A legjobb/legszomorúbb Coen-testvérek filmekre emlékeztető eszkalálódó fekete komédiát sikerült összehoznia az RSPCA-nak, azaz az angol állatvédők szövetségének. Anglia délkeleti csücskében található Ramsgate városa, ami amellett, hogy szép tengerparti kisváros, az egyik legfontosabb kikötő is az országban, itt teszik hajóra az exportra szánt juhokat. Amit az RSPCA éppen megfigyelt, amikor feltűnt, hogy az egyik hajón az egyik jószágnak eltört a lába. Ezért az egész szállítmányt kikövetelték a hajóból, és egy ideiglenes karámba terelték őket, ahol a béna kialakítás miatt kettő belezuhant egy esőelvezetőbe és elhullott. 

Ekkor feltűnt, hogy 43 állat, amiket állatorvos egészségesnek titulált a rakodásnál, sántaság jeleit mutatják. Az RSPCA emberei úgy döntöttek, hogy le kell őket lőni. Meg is tették, a lemészárolt állatok képeit pedig feltették a saját Facebookjukra azzal a szöveggel, hogy ezért kell leállítani a jószágok kegyetlen szállítását. A Daily Mail hosszú cikkében mindenki értetlenkedik, helyi állattartóktól kezdve a holland exportőr cég főnökéig, plusz belemennek jó részletesen abba is, hogy milyen törések vannak mostanában az RSPCA-nél.

Franciaország sunyiban elkezdett katonákat és légitámadásokat rendeli Malira. A nyugat-afrikai állam azért szúrt szemet, mert tavaly áprilisban Al-Kaida-közeli iszlamista csoportok vették át az irányítást az ország egy része fölött, és a fejlett államok attól félnek, hogy az ország nemzetközi támadások kiindulópontja lehet, írja a Guardian. Maliban becslések szerint 6000 francia állampolgár él, François Hollande pedig az ő érdekükben is járt el, az ENSZ szabályai szerint, amikor elrendelte a légicsapást, írja a Guardian.

Öt újságíró, köztük a helyi hírügynökség főnökének az otthonát támadták meg görög anarchisták. A támadásokban senki sem sérült meg és anyagi kár is alig keletkezett, de most először történt, hogy újságírókat kipécéztek maguknak a tüntetők.

A vivid Entertainment és a Califa Productions, két nagy amerikai pornócég azon ügyködik, hogy eltöröljék a Measure B-nek nevezett, tavaly januárban hozott törvényt, miszerint a pornószínészeknek kötelező a forgatásokon az óvszer használata. Ezzel tulajdonképpen a HIV-védekezés érdekében teljesen eltörölve a Los Angelesben készülő barebacking pornót. A két cég érvelése egyébként az, hogy tökéletesen működik a jelenlegi, gyakori szűréses rendszer, mondta a Vivid alapítója az AFP-nek, és a kötelező óvszer sérti az alkotmányos jogaikat a szólásszabadságról.

Advertisement

2004 óta először összeáll a Destiny's Child és kiadnak egy új számot is egy idén megjelenő válogatásra, meg is lehet hallgatni. A szám producere Pharell volt, forever 2004.

És a végére valami bolondos: a kanadai Jason Shron négy és fél év alatt, 10000 kanadai dollár befektetésével megépítette a pincéjében egy nyolcvanas évekbeli vonatszerelvény tökéletes másolatát. Shron egyébként az ország legnagyobb modellvasút-eladója. 

Advertisement


Fotó: James Bowe