Rettenetesen sajnálom Iker Casillast. Pedig a hollandoknak szurkoltam – amikor épp nem durvultak –, hiszen ahogy a kis beharangomban is írtam, triplázásnál több senkinek sem jár. És micsoda dramaturgiája volt ennek a hátborzongató 5-1-nek, kész őrület.

Nem tudom, mire lesz képes végül ez a spanyol válogatott. Könnyű lenne most azzal jönni, hogy mindenki megöregedett, aki számít, vagy számított, de azért ha az első félidőre képesek vagyunk a második nélkül gondolni, akkor egyértelmű: sokáig sokkal erősebb csapatnak látszott a címvédő. Ha David Silva óriási helyzete bemegy, azaz ha a holland kapuvédő nem fog akkorát, akkor a szünetben 2-0 van, és nem 1-1. Ám a védés és utána Van Persie zseniális fejese mindent megváltoztatott.

Olyan második menetet pedig, amilyet a hollandusok produkáltak, lehet, hogy nem is láttam soha. Ilyen masszív ellenféllel szemben biztosan nem. Négy gól és mégannyi ziccer, te jó ég. Szegény-szegény Casillas. De hát nemcsak ő volt a hibás a történtekben. Hanem az egész spanyol védelem – különösen a klubszezon végén megaklasszisként viselkedő Sergio Ramos –, sőt a teljes spanyol védekezés. Hát hogy futotta le a Real Madrid ászát az a gonosz Robben?

Egy ilyen 1-5 után azt mondani, hogy Spanyolország még megnyerheti a világbajnokságot, merész lenne. Nem azért, mert matematikailag nem tehetné, inkább azért, mert egy ennyire borzalmas szopás benne marad a lelkekben.

Advertisement

Egy ilyen 5-1 után azt mondani, hogy Hollandia csatlakozott a nyilvánvaló esélyesek közé, korai lenne. Ez a válogatott előre iszonyú jó, de hátul az első felében dettó bukhatott volna.

Úgyhogy hagyjuk ezt a kombinálgatást egyelőre. Pont elég, ha ezt a meccset elrakjuk az örökarchívumba, mint minden idők legkegyetlenebb dramaturgiájú és végkifejletű csatáinak egyikét. Már pusztán miatta érdemes volt megrendezni ezt a világbajnokságot.

Fotó: Natacha Pisarenko/AP