Heroin? Hegymászás? Rallyzás? Túrót! Én sokkal durvább életveszélynek szerettem volna kitenni magam, ezért elmentem olvasni abba a szupermarketbe, ahonnan régi kollégámat, Ágit kidobták, amiért bele mert olvasni az újságjába.

A fél magyar internet ismeri már Ági sztoriját, aki a helyszínen akarta eldönteni, hogy mit főzzön vacsorára, ezért bevásárlás közben a Nyugati téri Sparban olvasgatni kezdte a nála lévő receptmagazint, mire egy biztonsági őr agresszív modorban inzultálni kezdte azzal, hogy itt tilos olvasni.

"Élj veszélyesen! És amúgy is haldoklik a magyar gonzo, itt az ideje, hogy valaki olyan belemenős cikket írjon, aminek tényleg van tétje" - gondoltam magamban, aztán már ott is ültem a motoron, útban a Félelem Szupermarketje felé. Az első, szerkesztőségben töltött napom óta most először éreztem úgy, hogy valóban kockáztatok. Ilyen nyomást akkor éreztem utoljára a gyomromban, amikor egy fogkrémekről szóló cikkem után felhívott egy Fojtott Hang, és azt mondta, hogy "jó lesz leszállni a témáról", mire egy hétig nem mostam fogat ijedtemben.

Advertisement

Ági, akivel a biztonsági őr elképesztő modorban köcsögösködött még csak nem is tenyérbemászó újságíró, hanem aranyos recepciós lány, mi lesz itt, ha engem kapnak olvasáson? És persze abban is bíztam, hogy ott találom Deutsch Tamást, amint az ígéretéhez híven éppen úgy bassza ki az őrt az ajtón, hogy a viperája sem éri a földet.

Ági sztorija szerint az őt olyant mondott neki, hogy a bejáratnál ki is van írva, hogy itt tilos olvasni. Semmi ilyesmit nem láttam befelé menet, de olyan izgatott voltam a rám váró durvaságok miatt, hogy a kiírás tüzetesebb ellenőrzését akció utánra hagytam. Olvasmánynak az egyetlen nyomtatott sajtóterméket vittem magammal, amit a sportújság mellett nem munkaköri kötelességből is lelkesen szoktam fogyasztani, vagyis a Helyi Témát, az ingyenes szélsőorbánista viccmagazint.

Advertisement

Bementem, szereztem egy kosarat és nyitásnak a jókora szupermarket kábé közepén, a vodkáspolc előtt kezdtem el olvasgatni.

"2012 nyarán Orbán Viktor úgy döntött, hogy elmeséli nekem, milyen is volt a viszonya Antall József miniszterelnökkel, és hogyan alakult az a bizonyos utolsó beszélgetés". Semmi, egyelőre rám se bagóznak.

"Tudok attól bulit tartani, hogy nem az a neve, hogy esküvő - mondta el lapunknak Pataky Attila".

Advertisement

Szinte légüres térben érzem magam. Lehet, hogy ez a roham előjele?

"Bódi Sylvi egyik kedvenc képén hátulról van lefényképezve"

Eltelt tíz perc, és semmi. Lehet, hogy nem vagyok eléggé szem előtt? Dehát nyilván mindent kamerákkal figyelnek. Nem baj, átmegyek a züldségespulthoz, az eleve közel van az őrök tanyájához.

Advertisement

"Rezsicsökkentés társasházában profi közös képviselőktől Budapesten!"

Rám se bagóznak, pedig görbe nyakkal betűzöm az apróhirdetéseket és több sparos alkalmazott is elmegy mellettem, igaz nem biztonsági őrök. Egy részegnek kinéző fickó hangosan káromkodva beleköt egy szolid nyugdíjas bácsiba, most tuti jön valami őr, így újult lelkesedéssel tanulmányozom, mit mondott Szekeres Imre Horn Gyuláról. De semmi. Átmegyek a gyümölcsöspult túloldalára, elolvasom, hogy Halina Labonarska szerint a jelen pillanatban Orbán Viktor az egyetlen igazán karakteres közép-európai politikus, de ez sem segít. Újra váltok, most a pénztáraktól nem messze merülök bele a nyomtatott bibliámba, de kevesebb figyelmet váltok ki, mint Semjén Zsolt a lóhágatáson.

Advertisement

De rajtam ilyen egyszerűen nem tudnak kifogni: átmegyek az újságos szekcióba és belemerülök a James Cameron Mariana-árokbeli merüléséről szóló NetGeo-cikkbe. Megszűnik tér és idő, a nyomás méterenként növekszik, már látom a feneket, amikor durva ütés éri a bal combomat. "Gonzóisten szeret engem" - fut át az agyamon és kihívóan felnézek, pont a bevásárlókocsiját lendületből nekem toló néni dinnyemellei közé.

Le kell vonnom a szomorú következtetetést. Nettó 30 perce olvasgatok az üzlet különböző pontjain és senki se kötött belém. Önmagában szupermarketben olvasni nem olyan kellemes, mert állandóan lökdösnek.

Fizetek és elindulok kifelé, amikor az üveg forgóajtóba lépve eszembe jut, hogy meg kéne nézni az őr által emlegetett kiírást. Meglátok néhány egymás alatti feliratot, ezeket itt:

Advertisement

és nagy lendülettel kilépek feléjük. Csakhogy itt még nem volt ajtónyílás, ezért teljes lendülettel lefejelem az üvegtáblát.

Ebben a pillanatban kompromisszummentes gonzóhőssé változom. A világ lilásan lüktet, a Nyugati téri járókelők néha törpék, néha akkorák, mint Rapcsák András szelleme. Mintha a talaj fölött lebegő zseléburokban haladnék előre. Annyira szédülök, hogy a motor láncát alig tudom kinyitni. Jézus úristen, egy varangy ül a fejemen! Rémülten odakapok, hát akkora púp nőtt a homlokomra, mint Simicska Lajos pecsétgyűrűje.

Rossz irányba indulok el. Még sosem sérültem meg újságíróskodás közben és főként nem hánytam, de most igen közel kerülök az utóbbihoz. Olyan állapotban érkekezem meg a Bazilikához, mintha egyszerre mindent kiettem volna Hunter S. Thompson legendás kisbőröndjéből.

Advertisement

Aztán súlyosan megszegem a gonzo újságrás szabályait, és totál kiütött állapotban írom meg ezt a cikket.

A tanulság: hiába a szupermarketezés az új extrém dili, ha az agresszív őr nincs szolgálatban, inkább ajánlanám a siklóernyőzést. Vagy, ami nagyságrendekkel olcsóbb, fejelj bele a falba és tépj be órákra tök ingyen. Esetleg bulizz együtt Deutsch Tamással.