Ma kezdődött az átnevezett filmszemle, az elmúlt három év magyar terméséből mutatnak meg 332-t. Persze mindet nem nézem meg, de néhányat igen!

A 332 természetesen csalóka, ebben minden benne van, a dokumentumfilmektől a rövideken át az egész estésekig, én pedig elsősorban az utóbbiakra vagyok kíváncsi.

A három év sok idő, vagyis olyan korábbi filmek is beleférnek a szórásba, mint a Nejem, nőm, csajom vagy a Coming out. Ezeket pont nem láttam, de nem is tűnnek túl izgalmasnak, de az alábbiak közül pár igen. Egyáltalán nem biztos, hogy ezeket mind látni is fogom – pláne, ha ti is ajánlotok még jobbakat. De elsőre ezeket választottam.

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Reisz Gábor filmjéről jókat olvastam, és a szakítás után szerencsétlenkedő, már nem tizenéves főhős lehet, hogy némelyeknek ismerős lehet valahonnan – én ezt több okból sem hagyhatom ki.

Advertisement

Szabadesés

Nem mondom, hogy óriási Pálfi György-rajongó volnék, de ez a film állítólag alkalmas rá, hogy változtasson a hozzáállásomon: valaki azt mondja, nagyon humoros, más szerint inkább az "őrületes kavalkád" a jó meghatározás. A szerkesztőség egy neve elhallgatását kérő tagja szerint ebben van a magyar filmtörténet legjobban sikerült műpinája is.

Advertisement

Senki szigete

Török Ferencről az a mondás, hogy a Moszkva tér óta nem tudott ugyanakkorát dobni. A Senki szigete a trailer alapján simán lehet egy tipikus mai magyar film is, zavaros sztorival és erőltetetten életszerűtlen forgatókönyvvel, de az is lehet, hogy a rendezőnek végre megint sikerül beletalálnia valamibe "a mai fiatalokkal" kapcsolatban.

Advertisement

Szülőföld, szex és más kellemetlenségek

Ez sem mai darab már, de itthon még nem mutatták be az erdélyi Kincses Réka Németországba szakadt honfitársainkról szóló filmjét, amelyben szép lassan kiderül, hogy a gondozott kert és a biztos egzisztencia sem minden, sőt!

Advertisement

Utóélet

Erről a filmről Albert már írt, nem volt kiemelkedően lelkes, de nem is húzta le, én azért lehet, hogy megnézem, mert az utóbbi idők egyik legjobban fogadott magyar filmjéről van szó.

Advertisement

(Ezeket a filmeket – és az összes többi műsoron lévőt – a héten viszonylag olcsón, 610 forintért lehet lehet megnézni a MOM Parkban. Amíg vannak jegyek.)