Ki mit csinált szegény Marika néni földjével? Ha nem lesz képviselő, Gyurcsány lehet az új Frei Tamás.

Amilyen borzalmas volt miniszterelnöknek, annyira remek jelenség most a törpepártja élén a megsemmisüléssel a neten hadakozó Gyurcsány. Most publikálta a második felcsúti filmjét, amiben a egyszerre állít emléket Szomjas György csodálatos prolifilmjeinek és figurázza ki a tényfeltáró tévériport műfaját, illetve állít egy hatalmas górcsőre szigszalagozott görbe tükröt a magyar elektronikus újságírók elé. (Aki nem látta, annak itt a hétvégén publikált, első felcsúti Ferenc-film.)

A film szerkezete egyszerű, de magával ragadó: Váradi András alcsútdobozi juhász bemutatkozik Gyurcsánynak, a progresszív értelemben vett Frei Tamásnak, elmondja, hogy éppen átadta a papírokat Nagyegyházán Marika néninek, akitől Tiborczék ellopták az erdőt vagy a fát, de ennek hamarosan semmi jelentősége nem lesz, mert belemerülünk a teljesen ismeretlen nevek és helyszínek örvényébe, miközben fergeteges Roncsfilm-paródia bontakozik ki a szemünk előtt.

Olvastál már magyar tényfeltáró cikket vagy néztél ilyen tévéműsort? Téges is elkapott a szédülés a rengeteg név, összeg, és helyszín miatt, aztán téged is elborított az érzés, hogy "na, itt valami nagyon büdös dolog zajlik", bár nem értettél egy mukkot sem? Hát pont ez történik a Gyurcsány-szkeccs nézése közben. Előbb Tiborczék lopnak erdőt, aztán kiderül, hogy fát, aztán arról van szó, hogy a föld Mészáros Lőrinc polgármesteré lett, aztán már semmi sem számít, csak árad a felháborodás, az Empatikus Gyurcsány pedig úgy bólogat Frei Tamás szerepében, hogy az igazi se csinálná jobban.

Advertisement

A film remek tesztlehetőség leendő bíróknak, ügyvédeknek és újságíróknak. A film egyszeri megtekintése után próbálj válaszolni a következő kérdésekre:

- Mi a baja Marika néninek?

- Min borult ki a juhász?

- Mi történt a földdel? Elvették Marika nénitől? Kivágták rajta a fákat és ellopták? Mindekettő? Egyik sem?

Advertisement

- Ki művelte Marika nénivel ezeket a Kimondhatatlan Dolgokat?

Ebből a szempontból kár, hogy Gyurcsány jelentéktelen szereplője lesz a választásoknak, mert csodás lenne, ha az egész választási kampány a két nagy kortárs kísérletező filmes , Viktor és Ferenc párbajáról szólna.

update: A Csodafilmnek a marketingje sem kutya. Fellini Feri a Parlamentben az előbb egy borítékot tett le Orbán asztalára, benne a filmmel. Az infót köszönjük transyvanianmixedgrillnek!