Indítsunk mozgalmat legyen Gedó György a nemzet sportolója témában!

Reggel posztoltam azt a schmittpálos-nemzetsportolójás hírt, utána meg írtam kommentben, hogy én legszívesebben Gedó Györgynek adnám, mert ha jól tudom, ő eléggé rá is van szorulva arra a havi félmillióra. Közben ez a blogger teljesen ugyanerre jutott.

Advertisement

Úgyhogy arra gondoltam, legyen akkor ebből a témából egy külön poszt, mert miért ne. Ha a fenti varánuszos linkre kattintotok, ott meg is tudhattok egy-két érdekességet arról, hogy kicsoda-micsoda is volt/lett a müncheni olimpia magyar bokszbajnoka, aki még ezen kívül is ki tudott jutni háromszor nyári játékokra, és akit többször is földre vert az élet, de mindannyiszor fel tudott állni belőle.

Már csak annyit tennék hozzá ehhez, hogy ők most, illetve ők voltak a nemzet sportolói:

Advertisement

Ökölvívó nincs köztük. Szerintem legyen. Akkor is, ha csak egyszer nyert olimpiát.

Share This Story