Az a helyzet, hogy engem utolj√°ra a 2004-es n√©pszavaz√°si kamp√°ny alkalm√°b√≥l ideges√≠tett fel a politika √ļgy istenigaz√°b√≥l, √©s sok√°ig azt hittem, hogy soha t√∂bb√© nem fog. T√©vedtem, nem is kicsit. Hiszen m√©g soha nem ut√°ltam annyira semmit, mint most ezt a h√°bor√ļs pszich√≥zist.

Annyi minden van, ami bosszanthatja az embert ‚Äď a dug√≥s borokt√≥l a bunk√≥ aut√≥st√°rsakon √°t az eg√©szs√©g√ľgyi v√°rakoz√°sokig ‚Äď, hogy a politik√°ra igaz√°n nem √©rdemes idegsz√°lakat √©s agysejteket pocs√©kolni. Orb√°n Viktor egy majom? Ok√©, de ha √≠gy van, akkor elsŇĎsorban megfigyel√©s√ľnk, √©s nem rajong√°sunk vagy gyŇĪl√∂let√ľnk t√°rgy√°nak kell lennie. Mondtam m√°r sokszor, √©n ezekre az emberekre ‚Äď meg arra, amit tesznek, illetve mondanak ‚Äď mindenekelŇĎtt k√≠v√°ncsi vagyok. Ennyi, amit tehetek, √©s m√©g az, hogy meg√≠rom, ha szerintem ostobas√°got cselekszenek. Azt is, ha nem, de olyan ritk√°n fordul elŇĎ. Mindenkinek megvan a szerepe, mindenki teszi a dolg√°t.

√Āltal√°ban. Most viszont k√ľl√∂nleges idŇĎket √©l√ľnk. ElŇĎrebocs√°tom, n√©melyek szerint ez h√ľlyes√©g, minden pont olyan, mint m√°skor, de √©n vitatkozn√©k. K√©t okom is van r√°. Az egyik, hogy amit magam k√∂r√ľl l√°tok ‚Äď hallok, olvasok ‚Äď, amibŇĎl ki tudok indulni, az rendk√≠v√ľlinek mutatja a korszakot. Lehet, hogy ha nem figyeln√©k a h√≠rekre ‚Äď vagy ha m√°smilyen h√≠rforr√°sokat k√∂vetn√©k ‚Äď, akkor nem lenn√©k ennyire zaklatott, ezen azonban saj√°tos munkak√∂r√∂mn√©l fogva sem b√≠rok v√°ltoztatni. A m√°sik ok a saj√°t √©rdeklŇĎd√©sem √©s √©rz√©kenys√©gem. Ez a h√°bor√ļ egyszerŇĪen t√ļl k√∂zel van hozz√°m. Nem kilom√©terben, f√∂ldrajzilag a sok-sok √©ves d√©lszl√°v ŇĎr√ľlet sokkal k√∂zelebb volt ‚Äď de gondolom, √©rtitek ti ezt.

Annak idej√©n a csecsenf√∂ldi dolgokat is k√∂zelebbinek √©reztem ‚Äď h√ļsz √©v eltelt, m√©gis eml√©kszem, milyen d√∂bbenten n√©ztem az internetet, mikor azt olvastam rajta, hogy meg√∂lt√©k Ruszlan Labazanov harct√©ri parancsnokot, akivel egykor egy szakaszban voltunk katon√°k ‚Äď, de Kelet-Ukrajna m√©g ink√°bb r√°m nehezedik. Egy p√©ld√°t mondok, √©pp ma d√©lelŇĎtt telefon√°lt any√°m, hogy kisgyerekkori legjobb bar√°tom √≠gy p√°r h√≥nappal az 50. sz√ľlet√©snapja elŇĎtt megkapta a beh√≠v√≥t. Azonnal el is h√ļzott nagyon messzire, egy m√°sik orsz√°gba.

J√≥l tette. Ez nem az ŇĎ h√°bor√ļja.

Na de mire is akarok kilyukadni?

Arra, hogy a Putyin-l√°togat√°s m√©g ink√°bb megmutatta, milyen k√∂nnyen-laz√°n cs√ļsznak bele az emberek ebbe a h√°bor√ļs pszich√≥zisba. Itt, Magyarorsz√°gon. Akartam m√°r √≠rni errŇĎl kor√°bban is, hisz mindig megh√∂kkenek, milyen par√°zs vit√°k alakulnak ki a keletukr√°n posztjaim alatt. Nyilv√°n nem a kommentelŇĎimet, azaz benneteket akarlak piszk√°lni, ez csak p√©lda volt. Ugyan√≠gy, sŇĎt pl√°ne hivatkozhatok a sajt√≥ eg√©sz√©re, a mikroblogszf√©r√°ra √©s b√°rmire.

Advertisement

Az van, hogy mindenki ‚Äď a mindenkit ne sz√≥ szerint, ink√°bb k√©pletesen √©rts√©tek ‚Äď drukkerk√©nt viselkedik, mindenki azt hiszi, hogy ezt a h√°bor√ļt meg lehet nyerni. A t√∂bbs√©gnek pedig ‚Äď ez a tapasztalatom, azon forr√°sok alapj√°n, melyekbŇĎl h√≠rt √©s komment√°rt fogyasztok ‚Äď meggyŇĎzŇĎd√©se, hogy Vlagyimir Illiber√°lovics Putyint √©s az oroszokat meg kell zabol√°zni, al√°zni, semmis√≠teni, le kell gyŇĎzni, el kell t√∂r√∂lni a f√∂ld sz√≠n√©rŇĎl. De ha m√°r ide jutottunk, pusztuljon vele egy√ľtt ny√°las √∂lebe, undor√≠t√≥ pincsikuty√°ja, Viktor GyŇĎzovics Orb√°n is.

Mi lenne itt akkor ‚Äď pszich√≥zisilag ‚Äď, ha t√©nylegesen, m√©lyen √©s nyakig benne lenn√©nk egy konfliktusban? Bele se merek gondolni. Sose szeretn√©m kipr√≥b√°lni.

Advertisement

Az a rossz h√≠rem van ek√∂zben, hogy ezt a gyal√°zatos, mocskos, undor√≠t√≥ √©s kil√°t√°stalan h√°bor√ļt nem lehet megnyerni. R√∂vid- vagy k√∂z√©pt√°von semmik√©pp, √©s ha hossz√ļ t√°von √≥hajtan√°nk pr√≥b√°lkozni, abba belegebed√ľnk. B√°rkik is vagyunk, b√°rhol is √°llunk.

Az ut√≥bbi hetek esem√©nyei kapcs√°n azt akarom gondolni, hogy Angela Merkel n√©met kancell√°r ezt ismerte fel. Mert lehet ugyan √°br√°ndozni az orosz medve hal√°l√°r√≥l, de nincs √©rtelme. Az a helyzet, hogy ‚Äď mint Merkel is mondta √©s mint a magyar minisztereln√∂k is ism√©telgeti ut√°na ‚Äď Oroszorsz√°g n√©lk√ľl nincs Eur√≥pa, semmilyen tekintetben. Sem gazdas√°gilag, sem politikailag, sem pedig biztons√°gilag. ErrŇĎl p√°r h√≥napja √≠rtam m√°r. Most 60 rubel a doll√°r.

Advertisement

Tov√°bbi rossz h√≠rem: Vlagyimir Illiber√°lovicst√≥l egy darabig nem szabadul meg Oroszorsz√°g. Nem lenne rossz, de nem fog. Az a baj, hogy a nagyobbik r√©sze ‚Äď a v√°laszt√≥polg√°rok t√∂bbs√©g√©re gondolok ‚Äď nem szeretne megszabadulni tŇĎle. Vlagyimir Illiber√°lovics nem j√≥ arc, eszem √°g√°ban sincs kedvelni ŇĎt, de az, hogy ŇĎ van √©s lesz, nem √∂r√∂m, hanem t√©ny. Egy nagyon mark√°ns t√©ny. Sz√°molni kell vele, az orsz√°g√°val, √©s nem kiny√≠rni kell ‚Äď nem megy ‚Äď, hanem domesztik√°lni. Kor√°ntsem biztos, hogy siker√ľlni fog, de musz√°j megpr√≥b√°lni. Merkel-m√≥dra.

Putyin Oroszorsz√°ga nem liber√°lis demokr√°cia. Putyin Oroszorsz√°ga kompetit√≠v autokr√°cia ‚Äď a kifejez√©st egy bar√°tomt√≥l tanultam a minap, mailben reag√°lt a dikt√°toros posztomra ‚Äď, de volt m√°r p√©lda arra, hogy liber√°lis demokr√°ci√°k remek√ľl sz√≥t √©rtettek autokr√°ci√°kkal, Sza√ļd-Ar√°bi√°t√≥l Szingap√ļron √°t K√≠n√°ig. A vil√°gpolitika az √©rdekekrŇĎl, az √©rdekek felismer√©s√©rŇĎl sz√≥l.

Advertisement

Mindazon√°ltal van itt m√©g egy nagy k√©rd√©s. Hogy mit akar Eur√≥pa Ukrajn√°val, √©s hogy mit akar Ukrajna saj√°t mag√°val. Eml√©keztek m√©g, hogyan kezdŇĎd√∂tt ez az eg√©sz balh√©? √ögy, hogy az oroszok nem √∂r√ľltek volna, ha Viktor Janukovics ‚Äď hol lehet √©s mit csin√°lhat most az a nyomorult? ‚Äď al√°√≠rja az uni√≥s szabad kereskedelmi meg√°llapod√°st. Azt√°n j√∂tt a Majdan, a Kr√≠m, a Donbassz, meghalt sok-sok ezer ember. MeggyŇĎzŇĎd√©sem, hogy rengeteg pillanat volt 2013 novembere ut√°n is ‚Äď √ļristen, m√°r m√°sf√©l √©v eltelt az√≥ta ‚Äď, amikor meg lehetett volna √°ll√≠tani a vonatot. A sz√©lsŇĎ poh√°r m√∂g√∂tt mindig van √ļjabb poh√°r, azt mondj√°k, de az idŇĎ m√ļlik, √©s m√°r senkinek sem dolgozik, csak romokat √©s hal√°lt hoz, rengeteget.

Ez nem futballmeccs ‚Äď ha az lenne, pl. egy ukr√°n‚Äďorosz, eszem n√©lk√ľl drukkoln√©k a k√©k-s√°rg√°knak, √©s rem√©lem is, hogy j√∂n m√©g ilyen a t√∂rt√©nelemben ‚Äď, ez h√°bor√ļ. R√°ad√°sul nem egy tiszta h√°bor√ļ. ElsŇĎ r√°n√©z√©sre k√∂nnyŇĪ ugyan oda√°llni az egyik oldal mell√©, de ha egy kicsit alaposabban megpr√≥b√°lunk a dolgok m√©ly√©re √°sni ‚Äď errŇĎl is sokat √≠rtam az elej√©tŇĎl kezdve ‚Äď, az√©rt kider√ľl, hogy ez√ļttal sem a h√≥feh√©rek √°llnak szemben az √©jfeket√©kkel.

Advertisement

Nincs m√°s opci√≥, mint a n√©met kancell√°rnak, a b√©k√©nek √©s a kurva nagy Eur√≥p√°nak szurkolni. A h√°bor√ļs pszich√≥zist meg el kell felejteni. Ha t√©vedn√©k, √©s a k√∂vetkezŇĎ idŇĎkben kider√ľlne, hogy Putyinovics b√°tyusk√°nak m√©giscsak komolyabb terjeszked√©si √°lmai vannak, mint gondoltam, akkor √ļgyis elŇĎ kellhet venni megint. De ezt aligha v√°rja-k√≠v√°nja b√°rmelyikŇĎt√∂k is.