Pedig mint kiderült, egyáltalán nem. A tegnapi Lázár János-interjú után mindenesetre az Index előbb azt írta meg, hogy a helyettes a főnök tudtával üzent annyira harciasan a veteránoknak, ma meg azt, hogy nem is a mellékszereplő Pokorni Zoltán, hanem Kövér ijesztgetése volt a cél.

Lázár János szavai pedig ráadásul nem is a saját szavai, hanem Habony Árpád szavai. Az egyre kevésbé titokzatos tanácsadónak lett elege a Fidesz országos választmányának elnökéből.

Advertisement

Az újság szerint:

Kövér László már hosszú évek óta kifejezetten utálja Habonyt, régebben meg is próbálta eltávolíttatni Orbán Viktor környezetéből. Úgy gondolta, túl nagy és káros befolyása van a pártelnökre, ráadásul Habony vissza is él ezzel a befolyással a többi fideszes vezető rovására. Az ellentét odáig fajult, hogy állítólag nem is köszönnek egymásnak, sőt Habony inkább kényszerűen ott is szokta hagyni a társaságot, amikor megjelenik a házelnök.

Hát igen, hol vannak már azok a régi idők, amikor az volt a felállás, hogy Kövér az edző, Orbán a versenyző? Elillantak, mintha soha nem is lettek volna!

Advertisement

Kövér László amúgy azt üzente tegnap mindenkinek – parlamenti sajtófőnöke útján –, hogy semmit sem óhajt mondani a Lázár-hőbörgésről.

Habony Árpádot egyébként Áder János sem szereti. Habony Árpádot egyébként a régi fideszesek közül kb. senki sem szereti. Habony Árpádot egyébként csak az új generáció sikeremberei szeretik. (Vagyis ők legalább úgy tesznek.) Habony Árpádnak egyébként ilyen szomorú a sorsa.

Na nem is szeretnék Habony Árpád lenni!

Advertisement

[Fotó: Máthé Zoltán/MTI]