hát nem túl sok, főleg egy hétnapos fesztiválhoz képest, ugye? Még úgy is, hogy biztos túl öreg és válogatós vagyok.