Gere Attila az asztalra csap egy pohár Kopárral

Már két hónapja itt vagyok, és még nem írtam borokról egyáltalán, nem mehetett ez így tovább. Voltam tegnap este vacsorálni a Prime Steak and Wine-ban, és ez adott egy apropót.

A Prime-ban tavaly ilyentájt jártam először, szerintem nemcsak drágák, finomak is a húsok, és akkor történt, hogy a sommelier majdhogynem lecseszett, amiért elsőre egy chilei cabernet-t választottunk. Látszott is rajta, jelezte is, hogy műanyagnak tartja az ilyeneket. Majd másodjára ajánlott egy olyan klassz portugált, amitől a fülem kettéállt. Ebben az emberben meg lehet bízni, vontam le a következtetést.

Advertisement

Ennek is köszönhetően most teljesen rábíztam magunkat, mondván, rakjon össze a poharazós választékból egy három-négy boros sort, oszt annyi. Bejött, magasan kezdtünk a Cotes-du-Rhone Villages-zsal, és ott is maradtunk a Marquis de Riscal Riojájával és a Poliziano Vino Nobile di Montepulcianójával. Ezek után merült fel, hogy mivel kéne zárni, és azt javasolta a pasas, hogy igyunk Kopárt, 2009-eset.

Az a helyzet, hogy én évek óta nem kopároztam, nem elvből, mint a nagyon borbolond publikum nem szerény része, az ilyen elvekkel általában inkább szembemegyek punkból, egyszerűen csak így alakult valamiért. Aztán van ez a szinte már általános vélekedés is, hogy a magyar, ezen belül is különösen a villányi vörösök brutálisan túl vannak árazva. Firtattam is, hogy többet fog-e tudni ez a Kopár, mint az előtte fogyasztottak, amik hát erős versenyzőknek bizonyultak a maguk hasonló árkategóriájában. Azt mondta a szomi, hogy nyugodt lehetek. Na, gondoltam, jól van, egye fene, egy életem, egy halálom, akkor most lecsekkoljuk ezt a túlárazásos dolgot egy egymintás felmérésben.

Jött tehát a Kopár, fejenként másfél deciliter, és hát kurva jó volt valóban. Nem kezdek el itt okoskodni mélyrubin színekről, bogyós gyümölcsökről, földes árnyalatokról és bársonyos tanninokról, maradjunk annyiban, hogy simán, visszakézből lenyomta a riválisokat. Ez a 2009-es így az ötödik életévében egyszerűen egy hibátlan, sűrű, gazdag, életteli és elegáns nagyvörös, ami minden tekintetben versenyképes.

Advertisement

A Polizianót még előtte én egy palack utoljából kaptam, a barátom viszont friss bontásból, ki is cseréltük, mert nem vagyok jóban a minimális oxidációval sem. Úgyhogy a Kopárnál meg is kérdeztem a borembert tréfásan, hogy melyikünké a frissebb. Itt ez nem aktuális, válaszolta, kétóránként nyitunk új üveget.

Mi ebből a tanulság? Az egyik biztosan az, hogy Gere Attilának amiatt nemigen kell búslakodnia, hogy már rég nem tartozik a hazai borblogszcéna kedvencei közé.

Share This Story