Goodfriend: Ha a kormány vizsgálódna, átadnánk a bizonyítékot

Válaszolt Schiffer András LMP-elnök levelére André Goodfriend amerikai ügyvivő, és a levele igazi információt is tartalmaz. Eszerint tényleg csak a magyar kormányon múlik, hogy egyszer megismerhetjük-e, miért nem engedik be Amerikába Vida Ildikót és öt társát.

Schiffer nemrég tette ki a választ a Facebookjára.

A kitiltások jogalapjáról szóló, az ismert tényeket megismétlő nyitó bekezdés után Goodfriend ráfordul a lényegre. Előbb újból elmondja, hogy a kitiltást megalapozó információk jó része ismert a magyar kormány előtt. (Én teszem, hozzá, hogy a kormány ezt gyakorlatilag végig tagadta.) Utána viszont azt mondja, hogy ha a magyar kormány végre konkrét vizsgálatot - nyilván nyomozást - indítana az ügyben, akkor az amerikai féltől a kölcsönös jogi segítségnyújtási szerződés (MLTA) alapján kikérheti a kitiltást megalapozó információkat.

Advertisement

Ha az ember feltételezi, hogy az amerikaiak nem minden alap nélkül indították ezt az akciót, akkor az eddigi menüett alapján az is logikus feltételezés, hogy a magyar kormány egyszerűen nem akarja érdemben vizsgálni az egész ügyet, talán mert akkor rájuk - vagy hozzájuk közelálló személyekre - terhelő dolgok látnának napvilágot. Így, hogy az amerikai ügyvivő nyíltan közölte, ők átadnák az információkat egy feljelentés után, érdekes lesz látni, milyen indokkal táncol el a kormány azelől, hogy esetleg a közvéleményt is szembesítenie kelljen a korrupt tagjaival, ha vannak ilyenek.

Persze az is lehetséges, hogy egyáltalán nem táncolnak el, hanem még ma röpül a feljelentés, elindul a nyomozás, Goodfriendék a levélben tett ígéretnek megfelelően erre átadják a bizonyítékaikat, a nyomozás vádemeléssel zárul és egy példás büntetőper során megismerhetjük a kormányzat korrupt tagjait.

Figyeljük együtt, hogy így történik-e!

(A képen André Goodfriend látható fiatalabb korában.)

Share This Story