A Fidesz öreg punkja – ezt nem úgy értem, hogy biztosítótűt és bőrnadrágot visel, hanem úgy, hogy nem szokott közhelyekben beszélni – interjút adott a Magyar Hírlapnak, és ebben kétszer is használta a kisemberek kifejezést. Mint valami Rogán Antal. Tényleg szomorú vagyok!

Ezt mondta ugyanis a brókerbalhéról:

Ez az egész világ a virtuális gazdaság része, sok szerencsétlen kisembert sikerült megtéveszteni hangzatos szlogenekkel a haszon reményében, ám ezen talán nincs mit csodálkozni. Ezek a cégek részben a szegénység vámszedői. Megjegyzem, a magyar pénzügyi rendszer biztonsági hálója a kisembereket felfogja, a betétesek kártérítése jórészt teljes lesz.

Advertisement

Néhol szerencsére még emlékeztetett önmagára az Országgyűlés szigorú elnöke, de akkor sem tudok napirendre térni afölött, hogy képes volt habonyi szlogeneket használni.

Na mindegy, megtudtuk még, hogy a Hír Tv és a Magyar Nemzet ellenzéki médiákok:

Fontos tanulság, hogy a sajtószabadság ma a tulajdonos szabadságát jelenti, ez Simicska nyilatkozataiból egyértelműen kiderül. S ha ez így van, akkor a Magyar Nemzet és a Hír Televízió a mi szempontunkból nem kezelhető másként, mint ellenzéki orgánumként, ahonnan támogatást nem, ellenben támadást, indokolatlan bírálatot bármikor kaphatunk. Erre a saját híveinket is fel kell készítenünk, de a mi munkánk is nehezebb lesz. Új csatornákat kell találnunk, hogy üzeneteinket, érveinket eljuttassuk a választóinkhoz.

Advertisement

Meg hogy az ellenzéki képviselők sokkal többet rosszalkodnak, mint a kormánypártiak:

Készíttettem egy jegyzőkönyvi statisztikát, s kiderült, hogy az ellenzéki képviselők arányosan hatszor olyan mértékben vesznek részt a verbális rendbontásban, így a bekiabálásokban, mint a kormánypártiak. És akkor a stílusról még nem is beszéltem. Nyilván frusztráltak, amit meg is értek, mi is voltunk ellenzékben négy cikluson át, ráadásul nyolc évig úgy, hogy a szemünk láttára tették tönkre az országot Gyurcsány és tettestársai. Megjegyzem, az Antall-kormány idején még nem is volt olyan keserű az ellenzékiség kenyere, akkor nem éreztem, hogy nemzetvesztők, országrontók vezetik az államot. Egy biztos, ma kevesebb képviselő kisebb ricsajt csinál, s mivel így a tömegben is nehezebb elveszni, kicsit jobban is igyekeznek fegyelmezni magukat. Valójában mindössze nyolc-tíz képviselő az, aki nehezen bír magával.

És hogy a reklámadó meg a mezőgazdasági támogatások átcsoportosítása mellett mi is a harmadik ok, ami a Simicska-ámokfutáshoz vezetett:

A harmadik ügy annak nyomán alakult ki, hogy Brüsszel váratlanul piackorlátozónak talált egy, az útépítéseket érintő szabályt, amely még a Gyurcsány-kormány idején született. Az uniós eljárás még tart, ám a miniszterelnök világossá tette: ha elmarasztalnak bennünket, s akár több tízmilliárd forint visszafizetésére kötelezik hazánkat, a büntetést azoknak kell letenniük az asztalra, akik ennek a szabályozásnak a haszonélvezői voltak.

Advertisement

Ez az utóbbi egyébként nagyon fontos, már korábban is hallottam fideszes berkekből, hogy az egész elhidegülést az váltotta ki, hogy Orbán Viktor azt mondta, figyelj, Lajos, kurva sokat kerestetek, ezért ha baj lesz, fizetnetek kell, mire Lajos mocskosul felháborodott. Hivatalos száj által elmesélve azonban még sehol nem láttam a történetet.

Fotó: Soós Lajos/MTI