Soha senkinek szenvedést nem okoztam, senkitől semmit el nem vettem – mondta Szeleczky Zita. De csak évtizedekkel 1945 tavasza után. Akkor menekült, és jól tette. Új rendszer kellett hozzá, hogy ismét elismerjék minden idők egyik legnagyobb sztárját. Sorozatunk 3. része.

–––––––

A nemzet kishúga. A méltóságos kisasszony. A katonák csicsergő hangú kedvence. Sikerek a Nemzetiben, az operettben, filmvásznon. 26 filmfőszerep hét év alatt. Vendégszereplések Olaszországban. Több mint 400 rajongói klub. Lakás a Serleg utcában, telek a Sas-hegyen.

Szeleczky Zita utolsó – még 1943 végén készült – filmjét, a Nászindulót 1944. december 10-én mutatták be a mozik. Ezen a napon lépett fel utoljára a Nemzetiben is, egy Gárdonyi-darabban. Két nap múlva csomagolt, elhagyta Budapestet. Kőszegszerdahelyre utazott anyjához és testvéreihez, ott várták a német ellentámadást. Ellentámadás már nem volt. Az utolsó pillanatban, 1945 márciusában lépte át a határt. Nem volt kedve megvárni az oroszokat. És azt sem, ami utánuk következik.

Négy páncélos és a Zita

Advertisement

Szeleczky a Színművészeti Akadémiára járt, két évfolyammal Gobbi Hilda alatt. 1936-ban már kollégák a Nemzetiben. 22 évesen kapja első filmszerepét A méltóságos kisasszony című filmben. Hamar sztár lesz. Ő a hivatalos magyar kislány. A becsületes úrilány. Fotósorozatokon is gyakran mutatják vadvirágos réten, csacsikat simogatva, hímzett, magyaros ruhákban. „Talán azért is szeretnek, mert mongol szememmel, egész alkatommal és minden lélegzetemmel igazi magyar típus vagyok” – nyilatkozta egy interjúban. Rajong érte a jobboldali sajtó. A katonaságnál különösen népszerű. Állandó szereplője a honvéd-kívánsághangversenyeknek. Zsákszámra kapja a leveleket bakáktól, őrnagyoktól. Egyszer egy egész honvédzászlóalj tisztikara fogadja jelképes menyasszonyává. Díszokleveleket készíttetnek és küldenek neki. Négy páncélost is elneveztek róla hívei.

1941-ben távozik a Nemzetiből, amely már akkor is állandó politikai csatározások színtere. A társulatot 1941 tavaszán Berlinbe hívják vendégszerepelni. A Csongor és Tündét viszik, amiben Szeleczky Ledért alakítja, nagy sikerrel. De változik a szereposztás. Várkonyi Zoltán származása miatt nem mehet Németországba, Szeleczky pedig nem akar menni. Tündét játszatná vele az igazgató, de ő Ledérhez ragaszkodik. Visszaadja a szerepét. Ezt sokan németellenes gesztusként értékelik. Mások úgy tudják, mindez csak kifogás: már három filmszerződést vállalt nyárra, ezeket nem akarta lemondani Berlin miatt. Fegyelmi ügy lesz belőle, távoznia kell az ország első színházából.

Advertisement

A botrányra rárepülnek az újságírók. A nyilas sajtó védelmébe veszi a megbántott lányt. A Magyarság című lap 1941 júliusában „Látogatás Szeleczky Zitánál, aki bátran vallja, hogy a nemzetiszocialista világnézet híve” címet adja vele készült interjújának. „Most, hogy nemrég lezárult a fegyelmi ügye, mondja, nagyon szépen köszöni, hogy melléje állottunk.” „Álljunk meg néhány szóra, ha már ideírtam, hogy velünk egy világnézetet vall. Tudjuk jól: a művésznő nem politizál, kialakult világnézete azonban természetesen van, éppen csak nem mindig meri megvallani.”

Áll a bál

Advertisement

1939-ben Gobbi Hildával közösen szerepelt az Áll a bál című romantikus vígjátékban. A film külső jeleneteit Varsóban vették fel, a háború előestéjén fejeződött be a forgatás. Öt év múlva a lengyel főváros már romokból állt. Ez lett az utolsó film, amiben még látható a régi, ép Varsó.

Ami azt illeti, a nemzetis botrány óta Szeleczky körül is állt a bál – akármit is csinált. A színház nélkül maradt színésznő kipróbálja magát a Nagymező utcában. Elvállalja a Mária főhadnagy című Huszka-operett főszerepét. Az 1848–49-es szabadságharcos történet librettójában egyesek megint németellenes hangokat éreznek. Az operettkaland után a balos Madách Színház következik, a zsidó Várkonyi Zoltán partnereként játszik az Egy férfi és egy nő című darabban. Az Egyedül Vagyunk című nyilas lap ekkor már baloldali szimpatizánsként bírálja a korábban „közénk tartozó” Szeleczkyt.

Advertisement

1944. március 19-én, Magyarország német megszállásának napján lemond Németh Antal, a Nemzeti igazgatója. Kovách Aladár lesz az új direktor, aki egyből visszaszerződteti a színésznőt. Októberben aztán nyilas hatalomátvétel, Kovách is lemond, politikai okokból, és Kiss Ferenc lép a helyére. Őt nyolc évre ítéli majd a népbíróság.

A hadsereg szvíthartja

Közben durvul a háború, a front közeledik. A hadsereg szvíthartja tudja, mi a kötelessége, mivel tartozik legnagyobb rajongóinak. Filmbevételeiből meleg alsóneműt és más hasznos dolgokat vásárol és küld a katonáknak. Fellép honvéd-szórakoztató műsorokban, segélykoncerteken. A katonarádióban állandó vendég, a Színészek tábori postája műsor is vele kezdi első adását.

Advertisement

Mindenkire odafigyel. Az akkor 24 éves Csákányi László, a Nemzeti egyik legfiatalabb tagja így emlékezett vissza rá: „Kezdő színész voltam a Nemzetiben, és katona. Szeleczky minden próbára hozott nekem két krémest, hogy ne éhezzen a kis vitéz.” Csákányit amúgy ki is rántották a frontra, de már az utolsó pillanatokban. Egy lövést sem adott le, végig hátráltak, szovjet katonával nem is találkozott. Amikor vége lett a háborúnak, bevagonírozták őket – és irány egy orosz fogolytábor. Négy év múlva jött haza.

1942-ben háborús dalt énekel hanglemezre Szeleczky. A Ha vissza nem jövök című szám a keleti fronton elhunyt Horthy Istvánnak állít emléket. A lemez másik oldalán Petőfi Föl a Szent háborúra című 1849-es versét szavalja. Petőfi ugyan még a cári orosz sereg ellen írta a buzdító költeményt, de jól passzolt az akkori hadi helyzethez is: „Ki a házból, ki a síkra, Emberek, Most az egész Magyarország legyen egy nagy hadsereg!... Sok az orosz, nagy a száma, Mi haszna? Több lesz ott a magyar; talán Száz is jut egy oroszra... Feleségink, kedvesink, ne Sírjatok, Idegenek ölelése Nem tesz csúfot rajtatok.” És így tovább.

Advertisement

Gyakran játszották a rádiók, még Radnóti Miklós is hallotta. Naplójában így írt róla:

Bekapcsolom a rádiót. A légvédelmi készültség... döbbenten nézünk egymásra... Oroszország? „Folytatjuk hangversenyünket”. Öltözködöm és hallgatom a ”zenét”. A hajam fáj, a szemem alatt ugrál az ideg. „Híreket mondunk”… szünetjel… majd: a német birodalmi véderő harcban áll a szovjet–orosz csapatokkal… Állunk egymás mellett a készüléknél... már Szeleczky Zita mond verseket... még mindig állunk, „ez se tud verset mondani” – mondja egyikünk –, s a másik bólint rá , egyetértünk…

Advertisement

A verset 1944 októberében is elszavalta, egy hungarista esten, több sztárszínészt is elhívtak.

Valahol Olaszországban

Advertisement

Ilyen előzményekkel a háta mögött lépte át a határt a családjával. Egy Tatra és egy Adler kocsival menekültek. A Tatrából kifogyott a benzin. Egy repülős osztagtól kaptak üzemanyagot. A színésznő legjobb holmiját tartalmazó nagy ládát – tele a frontról küldött katonalevelekkel – egy német tartálykocsira rakták, ami eltűnt. Ausztriában az Adler állt le gyújtáshiba miatt. Az Innsbruckhoz közeli – francia megszállási övezethez tartozó – Imstben töltenek hónapokat. Fellépésre akarják bírni, de erre nem hajlandó. Talán ez a szerencséje. A szintén lágerben tartózkodó Fedák Sári nem fogta vissza magát. Túlságosan fel is hívta magára a figyelmet. A magyar hatóságok nemzetközi elfogatóparancsa így is megérkezik. Csak már későn. Akkor már elhagyták a francia zónát.

Advertisement

Összebarátkoznak egy menekült német családdal, álnéven Dél-Tirolba utaznak. Genova a következő állomás, onnan már mennek hajók Amerikába. 1948 júniusában jut ki anyjával és testvéreivel Buenos Airesbe. Akkor már ott van Páger Antal és Hajmássy László is. Később Szilassy László és Vaszary Piri csatlakozik a csapathoz.

Jön! Szeleczky jön! Hozzák!

Hogy Szeleczky hol van és mit csinál, azt senki se tudta. Az újságok azért írtak róla továbbra is. A Reggel című napilap 1945 áprilisában azt közölte, hogy Sopronban öngyilkos lett. Férje, a budai rendőrség politikai osztálya által elfogott Haltenberger Gyula is megerősítette az információt. A Világ azt adta hírül, hogy „Franciaországban elfogták a hatóságok a nyilas idők leguszítóbb primadonnáját”. A Ludas Matyi még karikatúrát is közölt erről. Szeleczky véres bajonettet tart a kezében, a háttérben lövik a Dunába a zsidókat. „Jön! Szeleczky jön! Hozzák!” – így a filmplakátok stílusával élcelődő képaláírás. A pesti utcán az is terjedt, hogy helikopteren hozzák haza, ami rögtön a Markó utcai börtön udvarán fog leszállni.

Advertisement

Szeleczky azonban nem jött. Nem hozták. Így távollétében tartották meg a büntetőeljárást. A tényállást így állapította meg az ügyészség:

Szeleczky Zita terhelt 1944. évi március 19. napjától 1944 végéig Budapesten, a Városi Színházban tartott úgynevezett kívánság-hangversenyeken és a rádióban gyakran fellépett, ezeknek a során prózában és versben biztatott a háború folytatására, uszított az oroszok ellen. Szerepeinek tartalma lényegileg mindig az volt, hogy a németek oldalán kell harcolni a végső győzelemig – tehát gyülekezet előtt elmondott beszédben és rádió útján, huzamosabb időn át, olyan állandó jellegű és folyamatos tevékenységet fejtett ki, amely alkalmas volt arra, hogy a háború fokozottabb mértékben való folytatása érdekében a közfelfogást jelentős mértékben befolyásolja, és az országra káros irányba terelje.

Advertisement

A vád tanúvallomásokkal és újságcikkekkel kívánt bizonyítani.

1948 februárjában kerül sor az első tárgyalásra a Markó utcában. A tanácsvezető bíró az a dr. Pálosi Béla, aki korábban vitéz Jány Gusztávot, a II. magyar hadsereg parancsnokát ítélte halálra. Tanú volt a perben a zeneszerző Fényes Szabolcs, Turay Ida, Várkonyi Zoltán, Gobbi Hilda, Major Tamás és a már rabként előállított Kiss Ferenc színészek, meg pár író, újságíró.

Advertisement

Stób Zoltán újságíró fasisztázott, antiszemitázott egy sort, ahogy Békeffy István színműíró (a Mária főhadnagy operett egyik szerzője) is. Major Tamás tanú szerint Szeleczky kijelentette, amikor a németek bevonultak, hogy ez élete első boldog napja, és talán a bécsi Donausender rádióban is szerepelt még – valószínűleg összekeverte Fedák Sárival.

Advertisement

A többi kolléga viszont nemigen vallott olyat, ami alátámasztotta volna a vádat. Várkonyi előadta, hogy segítséget ajánlott neki a vádlott, ha bujkálnia kell. A nyíltan kommunista Gobbi Hilda sem mondott semmi terhelőt. Azt vallotta, hogy ő ’44 márciusától illegalitásba vonult, nem találkozott Szeleczkyvel, nem is tudta, mi van vele, politikai nézeteit sem ismerte, korábban pedig semmi rosszindulatot nem tapasztalt tőle. (Gobbi 1984-es önéletrajzi könyvében aztán lazán lenyilasozta egykor kollégáját. „Utólag azt írták róla, hogy a németekkel való szembenállása miatt nem utazott a Nemzetivel Németországba. Ez egyszerűen nevetséges állítás, miután nyilaskeresztes érzelmű volt.”)

Szóba került még sok minden a perben, Szálasi-ankétoktól kezdve propagandaszövegekig, csak konkrétumok nem nagyon voltak. A tanúvallomások is ellentmondtak egymásnak. A vádpontok közül egyedül az oroszellenes rádiószereplést lehetett bizonyítani.

Advertisement

A népbíróság 3 évre ítélte. 10 évre eltiltották foglalkozásától és politikai jogai gyakorlásától, és teljes vagyonelkobzást mondtak ki rá. Elvették Sas-hegyi telkét. A Serleg utcai lakásban nemigen volt mit elkobozni. Az értékesebb berendezési tárgyak már az ostrom után elkerültek ide-oda. Könyvtára a kommunista párthoz vándorolt, zongorája a miniszterelnöki Hivatalhoz.

Magyar Rozika Amerikában

Advertisement

A foglalkozástól eltiltásnak Argentínában persze nem lehetett érvényt szerezni. Págerrel, Hajmássyval és a többi menekült színésszel társulatot alakított. Magyar, német és spanyol nyelven is játszott, rendezett és igazgatott, megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat. Még egy argentin filmben is szerepelt, Diana Toldy néven. Versekkel, nótákkal, filmslágerekkel, pódiumműsorral járta Dél Amerika magyar közösségeit.

Egyik szerzője kitalálta neki Magyar Rozika figuráját – a hímes ruhás, külföldre szakadt falusi lányt, akivel mindenféle humoros dolgok esnek meg. Akiben ott van kicsit minden hontalan magyar. Ez volt a legsikeresebb műsora. Az ’56-os forradalom idején drámai felhívást intézett a világhoz az argentin rádióban, éhségsztrájkba is kezdett.

Advertisement

A hatvanas években Los Angelesbe költözött. Kanadában és Ausztráliában turnézott, lemezeket készített felnőtteknek, gyerekeknek. Szerzői magánjelenetét is aktualizálták, Magyar Rozika Amerikában az új cím. Másodszor is férjhez ment, egy emigráns nyomdatulajdonoshoz. Baráti körökbe tömörült rajongóit körlevelekben tájékoztatta életének alakulásáról.

Nyilas volt – vagy nem volt nyilas?

A nyolcvanas évek végétől már nem voltak itthon betiltva a filmjei, bár első körben csak a Tanács körúti Filmmúzeum játszhatta őket. Aztán már a tévé is. A rendszerváltás után haza is jöhetett. Jött is, először 1990 szeptemberében, aztán egyre gyakrabban. Az interjúk és cikkek leginkább a nyilas volt – vagy nem volt nyilas kérdéskörben mozogtak, aztán találtak maguknak jobb témát az újságírók. A 168 Órának így nyilatkozott:

Még (nyilas) párttag sem voltam soha, senkinek szenvedést nem okoztam, senkitől semmit el nem vettem. Csupán a magyar katonákkal és az országgal éreztem. Ahogy Szabó Lőrinc mondta: ha népem harcba fog, ott állok, ahol a magyar véreim. Ezt én is így éreztem.

Advertisement

Voltak fellépései, tévéinterjúkat adott, közönséggel találkozott, dedikált, gyémántdiplomát, életműdíjat vett át, vitézzé avatták, köszöntötték az Országházban. Részt vett a Bajor Gizi Színészmúzeum újranyitásán. 1994-ben a Legfelsőbb Bíróság felmentette az 1948-as ítélet alól, 416 ezer forint részleges kárpótlást is megállapítottak neki, kárpótlási jegyekben.

Wass Alberttel és Muráti Lilivel együtt megkapta a köztársasági érdemrend középkeresztjét. Úgy volt, hogy a Nemzetiben is vendégszerepelni fog, de ebből nem lett semmi. Gyógykezelésekre járt az ORFI-ba és összefutott régi barátokkal, kollégákkal is. 1996-ban volt egy találkozó Szabó Sándornál, ahol Muráti Lili és Turay Ida is ott volt. Nagy beszélgetés lehetett.

Advertisement

1998-ban, 83 évesen költözött végleg haza, Érden kapott lakást az önkormányzattól. Itt hunyt el a következő év júliusában. Végakarata szerint a nekézsenyi családi kriptában temették el.

[A képek nem csekély hányadát innen szedtük, a karikatúrákat a korabeli Ludas Matyikból fotóztuk ki. Sorozatunk 1. részében Fedák Sári történetét írtuk meg, a 2.-ban Szabó Lőrincét . A következő – vagyis a 4. – fejezet a Muráti Lili–Vaszary János házaspár sztoriját tárgyalja. Az holnap este jön.]

Advertisement