Kezdjük ezt a szeles-napsütéses-hideg napot a nap közleményével, ami természetesen DK-s.

DK: Űrkikötőt Felcsútnak!

A futballakadémia, a középiskola, a stadion és a kisvasút után csónakázótó is létesül majd Felcsúton. Bár döntés még nincs, az eddigiek alapján aligha kétséges, hogy ennek költségeihez is jelentős mértékben hozzájárul majd az állam.

A Demokratikus Koalíció nem csodálkozik azon, hogy a maffiakormány feje idegenkedik Európától és keleten érzi otthonosan magát. Csak keleti önkényuralmakban fordulhat elő ugyanis, hogy állami szervek végig asszisztálják a kormányzó klikk százezer embert vagyonától megfosztó csalás-sorozatát, a botrány kirobbanása után pedig a diktátor szülőfaluja újabb fejlesztésének támogatását tartsák legsürgősebbnek. Nyugati demokráciákban a kormány ilyenkor sürgősen lemond, a válságkormány első feladatának pedig a kifosztottak kártalanítását és a mulasztásukkal cinkossá vált állami tisztviselők menesztését tekinti.

Külön pikantériája az ügynek, hogy a csónakázótónak helyet adó záportározó területét is állami forrásból vásárolták meg 2001-ben, föltűnően drágán, és ugyanattól a tulajdonostól, akitől Orbán Viktor akkori miniszterelnök felesége közvetítő útján nem sokkal korábban föltűnően olcsón vásárolt 54 hektár termőföldet.

A DK fölhívja a miniszterelnök figyelmét, hogy Felcsúton még mindig nincs egyetem, wellness-centrum, kaszinó, helikopter-leszálló, űrkikötő és hatsávos autópálya. Ezek támogatásával a mostaninál is biztosabbá lehetne tenni a kormány közeli bukását és a 2016-os előrehozott választást.

Gréczy Zsolt szóvivő (DK)

Azt gondolom, ez egy kifejezetten jól sikerült szöveg, igaz, az utolsó mondat nélkül erősebb és frapánsabb lenne, szerintem nem kell mindig mindent kimondani. Másfelől persze az sem árt a politikában, ha az emberek szájába rágják az eszei mondanivalót is.

Ez a csónakázótavas dolog egyébként tényleg hajmeresztő, még ha a stadionhoz képest nagyon nagy szinte semmi sem tud lenni már. Mondjuk egy űrkikötő azért odacsapna, ez tény.

Viszont a jégcsarnok nem is lenne hülyeség. El sem hiszitek, hogy szegény Fehérvár milyen színvonalú létesítményben tolja az európai színvonalú meccseket az EBEL-ben. Lehetne ez a megoldás, Felcsút közel van. Ha már úgyis keleti karekterű országban vagyunk otthon.

[A fotón – stílszerűen, ahogy mondani szokás – a Minsk Arena tekinthető meg, ami körülbelül a legmenőbb, ahol valaha is előfordultam meccsen.]