Kiállítás nyílt a Bálnában a zsidók szerepéről a magyar futball második világháborúig tartó, dicsőséges korszakában, én pedig ott voltam a megnyitón.

Fischer – Szendrő, Sternberg – Kertész II, Guttmann, Blum – Braun, Molnár, Nikolsburger, Eisenhoffer, Weisz. Ez a csapat így sosem állt össze, nem is pont egyszerre voltak aktív futballisták, de elvileg nézhetett volna ki egyszer így is a magyar válogatott összeállítása.

A fentiek ugyanis mind válogatott futballisták voltak, sőt, Kertész II Vilmos, Molnár György vagy Braun “Csibi” valódi sztárnak számítottak, Sternberg László pedig a magyar csapat kapitánya volt az 1934-es világbajnokságon.

A közös bennük, hogy mind zsidók voltak, és a Magyar zsidó labdarúgók, edzők és az elit futball c. kiállításra állítottak össze belőlük egy csapatot. Bár a fentiek többségéről lehetett tudni, hogy zsidók voltak – leginkább abból, hogy sokuk játszott deklaráltan zsidó klubokban is, mint a Hakoah Wien vagy a Makkabi Brno –, a zsidók szerepe a magyar fociban sokáig tabu volt itthon: nagyjából annyit lehetett tudni erről, hogy az MTK volt a zsidó csapat, és kész.

Pedig a második világháború előtti Magyarországon egyáltalán nem volt ritka a zsidó szerepvállalás a fociban, játékosként, edzőként vagy klubvezetőként, és az összes budapesti csapatban volt szerepük, így az Újpestben vagy a Fradiban is, úgyhogy a vészkorszak nem csak az MTK-t érintette, sőt.

Advertisement

A kiállítás végigveszi a fentieket, de a legérdekesebb és még mindig alig feldolgozott része kétségtelenül a külföldön sikerrel dolgozó magyar zsidó edzők története. A két világháború között rengeteg magyar edző próbált szerencsét külföldön (természetesen nemcsak zsidók), és túlzás nélkül a modern foci kialakulásában is komoly szerepük volt.

Jellemző, hogy sokan egy angol szerző, Jonathan Wilson Futballforradalmak című könyvéből ismerték meg egyikük-másikuk jelentőségét, így például én sem nagyon olvastam korábban a Brazíliában dolgozó Kürschner Izidor, a korszak egyik legsikeresebb olaszországi edzőjeként működő Weisz Árpád, valamint az argentin és uruguayi csapatoknál edzősködő Hirschl Imre nagy hatású tevékenységéről. A Torino legendás csapatánál dolgozó és repülőgép-katasztrófában a teljes csapattal együtt életét vesztő Erbstein Ernőről pedig szintén keveset hallani itthon, miközben angolul már könyv jelent meg róla.

Advertisement

Még minden idők legsikeresebb magyar edzője, Guttmann Béla is leginkább csak a Guttmann-átok miatt kerül szóba itthon, és nem azért, mert a csapatai kétszer nyertek BEK-et, háromszor portugál és egyszer olasz bajnokságot, a két magyar bajnoki címről nem beszélve. (Róla nemsokára megjelenik egy életrajz az Akadémiai Kiadónál.)

Most a kiállítás főleg három ilyen edző, Guttmann, Weisz és a Real Madrid első bajnokságát nyerő Hertzka Lipót triójára koncentrál: utóbbiról például annyira kevés dolgot tudni, hogy a kiállítás anyagát összeállító Szegedi Péter szerint még a születési idejét sem volt könnyű kideríteni (a Wikipediában a valósnál 11 évvel későbbi dátum szerepel).

Ők mind-mind segítettek az ún. Duna-menti iskola meghatározóvá válásában, amelyhez több nemzetiség is hozzátette a magáét: az egész iskola atyjaként tisztelt angol Jimmy Hogantól kezdve osztrák, cseh és magyar edzőkig, akik között szép számmal voltak zsidó származásúak is. Aztán a háború után Bukovi Márton és Sebes Gusztáv erre az örökségre támaszkodva forradalmasították a labdarúgást, ami már egy másik történet, de ebből is látszik, semmi sem történik előzmények nélkül.

Advertisement

A kiállítás is megáll 1945-nél: utána egyrészt az ismert okok miatt jóval kevesebb zsidó maradt a futballunkban, másrészt az már egy sokkal jobban dokumentált korszak is, miközben a 20-as, 30-as éveket még sokan most is leginkább a Régi idők focija c. film alapján ítélik meg, pedig az már a magyar labdarúgás sikerkorszaka volt.

Ez a kiállítás nemcsak erre emlékeztet, hanem arra is, hogy milyen sokfélék voltunk a nemzetállami keretek között is: a korszak legnagyobb, az országnak rengeteg dicsőséget szerző sztárjai közül Schlosser, Schaffer, Orth, Toldi svábok voltak, Sárosi doktor Stefancsicsról magyarosított, és hozzátették a magukét a zsidók is, akikről pedig Henry Ford is megmondta A nemzetközi zsidó című könyvében: “A zsidók nem sportemberek.”

Futballmágusok és labdazsonglőrök itthon és a nagyvilágban, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) és az MTK szervezésében.

Advertisement

A fenti fotót én csináltam, a háttérben éppen Deutsch Tamás nyilatkozik.