Be kell vallanom, hiszen az a dolgom: megnéztem én is Az UNCLE embere c. filmalkotást, és igazán jól szórakoztam.

Gyors mell√©ksz√°l: nem vagyok hajland√≥ pontokat tenni a betŇĪk ut√°n a c√≠mben, a magyar helyes√≠r√°s szab√°lyai szerint ‚Äď amelyek nemr√©giben am√ļgy meg√ļjultak ‚Äď ezekre semmi sz√ľks√©g nincsen.

De a gondolatmenet fŇĎsodr√°hoz r√∂gvest visszat√©rve, szeg√©ny Guy Ritchie √ļj mŇĪv√©rŇĎl √©n eddig bizony csak rosszat hallottam ‚Äď √©s olvastam, n√°lunk is ‚Äď, ez√©rt nem is akartam bemenni r√° egy√°ltal√°n. Ma azonban t√∂rt√©netesen percre annyi √ľres idŇĎm volt k√©t tal√°lkoz√≥ k√∂zt a belv√°rosban, amibe ez f√©rt bele, ez√©rt amond√≥ lettem, hogy egy √©letem, egy hal√°lom.

Erre mi történt?

Erre az t√∂rt√©nt, hogy m√°r az elsŇĎ percekben √©reztem, soha nem kell hallgatni senkire. Mert nem tudni, kinek mik a szempontjai. Hogy ki hogyan √°ll hozz√°.

Advertisement

Ezt kifejtem r√∂viden. Annak idej√©n, borr√≥l √≠r√≥s idŇĎszakomban volt gyakori tapasztalatom, hogy sokan √°ltal√°ban nem √©lvezeti cikk√©nt, hanem a kritika t√°rgyak√©nt fordulnak a poh√°rhoz, melynek tartalm√°hoz fordulnak, √©s √≠gy a hib√°it keresik. Ennek a szimb√≥leuma a sz√°zpontos b√≠r√°lati rendszer, ahol a maximum felŇĎl indulva kellett eljutniuk az √≠t√©szeknek a term√©k √©rt√©k√©ig.

EbbŇĎl semmi j√≥ sem sz√°rmazhatott, ugyanis eleve abszurd volt a sziszt√©ma, minthogy v√©g√ľl is m√°r a 99-es sem lehetett el√©g j√≥ a 100-ashoz k√©pest.

Felteszem, értitek, mit akarok mondani.

Nos, a 100-as felŇĎl n√©zve Az UNCLE embere t√©nyleg nem t√∂k√©letes film. Annyi benne a hiba √©s a maflas√°g, mint √©gen a csillag. A val√≥ban hib√°tlan Bl√∂ff felŇĎl n√©zve pl√°ne nem hib√°tlan, sŇĎt, ha azt veszem, hogy elŇĎtte megmutatt√°k az √ļj Bond-mozi, a Spectre elŇĎzetes√©t, amit konkr√©tan v√©gigh√°tborzongtam, √©s alig v√°rom, hogy v√©gre bemutass√°k, akkor onnan n√©zve v√©gk√©pp durv√°n nem.

Advertisement

Csakhogy.

Mennyivel t√∂bb √©rtelme van ezzel szemben elmes√©lnem, hogy milyen √ľgyesen mulattatott a hidegh√°bor√ļ legvadabb korszak√°nak ‚Äď a m√ļlt sz√°zad hatvanas √©veinek ‚Äď az √°br√°zol√°sa, aut√≥stul, √∂lt√∂z√©kest√ľl, italokostul, nŇĎk√∂st√ľl, vagy arr√≥l √°radoznom, hogy milyen oroszos oroszt tudtak csin√°lni az Ilja Kurjakin KGB-√ľgyn√∂k√∂t alak√≠t√≥ Armie HammerbŇĎl, akinek alak√≠t√°s√°t a kim√≥dolt magyar szinkron sem tudta t√∂nkretenni. Az eszt√©tikum roppant fontos dolog √°m.

Mindek√∂zben r√°ad√°sul mŇĪk√∂dtek a t√∂rt√©net furfangjai √©s csavarjai ‚Äď az √∂tlet nem eredeti, egy r√©ges-r√©gi sorozatb√≥l sz√°rmazik, de nagyon bej√∂tt, plusz aktu√°lis is: elŇĎfordulhat, hogy a puszt√≠t√≥ szemben√°ll√°st z√°r√≥jelbe kell tenni, amikor a nagyhatalmi amb√≠ci√≥k vagy ak√°r a priv√°t √©rdekek √ļgy k√≠v√°nj√°k -, √©s a po√©nokat is okosan √©s n√≠v√≥san adagolt√°k.

Advertisement

M√©g egyszer: k√©t lehetŇĎs√©g van. Vagy azt mondom, hogy az eg√©sz Ritchie-film halv√°ny ut√°nzat csup√°n, √©s nyom√°ba sem √©r sem az egykori elŇĎd√∂knek, sem a jelenbeli kort√°rsaknak. Vagy azt, hogy nem m√°s √©s nem t√∂bb ez a darab, mint par√≥diapar√≥dia, egy r√©gen volt √©s sz√°zszor √ļjrafogalmazott mŇĪfaj k√∂nnyed √©s kedves felt√°maszt√°sa, j√≥r√©szt eredeti hangszerel√©sben.

Igen-igen: mintha mai eszk√∂z√∂kkel √©s mai lehetŇĎs√©gekkel forgattak volna le ism√©t mondjuk egy √∂tven √©vvel ezelŇĎtti Bondot. Nekem ez bej√∂tt. Bej√∂tt, mert √©rdekel a korszak, √©s azt rem√©lem, hogy √©rtem is. Eszembe sem jutott, hogy akci√≥kkal vagy fesz√ľlts√©ggel m√©rjem. Mosolyokkal, vigyorokkal m√©rtem.

Hogy a k√∂z√∂ns√©gnek √∂sszess√©g√©ben nem j√∂tt be? Ez van, megszoktam m√°r az ilyet √©s az ehhez hasonl√≥kat. √Čs k√ľl√∂nben is, minden olyan r√©gen volt.